Vajon el kell-e törölni a cölibátust, hogy többen válasszák a papi hivatást? A jövőben nőket is felszentelhetnek papnak? Eközben a visszaélésekkel kapcsolatos botrányok hiteltelenné tették a katolikus papságról alkotott képet Németországban. Vissza lehet még állítani a bizalmat? Egy papnövendék fejti ki véleményét ezekről a vitás kérdésekről. Az interjút Kulcsár Dávid atya fordította nekünk.
interjú
Michels Antal atya életében annyi fordulat és izgalmas pillanat van, hogy bármelyik forgatókönyvíró megirigyelné: budai értemiségi családban született, majd egy elitgimnázium osztályából egyedül ő nem jelentkezett egyetemre. Helyette szakács lett, Budapest legelegánsabb szállodáiban főzött – többek között Kádár Jánosra – azonban érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Kozma Imre atya hatására papnak ment, hogy utána Kárpátalján segítsen a magyarokon, igen nehéz körülmények között. Hét éve Józsefváros plébánosa, ahol hajléktalanoknak, drogosoknak és a prostítúciót abbahagyó nőknek lett a támasza. Így lett Michels Antal, a rózsadombi fiú a szegények papja.
Esztellát egy csodálatos lánynak ismertem meg, aki nemrég egy szívet melengető Instagram-posztot írt Istenről és az Ő mindennapi csodáiról, amit szerintem mindenkinek érdemes elolvasnia. Ezenkívül szeretném őt és a lelkes lényét „megmutatni a világnak”, ezért pár kérdés megválaszolásával szeretném őt veletek minél jobban megismertetni.
A püspök, akinek a hivatása a jövő építéséről szól: Palánki Ferenc szívügye az ifjúság és a papképzés, és persze Kelet-Magyarország. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora készségesen fogadta a 777 megkeresését, hogy őszintén beszéljen a fiatalokat érintő problémákról, a papképzés minőségének fontosságól, a faluk jövőjéről – és nagy szenvedélyéről, az olvasásról!
Ha két hete feltették volna nekem a kérdést, hogy a ma élő csaknem nyolc milliárd ember közül kivel ülnék le legszívesebben négyszemközt beszélgetni, valószínűleg Johannes Hartl nevét mondtam volna. Tanításai, könyvei, sőt, zenéi sok-sok éve formálják nem csupán a lelki életemet, de az egész világnézetemet. A szívem majd kiugrott a helyéből örömében, amikor a NEK-re előadóként érkező Hartl elfogadta a felkérést, hogy interjút adjon a 777-nek!
Szalóki Ági neve a magyar népzene és a világzene kedvelői számára egyaránt egészen biztosan ismert. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész oszlopos tagja volt az Ökrös és a Besh o droM együtteseknek, akikkel a világ számos pontján adtak nagysikerű koncertet. Az első gyermekének tavasszal életet adó művészt budakeszi otthonában látogattuk meg, éppen egy koncertet megelőző próba idején. Beszélgetés az anyaságról, Istentől való eltávolodástól és megtérésről, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról – és egy annak keretében létrejövő családi napról, amelyen többek között ő is tanúságot fog tenni.
Liszka Levente és Liszka-Kaposi Réka a Családok Jézusban Közösség szervezésében évek óta készítenek fel jegyeseket a házasságra. Nem a „tutit” akarják megmondani, hanem segíteni szeretnének a saját példájukon és életükön keresztül, ezért olyan tabukról is őszintén mernek beszélni, mint a pénz, a szexualitás – vagy éppen az ima kérdése. Miközben négy gyermekük mellett ezt a szolgálatot végzik, szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaként családi napot szerveznek a közösségükkel a Margitszigetre, ahol ismert emberek tesznek majd tanúságot az általuk vallott értékekről. Beszélgetés a Liszka-Kaposi házaspárral jegyeskísérésről, elköteleződésről, anyaságról és apaságról – és ezek közös pontjáról, a döntésről.
Az Esterházy János Zarándokközpont a Pázmaneum Társulással és a Felvidéki Magyar nyelvű Mária Rádióval (Mirjam Rádió) közösen 2021-re Esterházy János-emlékévet hirdetett a felvidéki magyarság mártírja születésének 120. évfordulója alkalmából. Ki volt gróf Esterházy János, mit kell róla tudni és miért van szükség erre az emlékévre? Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgetett Bese Gergő atya Molnár Imrével, az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont munkatársával.
Harminc éven át megkerülhetetlen szereplője volt a fővárosi politikának, ebből kilenc éven át volt Budapest főpolgármestere. Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb magyar közszereplője, a másfél évvel ezelőtti önkormányzati választási vereséget azonban érezhetően nehezen dolgozza fel – és ezt ő maga sem tagadja. Korábban ritkán beszélt a hitéről, de a 777-nek adott interjújában őszintén mesélt Istennel való kapcsolatáról, a házasságáról és egy több mint huszonöt éves balesetről, amely a mai napig nyomja a lelkét – habár nem tehetett róla. Nagyinterjú Tarlós Istvánnal, Budapest korábbi főpolgármesterével.
Ha azt mondom, Papp Jácintának, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Cintinek kalandos az életútja, akkor még finoman fejeztem ki magam. Itt van egy lány, aki miután tinédzserkorában megtért, több évig missziózott Indiában, ma pedig egy nemzetközi gyülekezet pásztora itthon, tajvani vezetők megbízásából. Cinti tűzzel, szenvedélyesen, és valóban őszintén, a kétségeit, megtorpanásait, megtöretéseit is felvállalva beszélt nekünk a hitéről és arról, milyen is a gyakorlatban a misszió.