Aprószentek ünnepe alkalmából Ferenc pápa levelet írt a világ püspökeinek, melyet január 2-án tett közzé a Szentszék. A pápa a gyermekeket érő növekvő veszélyekre figyelmeztetett és védelmükre szólított fel. Elítélte az egyházi pedofíliát, bocsánatot kért érte és a jövőre nézve zéró toleranciát hirdetett meg.
Adventi ebéden látta vendégül a magyarországi egyházak vezetőit Áder János köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, ahol arról beszélt: az egyházak intézményeik révén mutatják meg a társadalomnak, hogy hitük szeretetet közvetít, gyógyít és irgalmaz.
Lelkivezetésben elég gyakran felmerül az önkielégítés kérdése. Elsősorban persze a kamasz fiúkat érinti, nem véletlenül. Egy 14 éves fiúnak erősen megugrik a tesztoszteron szintje, kb. 800%-kal lesz magasabb, mint tízéves korában volt. Nem meglepő, ha hirtelen nem tud mit kezdeni ezzel a belső atomrobbanással. De semmi baj, nagyon fontos időszak ez! Ilyenkor két út van előtte: hallgat a világra, és kiéli kábé “ahogy esik úgy puffan” alapon, vagy hallgat a Bibliára, és felfedezi, hogy Isten milyen céllal teremtett belé egy atomreaktort. Aki Isten mellett dönt, és végül megtanulja kezelni a szexuális energiáit, abból nagyobb eséllyel lesz hűséges és figyelmes férj, vagy hivatásához hű, tisztán élő pap.
Szóval miért gondolom, hogy az önkielégítés nem jó megoldás? Nézzük!
Az utóbbi hetekben a közéleti sajtó egyik nagy témája volt az egyház körüli botrányok ügye. A véleményformálók, de még az egyházhoz közeli emberek is felvetették, hogy vajon jól kommunikálja-e az Egyház a nehezebb ügyeket. A SZEMlélek blog utánajárt a kérdésnek, és mikrofonvégre kapta Török Csabát, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia médiareferensét. Szemle.
…Hangzik el gyakran a kérdés. A szofisztikáltabbak így fogalmaznak: Biztos, hogy nekik kellene tanácsot adni párkapcsolati, házassági, „ne adj’ Isten” szexuális kérdésekben…? Azt hiszem, értjük, miről van szó, talán legtöbbünkben már fel is merült.
Öt éve jött ki a mozikban egy olasz film, “Habemus papam” címmel. Nagy várakozással ültem be megnézni, de csalódnom kellett (leginkább azt nem értettem, hogy miért írták rá, hogy vígjáték). Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy de jó lenne végre egy olyan film az egyházról, amiről nem ordít, hogy az alkotóknak fogalmuk sincs, hogy hogyan mennek a dolgok az egyház berkein belül, és ami legalább egy picit ráérez azokra a kérdésekre, amik valóban foglalkoztatnak minket. Sajnos megint úgy tűnik, hogy egy ilyen filmre még még várnunk kell.
Kisebb vihart kavart a Hittani Kongregáció napokban kiadott iránymutatása a temetések rendjére vonatkozóan. Ugyan már megszokhattuk, hogy bármit változtatnak “odafönt”, annak viharzás lesz az ereménye “idelent”, ám ezen túllépve most mégis érdemes lenne átgondolni, hogy milyen okai lehetnek ennek a döntésnek.
Temetkezési útmutatást közölt a vatikáni Hittani Kongregáció, hangsúlyozva, hogy az egyház a hívők számára nem engedélyezi az elhunytak hamvainak otthoni őrzését, valamint a hamvak szétszórását sem. A dokumentum leszögezi: bár ma már nem tiltott a hamvasztás, az Egyház a holttestek elföldelését részesíti előnyben.