Bár nekem még nincs gyermekem, körülöttem sok család van, ahol közelebbről vagy távolabbról részese lehettem a születés csodájának. Karácsony alkalmából ezekre az időszakokra gondoltam vissza.
Kategória
Téglásy Nóra
Csak iskolai fogalmazásjellegű címek jutnak eszembe, amikor az egy héttel ezelőtti szülinapomra gondolok. A legszebb szülinap… Szülinap Jézussal… Meghatódás a köbön… Isten és a barátaim legszebb ajándéka… mindez azért van, mert tényleg életem egyik legmeghatóbb élményéről van szó, amit nagyon nehéz leírnom a csöpögőssége miatt, és mert nem vagyok egy érzelgős típus. Mégis megteszem, mert az istenkapcsolatom szempontjából egy fontos nap volt ez, és a végén talán Ti is tudtok kapcsolódni a történethez.
Az elmúlt időkben elengedtem a „nyomkodjuk kevesebbet a telefonunkat” témát. Arra próbálok figyelni, hogy amikor nyomkodom, akkor valami eredménye legyen ennek a hétköznapi függésnek. Például ráírok régi ismerősökre is, vagy például anyuka barátnőimre, akiknél sosem tudom, mikor zavarnám őket, de egy üzenet sosem árt.
Az imaéletembe is sikeresen beépítettem a telefonomat. Bemutatok néhány applikációt, amit Ti is kipróbálhattok, ha még nem tettétek!
Mindenkinek vannak és lehetnek is rossz napjai. Olyan napok, amikor magányosnak érzed magad, egyszerűen semmihez nincs kedved, mindent lemondanál, túl sokat eszel vagy kiéhezteted magad, szólnak a szomorú számok és legszívesebben csak a plafont néznéd bánatodba mélyedve. Ha belenézel a fejedbe és a lelkedbe, biztos vagyok benne, hogy meg tudod állapítani: ez most (félig-meddig) műbalhé vagy igazi gyász. Ha gyász, azzal foglalkozni kell. Ha csak fölöslegesen szenvedsz, akkor gyerünk kifelé, tessék abbahagyni!
Akár ülsz és hallgatod, akár te mondod (vagy készülsz rá) – a tanúságtétel egy különleges, speciális műfaj. Nagyon nehéz belevágni, mégis nagyon sokat ad – nem csak a hallgatóságnak. Járjuk egy kicsit körül mindkét fél oldaláról.
Advent van, a várakozás ideje. De hát mégis miben más ez a pár hét, mint az egész életünk? Folyamatosan várunk, alig lehet felsorolni…
Kivettem három nap szabadságot, mielőtt elkezdődik a szezonális nagy hajtás a munkahelyemen, és elmentem egy lelkigyakorlatos házba. Éreztem, hogy szükségem van a pihenésre és a lelki feltöltődésre, új lendületre. A Jóisten nagyon megáldotta ezt a döntést (áldozatot!), csak ajánlani tudom mindenkinek.
Pszichomókus, dilidoki… bőrkanapé… elalszik… csak a pénzem kell neki… szerintem van még pár hasonló sztereotípia, de nem ezekről szeretnék most mesélni, hanem arról, hogy én is jártam pszichológushoz. Anyukám jól ki is akadt rajta. Meg volt még, aki furcsán nézett, csalódott, meg ilyenek. Elmesélem, hogy milyen volt, és hogy nekem miért érte meg ez a kb. 1 év.
Igen, én is jártam a plázákban. Láttam, hogy kb. a Halottak napja utáni hétfőtől nemhogy a boltok, de minden folyosó is feldíszített fákkal van tele. Már mindenhol akciókat hirdetnek. A kreatív bloggerek már szeptemberben is raktak ki ünnepi bejegyzéseket. De muszáj ezen kiakadni?
Igazából ma, november 2-án van halottak napja. Sokak fejében nagy a káosz: Halloween, Mindenszentek, halottak napja – pedig mind nagyon nagyon más dolog. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk – ez történik ma. Erről az emlékezésről következik egy személyes szösszenet verssel kísérve.