Gyerekkorunk karácsonyainak klasszikus dala, a Dicsőség Mennyben az Istennek most új, csodálatos hangszerelésben hallható Dobner Illés és Évi énekes-dalszerző páros jóvoltából.
advent
Biztos sokunknak nehéz a jelenlegi advent, mivel sokkal több időt kell bezártságban töltenünk. Azonban Papp Miklós atya adventi lelkigyakorlatában felhívta a figyelmet arra, hogy lássuk meg ennek az időszaknak a pozitívumát is.
„Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.” Böjte Csaba testvér ma is aktuális adventi gondolatait szemlézzük.
„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23)
„Az egyik legnagyobb kihívás ebben az időszakban, hogy nem érezzük magunkat biztonságban” – kezdte üzenetét Hegyesi Zita a Baptista Női Misszió adventi sorozatában. De mit tudunk tenni ilyenkor, hogy mégse érezzük magunkat tehetetlennek? Hogyan bátorodhatunk?
Sokan sokféleképpen próbálták már leírni az adventi várakozás emelkedettségét, most Pilinszky János író-költő gyönyörű gondolatait vettük elő.
Valószínűleg, aki olvasta már a Szentírást és azon belül is az evangéliumokat, nem ismeretlen számára az okos és a balga ember története. Így advent első hetében érdemes elgondolkodnunk azon, vajon mi homokra vagy sziklára építjük a hitünket?
Az adventi időszak mindig egy különleges lehetőség arra, hogy Istennel való kapcsolatunkat elmélyítsük, és jobban odafigyeljünk rá, hogy mit kér tőlünk. Íme, pár tipp, hogy milyen hozzáállással készülhetünk a legjobban karácsony ünnepére!
Mit szólnál, ha idén nem az ajándékok körül forogna a karácsony, hanem arról szólna, hogy – ha szűk körben is – együtt lehettek azokkal, akikkel szeretitek egymást?
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” is nevezték ezt az időszakot. De hogyan kapcsolódik az adventi koszorú mindehhez?