Blog, Téglásy Nóra

Várakozásaink

Advent van, a várakozás ideje. De hát mégis miben más ez a pár hét, mint az egész életünk? Folyamatosan várunk, alig lehet felsorolni…


Forrjon már fel a víz…

Hozza ki a postás a csomagot…

Találjam meg a nagy őt…

Jöjjön a HÉV…

Legyen hétvége…

Foganjon meg egy kis élet….

Szülessen meg egy kis élet…

Hívjon már fel…

Találjunk egy alkalmas pillanatot beszélni…

Hallgasson el, legyünk csendben…

Szóljanak a szervizből, hogy elkészült…

Gyógyuljon meg…

Kezdődjön el…

Legyen vége…

Döntse már el…

Fizessenek ki…

Kérje meg a kezét…

Változzon meg…

Szokjon le róla…

Szokjon rá…

Legyen több…

Legyen kevesebb…

Mosolyogjon rám…

Fogyhatnék pár kilót…

Még mindig nem kapott időpontot…

Elindulhatnánk végre…

Bárcsak más lenne…

Bárcsak ugyanaz maradna…

Vajon észrevesszük, ha bármilyen várakozásunk beteljesedik, meghallgatásra talál? Vajon tudjuk, mire kell úgy igazán várnunk? Vajon Mária, a tanítványok, a farizeusok, a nép… mikor jöttek rá, hogy mire vártak és egyáltalán mi történik velük? (Nekünk ehhez képest már könnyű dolgunk van, hiszen tudjuk: Jézus eljött, megváltott minket!)

Számomra a várakozás nem csak a jövő. A várakozás egy folyamatosan aktív áthatója az életemnek: 

[jó esetben] igyekszem tudatosan figyelni, hogy mi következik be, hogy milyen ajándékot kaptam meg, amire vártam (vagy épp amire nem vártam). Amire “hiába várok”, azt hogy élem meg, hogy adom át? 

[jó esetben] igyekszem türelmesen megélni ezeket a szituációkat.

[jó esetben] igyekszem reálisan felmérni a vágyaimat.

A várakozás egyszerre remény, egyszerre hála, egyszerre folytonos felajánlás.

És mindebben talán a legnehezebb: kimondani, hogy “legyen meg a Te akaratod!”

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás