2021. 11. 07.

Szeretnéd korábban kezdeni az adventet? Íme 3 különböző kezdési dátum!

Egyes hagyományok szerint a karácsonyra való lelki készülődés már Mindenszentek ünnepe után elkezdődhet.

A római katolikus egyházban az adventi időszak liturgikusan a karácsony előtti negyedik vasárnapon kezdődik, ez azt jelenti, hogy jellemzően november 27. és december 3. közé esik a kezdődátum. Az Egyház történetében azonban többféle hagyományos módja van az adventnek, azaz a karácsony előtti készülődésnek, különböző kezdési időpontokkal.

Íme néhány különböző lehetőség, ha korán szeretnéd elkezdeni a karácsonyi készülődést:

November 2. – Ferences advent

Assisi Szent Ferenc testvéreinek írt regulájában különleges „karácsonyi böjtöt” hirdet, amely már november 2-án kezdődik.

„Hasonlóképpen böjtöljön az összes testvér Mindenszentek ünnepétől Karácsonyig (…)”

(A meg nem erősített regula (1Reg) – Assisi Szent Ferenc)

November 1. ünnepnap, így a böjt gyakorlatilag az azt követő napon kezdődik, vagyis már a mai napon is tart, viszont még most sem késő elkezdeni. Ez a karácsonyi lelki készülődés különleges időszaka sok ferences számára.

November 11. – Szent Márton böjtje

Sok középkori keresztény karácsonyi böjtöt kezdett Tours-i Szent Márton ünnepe után, amelyet november 11-én vagy november 12-én ünnepeltek, attól függően, hogy melyik naptárt használták éppen.

Régen az évkör adventje Márton-naptól kezdődött, ez a nap volt az óév utolsó napja is, azután, vagyis adventtel, pedig már az újesztendő kezdődött. Böjt előtti napon az emberek jókat ettek: ludat ettek és bort ittak egy latin mondás szerint, így készültek fel az előttük álló időszakra.

November 15. – Szent Fülöp böjtje

A 8. századtól kezdve a keleti keresztények „megduplázták” a karácsonyi készülődést: követték Krisztus példáját, amikor 40 napig böjtölt a sivatagban, mielőtt elkezdte nyilvános szolgálatát. Szerettek volna megfelelően felkészülni a karácsony dicsőséges ünneplésére, vagyis december 25-re, ezért 40 napig böjtöltek, november 15-től karácsony estéig.

Ez a dátum Szent Fülöp apostol november 14-én tartott keleti ünnepét követi és ezért gyakran nevezik „Szent Fülöp böjtjének.”

Forrás: Aleteia

Ujhelyi Dóra

Advent Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás