Ezekben a járványos-karanténos időkben sok mindentől meg vagyunk fosztva, de számos új lehetőséget is kapunk, ami mélyítheti az Istennel való kapcsoltunkat is – éljünk vele!
Kategória
Szilágyi Anna
Mit tegyünk, hogyha kimerültek vagyunk, mégis szeretnénk Istennel időt tölteni? Itt az idő, hogy töltődjünk vele és belőle.
Ahogy átlépünk egyik évből a másikba, jellemző, hogy a mindennapok forgataga mellett kicsit hátrébb lépünk és nagyobb perspektívából nézünk rá az életünkre. Én is így kezdtem el gondolkodni a 2019-es évem áldásain és 2020 vágyain, céljain.
Az ünnepi időszak sokaknál nemcsak a szeretetről, hanem a stresszről, a rohanásról, az elvárásoknak való megfelelésről is szól. Kovács Janka, az Aurum Életműhely pszichológusa szerint azonban sokkal szabadabban is megélhetjük a karácsonyt, ha odafigyelünk például arra, hogy konkrét igényeket fejezzünk ki a családunknak, és merjünk nemet mondani, ha kell.
Bár sokan ismerjük az érzést, mikor annyi jó program van, hogy képtelenek vagyunk otthon maradni, most, hogy eljöttek a hosszú, hideg téli esték, adunk néhány tippet, hogy igazán jólessen a saját kis környezetünkben lenni!
A hála csodaszer. Örömöt és nyugalmat ad, kivezet az önsajnálatból és rájössz, valójában jó az életed. Nem véletlen, hogy a Biblia is annyiszor felszólít a hálaadásra. Te átélted már, mekkora ereje van?
Ismerős az érzés, hogy nagyon elhatározol valamit, de már akkor megszólal a fejedben egy kis hang, hogy ezúttal sem fog sikerülni? Hiszen már ezerszer megfogadtad és megint beleestél ugyanabba a hibába/szokásba/függésbe, nevezzük bárhogy. És az önbeteljesítő jóslatod valósággá válik: az elhatározásod szertefoszlik, te pedig akármennyire is nem akarod, újra megteszed. Üdv a Visszaesők Klubjában!
Te már belegondoltál abba, hogy mekkora lehetőséget kaptál?
“Isten nem követel tőlünk semmit: egyszerűen csak minket szeretne” – mondta egyszer C. S. Lewis, a Narnia krónikájának írója. Sokszor feljön bennem ez az idézet, talán nem véletlenül: magam is küzdök azzal, hogy az egyébként teljesítményhajhász énemet elengedjem, Istennek adjam és csak hagyjam magam szeretni.
Vajon hányan biztosak abban, hogy mit is akarnak kezdeni az életükkel, ha leérettségiztek? És utána? Szerinted hányan bizonytalanodtak el, hogy azon a pályán vannak-e, amelyre a leginkább illenek? Ha még a hitünket is beemeljük a képbe, sokszor még nagyobb a dilemma: tényleg azt csinálom, amire Isten teremtett?