Magyarország az alkoholfüggők országa. Nehéz ebből a rabságból a kiút. Erről a folyamatról készített filmet Till Attila, aki saját élménnyel is dolgozik, hiszen a közelmúltban arról nyilatkozott, hogy volt idő, amikor ő is az alkohol démonaival küzdött. A filmet Bajcsi Norberttel néztem meg, aki maga is nyolc éve felépülő alkoholfüggő, drogfüggő, s egy könyv is megjelent az életéről Szenvedéllyel címmel.
Bár ugyanabban az Istenben hiszünk, az alkoholról sokan sokféleképpen gondolkodunk. Van, aki teljesen elzárkózik az ivástól, és még szilveszterkor sem koccint pezsgővel. Van, akinél lecsúszik egy-két pohár sör, amikor a barátaival találkozik. És olyan is akad a keresztények között, aki nagyon gyakran fogyaszt alkoholt – és ezt vagy szégyelli, vagy a közösségi médiában is büszkén megmutatja az őt követő ismerőseinek. Melyik lenne vajon a helyes hozzáállás? Egy személyes blog, személyes tapasztalatokkal.
“A legnagyobb baj talán az, hogy a társadalomban csak azt nevezik alkoholistának, aki az utcán az ürülékében fekszik, mást nem. Pedig ez nem így van.” Hogyan lesz valakiből alkoholista? Milyen mértékű vagy gyakoriságú ivás esetén beszélhetünk függőségről? Fazekas György atya több mint 10 éve a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartása alá tartozó Alkoholistamentő Szolgálat lelkésze, de útja hosszú volt ezidáig; már öt éves korában találkozott az alkohollal, tizenéves korától kezdve pedig alkoholista volt. Beszélgetésünkben kirajzolódik megrendítő, ugyanakkor reményt adó tanúságtétele függőségéről és Jézus szabadító erejéről. Gyuri atyát arról is kérdeztük, lehetnek-e mélyen hívő emberek alkoholisták, mit tudunk tenni, ha egy hozzátartozónk érintett a problémában, és milyen változásokra lenne szükség társadalmi szinten, hogy hazánk ne legyen az alkoholizmus élvonalában.
Az Oscar-díjas Anthony Hopkins a közösségi médiába feltöltött videóüzenetben beszélt arról, hogy 45 éve nem iszik. A színész december 31-én lett 83 éves.
Az okostelefon-függés egészen meghatározó napjainkban. Elég felszállni egy metróra vagy átsétálni egy téren, hogy lássuk, mennyien vannak belemélyedve a telefonjukba – már ha épp nem mi is leszegett fejjel, chatelve vagy emailekre válaszolva utazunk. Megkértünk egy papot, egy pszichológust és egy vloggert, hogy segítsenek megérteni a jelenséget, illetve adjanak tippeket azoknak, akik szeretnék ettől a függéstől megszabadulva élni az életüket.
A függősége ellen harcoló, anonimitást kérő olvasónk remek írást küldött a szabadságba vezető útról, a hazugságokkal való leszámolásról és az igazság felismeréséről.
Ismerős az érzés, hogy nagyon elhatározol valamit, de már akkor megszólal a fejedben egy kis hang, hogy ezúttal sem fog sikerülni? Hiszen már ezerszer megfogadtad és megint beleestél ugyanabba a hibába/szokásba/függésbe, nevezzük bárhogy. És az önbeteljesítő jóslatod valósággá válik: az elhatározásod szertefoszlik, te pedig akármennyire is nem akarod, újra megteszed. Üdv a Visszaesők Klubjában!
Te mit szoktál csinálni, ha tömegközlekedéssel utazol? Éppen a múltkor figyeltem meg, hogy tíz emberből nyolcan a telefonjukat nyomkodták és én is köztük voltam. Sőt, olyan is előfordult, hogy miközben mással beszéltem személyesen, azzal párhuzamosan próbáltam üzenetekre is válaszolni. Itt az idő, hogy kicsit kibújjak a képernyő mögül…
Nehézséget jelent félbehagyni egy már elkezdett munkát, mert közbejött valami? Nem vagy képes átadni feladatokat másoknak, mert azt gondolod, hogy csak te tudnád jól elvégezni? Sokat hezitálsz reggel, hogy melyik a leginkább hozzád illő szett? Miután végzel valamivel, úgy érzed, csinálhattad volna jobban is? Esetleg jobb anya, jobb főnök, jobb asszisztens lehetnél? Mindig mindenben csak jobb és jobb? Semmi sem elég jó számodra, beleértve a gyermekeidet, férjedet, feleségedet, barátaidat, de az egész társadalmat is, amiben élsz…
A Catholic Links tippjei következnek, mielőtt teljesen függővé válnál a tökéletesség igényétől!
„Körülbelül 4 éves koromig édesanyám egyedül nevelt, majd jött egy alkoholista nevelőapa. 6 évesen már kocsmába jártam, hogy bort vegyek neki. 10 évesen állami gondozásba kerültem. 16 évesen rúgtam be először…” – így emlékszik vissza gyerekkorára Fazekas György atya, aki 42 évesen kezdett el kigyógyulni, ahogy ő nevezi, „titokbetegségéből”, évekkel ezután szentelték pappá. Ma musttal misézik. Az alábbi interjú a Képmás magazinban jelent meg.