1791. május 3-án fogadta el a lengyel szejm a kelet–európai ország új alkotmányát, mely Európában az első, a világon pedig a második polgári szellemű alaptörvény volt.
Kategória
Blog
Nagyon érdekes dolgok történnek manapság az európai kereszténységben. Egyre üresebbek a templomok, a nagy történelmi egyházakhoz tartozó emberek száma egyre fogy, az istentiszteleteken az átlag életkor közelít a hatvanhoz. De ami még sokkal meglepőbb, hogy olyan rendezvényeken, mint például a Felház, hétről hétre fiatalok tömegei imádkoznak és dicsőítenek együtt, másfél hete a Körcsarnokot 2500 fiatallal töltötték meg! Döbbenetes szám. Vajon hogyan lehetséges ez? Csupán a fiatalos zene és fiatalos hangulat vonzza őket? Szerintem ennél mélyebbre kell mennünk, hogy megérthessük, mi folyik itt. Nem szeretnék sem a Felház mellett, sem ellene érvelni, de mindez kétségtelenül felvet néhány nagyon fontos kérdést.
Új valóságshow tartja lázban a honi sajtót. Már a címe is izgalmas: Ádám keresi Évát. És igen, senki nem árul zsákbamacskát, itt bizony egy csomó pucér szereplőt lehet nézni. Vajon mit szólnak ehhez a keresztények? Újabb gumicsont, amin lehet csámcsogni? Lehet felháborodni és aláírásokat gyűjteni? Indulhat a maxiprüdéria? Egyszóval, beismerjük: túl magas labda ez nekünk, naná, hogy lecsapjuk!
Középkori, lejárt lemez, régi, letűnt, ósdi, idejétmúlt. Ha összeszámolnám, hányszor vágták már a fejemhez ezeket a jelzőket Istennel, valamint a kereszténységgel kapcsolatban, akkor lehet magam is sokkot kapnék.
Az elmúlt héten a Szent Benedek Iskolák diákjai összemérték a tudásukat Budapesten több humán – és reál – tantárgyakból. A csapatversenyeket a foci aranyozta igazán be, hiszen a fiúk kitartó küzdelme tette izgalmassá a játékot felkészítő tanárnak és szurkolónak egyaránt.
Az elmúlt időszakban többször hallottam a vallás kifejezést pejoratív értelemben keresztények szájából. Azt gondolom, ennek a szónak a presztízse komolyan kapcsolatban áll az egyházról alkotott általános képpel. Sokak számára a vallásos kiüresedett, szokások rabjaként tengődő látszatkereszténységet takar. Mindez egy végtelenül fájdalmas folyamat egyik mellékterméke, ennek a sebnek a begyógyításán Isten kegyelmében mi is munkálkodhatunk!
Sokszor, sok embertől hallok olyan mondatokat, hogy „a Biblia unalmas” vagy „már úgyis ezerszer hallottam az összes történetet, nem tud nekem semmi újat mondani”, esetleg „az több ezer évvel ezelőtt íródott, rég nem aktuális”. Hidd el nekem, hogy egyik sem igaz. Az elmúlt egy évben (szinte) minden napomból 20-25 percet arra áldoztam, hogy 365 nap alatt elolvassam a teljes Szentírást. Pár napja a végére értem.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Vagy mégsem? Miért fontos egyáltalán egy kereszténynek hinni a feltámadásban?