“Az alkoholizmus lassú öngyilkosság” – a hite mentette meg a magyar vívót

Megrendítő őszinteséggel mesélt életéről és tett tanúságot hitéről Gombola András korábbi vívó a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában.

Az erdélyi családból származó sportolót – aki ma már Halásztelken tanít gyermekeket vívni –  több incidens is érte nemzetisége miatt – többek között erre is vezeti vissza, hogy miért vált belőle alkoholista – később pedig drogfogyasztó. Teljesen reménytelen helyzetbe került, sportolói pályafutása összeomlott, többször próbált öngyilkos lenni. 

“A nagyszüleim és a dédszüleim belém nevelték a magyarsághoz való ragaszkodást, de Szatmárnémetiben ez nem volt könnyű. Voltunk úgy Bukarestben versenyen, hogy a tömegkezlekedési járatokon lehazátlanoztak bennünket – ez pedig nyilván nagyon megfogott. Többször előfordult, hogy bizonyos helyeken csak nagyon halkan beszélhettünk magyarul. Gyermekként ezzel találkozni nem egy kellemes érzés. Másrészt fiatalként nem éreztem a szeretetet, soha nem is hangzott el otthon, hogy szeretnek, hiába volt nagyon szép gyerekkorom.

Egy olyan baráti társaságba keveredtem, ahol mindenki alkoholt ivott, majd Budapestre költözve drogfogyasztóvá váltam. Amíg a többiek még időben abba tudták hagyni az alkoholfogyasztást, addig én függővé váltam. Soha nem az íze miatt ittam, hanem az volt a lényeg hogy kiüssem magamat. 

hirdetés

Az alkoholizums nem más mint egy lassú öngyilkosság, akinek az élete felett az ital átvette az irányítást, az onnantól kezdve tudatosan rombolja önmagát. Én 25 éves koromig nem gondoltam erre, azt hittem hogy én majd ebből könnyedén ki tudok szállni. Harminc év körül lehettem, amikorra mindenki elhagyott, addigra már munkaképtelenné kezdtem válni. 

Több öngyilkossági kísérletem volt, egyik súlyosabbb mint a másik. Úgy éreztem, hogy nem tudom újrakezdeni az életemet, de a rokonok összedobtak annyi pénzt, hogy el tudjak menni egy terápiára. Elmentünk egy utógondozói táborba, ahol találkoztunk olyannal is, aki már megszabadult a függőségétől, többen közülük mondták, hogy Istennek köszönhetően. Én meg mindig néztem, hogy ezek miről beszélnek. Az egyik este azt mondtam magamban, hogy “rendben, Isten, ha valóban létezel, akkor beszélgessünk”. Mindent elmondtam, rettenetesen szókimondóan, ami a csövön kifért. Egyszercsak hatalmas csend vett körül, minden teher amit cipeltem elszállt, reggelig csak zokogtam. Ha ezt valakinek elmondom, akkor lehet hülyének néz, vagy csak azt hiszi, hogy megjátszom magamat, pedig még most is felkavar ha visszagondolok.

A következő este életemben először tudtam hangosan imádkozni, ennél a megérintésnél nagyobb ajándékot nem tudok elképzelni. Hét éve nem ittam alkoholt, ha visszagondolok a régi énemre, olyan mintha nem is én lettem volna.”

A teljes beszélgetés a linkre kattintva meghallgatható.

A fotó illuszráció, forrása: Unsplash

hirdetés