Mindannyian ismerjük őket. Látjuk és halljuk, hogy ott vannak hétről-hétre, és bár a legkülönfélébb érzéseket váltják ki belőlünk a mosolytól a dühig, mégis olyanok, akik nélkül hiányérzetünk lenne. Ők nem mások, mint a nénik. A „templomlakók”, a „rózsafüzér társulat”, a „nyugdíjas klub”. Azok, akiket felhasználva védekezünk, ha valamilyen egyházi programra hívjuk a barátainkat („Ez nem olyan, itt nem öreg nénik lesznek!”) és akik múlt századi, utánozhatatlan öltözékeikkel (és parfümjeikkel) töltik meg a templomok padsorait.
A templomnak, ahova hétköznap járok misére, is megvan az ilyen, régebb óta fiatal „B-közepe”, akik ha esik, ha fúj, ott vannak. Bevallom, sokszor ideges vagyok rájuk, mert pletykálnak a hirdetések alatt, hamisan énekelnek és ritkán hagyják, hogy más is segítsen az oltár körül. Egyik nap azonban, ahogy áldozáshoz álltunk sorba és végignéztem rajtuk, amint hajlott háttal, többen botra támaszkodva a legnagyobb alázattal veszik magukhoz Krisztust, egészen más jutott eszembe: ők vajon hány ember helyett vannak most itt? Hány ember helyett imádkozhatnak napról-napra, akiknek „nincs idejük” vagy éppen kedvük? Akiknek eszükbe se jut a vasárnapi „kötelező körön” kívül templom közelébe merészkedni? Ki tudja, mennyit imádkozhatnak értünk, „fiatalokért”, a keresztény jövőért? Ők is emberek persze, különböző múlttal, de mégis ott vannak kitartóan és tevékenyen az Úr jelenlétében.
hirdetésGondoljunk erre, ha legközelebb látjuk őket (akár hétköznap!) a templomban, legyünk velük türelmesek és köszönjük meg nekik egy mosollyal, apró gesztussal, hogy vannak!
hirdetés
1 Komment
Nem ez az első írás aminél értem, hogy mit akar az írója leírni, de nem sikerül. 🙁
Mint hívő fiatalemberként, engem soha nem zavar a jelenlétük. Nem is értem, hogy lehet leírni ilyet, hogy zavar valakinek a jelenléte. 🙁 Illetve, hogy hamisan énekelnek? Ez nem a Dal vagy ilyesmi?! 🙁
Meg hogy nem engednek mást belekotnyeleskedni az oltár körül. Szerintem jól tetszik. Mégiscsak Ők vannak ott állandóan. Tudják, hogy mit kér/szeretne tőlük a plébános úr. Szerintem senki nem szeretné a saját munkájában, hogy jönne valaki és beleszólna, hogy hogyan csinálja.
Én igenis szomorúan gondolok rá, hogy bizony nálunk ki ült itt, vagy amott pár évvel ezelőtt. Egyre kevesebben vannak. 🙁
Nem túl régen egy idegen városban akartam gyónni, de mivel nem tudtam, hogy ott mi a szokás ezért türelmesen vártam a gyóntatószék előtt. A szentmise előtt már jó 15 perccel ott várakoztam. Ahogy jöttek az idősek mind megcsodálkoztak rajtam. Magamban kicsit elmosolyodtam, mert akkor már tudtam, hogy itt hétköznap nem lesz gyóntatás. És így is lett, az Atya jött a mise előtt 5 perccel és már nem is foglalkozott velem.