A magyar nemzetért is imát mondtak Lengyelország katolikus egyházi vezetői és vezető lengyel politikusok tegnap este Czestochowában, a Fekete Madonna előtt. Az imádságot a magyar alapítású pálos rend szerzetesei vezették.
imádság
A Brigham Young University férfikórusa az USA legnagyobb egyetemi kórusa. Előadásaikat nemcsak a magas zenei minőség, de a különleges látvány is kivételessé teszi. Ebben a dalban egy imádságot énekelnek el, amely magyarra fordítva így hangzik:
Volt már olyan, hogy egy lelkigyakorlaton végighallgattad a buzdítást a megtérésre, sőt fel is lelkesültél, de amint hazaértél, elszállt a lelkesedés, mert hirtelen olyan lehetetlennek tűnt az egész? Vagy van olyan bűnöd, ami vissza-visszatér, amitől nem tudsz szabadulni, és el sem tudod képzelni, hogy mi akadályoz ebben? Akkor ez a cikk neked szól!
Előző blogomban a boldogság (hiányának) nyomába eredtünk. Röviden idézzük fel, hogy mik voltak a legfőbb problémák! A halál kultúrája folyik a médiából és járul hozzá korunk hamis, beteg értékrendjéhez, miközben az igazi értékeket próbálják negatív színben feltüntetni. Az emberek hajlamosak mindenféle felesleges tevékenységgel elütni az idejüket, és egyre nehezebben szabadulnak fel maguktól. Jellemző problémák az énközpontúság, a közömbösség, az identitászavar, az önbizalomhiány, és a kiszolgáltatottság érzése, miközben az önuralom hiányát szabadságnak tüntetik fel. És végül megállapítottuk, hogy mindezekre a problémákra csak tüneti kezelési lehetőségek vesznek körül bennünket. Feltettük a kérdést: vajon létezik valódi megoldás? Hogyan lehet megtalálni a boldogságot és a békét? Erről fogok ma írni.
Amikor először jön valaki lelkivezetésre, mindig az az első kérdés, hol tart most a lelki élet útján. Ez fontos információ ahhoz, hogy személyre szabott és hasznos tanácsokat tudjak adni, hiszen nem ugyanaz kell az éppen most elindulónak, mint annak, aki már gyakorlott. Itt összeszedtem a három (+1) leggyakoribb tanácsot, amit a lelki életben kezdőknek szoktam mondani.
Mennyire sokszor érezzük, mondjuk, látjuk ezt magunkkal vagy másokkal kapcsolatban! Hányszor kell egy nap imádkozni? Hány percig? Mit mondjak? Üljek, álljak, térdeljek? Egyedül, a párommal, közösségben, templomban? Valószínűleg egyik kérdésre sincs rossz válasz: ha imádkozunk, és mi annak szánjuk, akkor az már csak jó lehet. De ha nem hiszed el, hogy ez mennyire egyszerű, akkor próbáld ki, hogy a következő mondatkezdések közül legalább 3-at befejezel. Az már fohász. Ha többet is, az már ima.
Mindenkinek vannak rossz gyermekkori élményei és félelmei: egyik szerzőnk – érthetően neve elhallgatását kérve – egy különlegesen furcsa traumát mesél el.
A minap Budapesten egész hosszan buszoztam átszállás nélkül. Ilyenkor az emberek több dolgot szoktak csinálni: megállás nélkül nyomkodják telefonjukat, cöcögnek és kritizálják a többi utast vagy a sofőrt vagy a hülye gyalogosokat, bömböltetik a zenét a fülükbe, bámulnak kifelé az ablakon, vagy jobb esetben olvasnak, ha nem egyedül vannak, akkor beszélgetnek. Teljesen hangulatfüggő, hogy mikor melyik megoldást választom. De most eszembe jutott, hogy ez alatt a 20 perc alatt pont el lehetne mondani egy kötött imát, amibe este már fáradtan biztos, hogy belealudnék.
A mai evangéliumban meghallgathattuk, ahogy Jézus imádkozni tanítja a tanítványokat. De miért? Mert megkérték rá! Fontos volt nekik is az ima, de azt tapasztalták, hogy itt még van mit fejlődni. Ma a Városmajori Jézus Szíve templomban elhangzott reggeli prédikációt tolmácsoljuk nektek, amely három aspektusból vizsgálja meg az imádság kérdést: Mit és hogyan imádkozzunk, mennyit imádkozzunk, és milyen “eredményre” számíthatunk?
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rendszeres imádságról, és ha egyszer-egyszer mégiscsak sort kerítünk rá, akkor is csak magunkkal, a saját problémáinkkal, kéréseinkkel vagyunk elfoglalva. Úgy látom, hogy meglehetősen rossz állapotban van az európai imádság-kultúra, sok mindent kellene újra-felfedeznünk ezzel kapcsolatban. Ezúttal a közbenjáró imádságról szeretnék írni, amely az egyik legjobb lehetőség az Istennel való találkozásra.