Bár ugyanabban az Istenben hiszünk, az alkoholról sokan sokféleképpen gondolkodunk. Van, aki teljesen elzárkózik az ivástól, és még szilveszterkor sem koccint pezsgővel. Van, akinél lecsúszik egy-két pohár sör, amikor a barátaival találkozik. És olyan is akad a keresztények között, aki nagyon gyakran fogyaszt alkoholt – és ezt vagy szégyelli, vagy a közösségi médiában is büszkén megmutatja az őt követő ismerőseinek. Melyik lenne vajon a helyes hozzáállás? Egy személyes blog, személyes tapasztalatokkal.
alkoholizmus
A Kaposvári Egyházmegyében található Csákányban nyílt meg a Fazenda da Esperança közösség első magyarországi háza, ahová a gyógyulni vágyó szenvedélybetegeket várják. Az 1983-ban, Brazíliában indult közösség módszere különleges, mivel az ott szolgáló misszionáriusok együtt imádkoznak, főznek, dolgoznak a szenvedélybetegekkel, és nem a függőséget helyezik fókuszba, hanem az embert. A Fazenda da Esperança (Reménység Udvara) magyarországi háza Isten gondviseléséből Varga László püspök kezdeményezésére jött létre, az elindulásban pedig rengetegen nyújtottak és nyújtanak segítséget. Az otthon – melynek hivatalos megnyitóját június végén tartották – nemcsak a függőket, hanem minden odalátogatót reménnyel ajándékoz meg.
“A legnagyobb baj talán az, hogy a társadalomban csak azt nevezik alkoholistának, aki az utcán az ürülékében fekszik, mást nem. Pedig ez nem így van.” Hogyan lesz valakiből alkoholista? Milyen mértékű vagy gyakoriságú ivás esetén beszélhetünk függőségről? Fazekas György atya több mint 10 éve a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartása alá tartozó Alkoholistamentő Szolgálat lelkésze, de útja hosszú volt ezidáig; már öt éves korában találkozott az alkohollal, tizenéves korától kezdve pedig alkoholista volt. Beszélgetésünkben kirajzolódik megrendítő, ugyanakkor reményt adó tanúságtétele függőségéről és Jézus szabadító erejéről. Gyuri atyát arról is kérdeztük, lehetnek-e mélyen hívő emberek alkoholisták, mit tudunk tenni, ha egy hozzátartozónk érintett a problémában, és milyen változásokra lenne szükség társadalmi szinten, hogy hazánk ne legyen az alkoholizmus élvonalában.
,,Választanom kellett, hogy élek vagy meghalok” – Anthony Hopkins megrázó üzenete az alkoholizmusról
Az Oscar-díjas Anthony Hopkins a közösségi médiába feltöltött videóüzenetben beszélt arról, hogy 45 éve nem iszik. A színész december 31-én lett 83 éves.
Megrendítő őszinteséggel mesélt életéről és tett tanúságot hitéről Gombola András korábbi vívó a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában.
A korábbi Batman sztár új filmjében (The Way Back) egy alkoholista baseball edzőt alakít, aki azért küzd, hogy visszakapja a régi életét. Nemrég Ben Affleck a Mosaic Chruch vendége volt, ahol új filmjéről beszélgetett Erwin McManus lelkésszel, de beszélt saját karrierjéről is, örökségéről, életének jó és rossz periódusairól, és arról, hogyan játszott ebben a hite is szerepet.