Bese Gergő atya gondolatai a keresztútról és arról a történelmi helyzetről, amely körülvesz bennünket és megváltoztatta életünket.

Bese Gergő atya gondolatai a keresztútról és arról a történelmi helyzetről, amely körülvesz bennünket és megváltoztatta életünket.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk hamarosan megjelenik a 777 történetének második saját kiadású könyve, amelyben Lábánné Hollai Katalin munkatársunk a Biblia meddő asszonyait mutatja be – miközben személyes történetét is megismerhetjük. A „Megszabadítottál szégyenemtől” című könyv egyáltalán nem csak a meddőknek szól, mivel egy olyan tabutémát dolgoz fel igényesen és őszintén, amellyel valamilyen formában a nem meddők is találkoznak életük során. Beszélgetés az íróval a könyv születéséről, a meddőség tabujáról, a férj szerepéről – valamint a Biblia meddő asszonyairól.

Ma ünnepli egyházunk a férfiak, édesapák példaképét, Szent Józsefet. Bár Olaszországban nem volt lehetőség a jelenlegi helyzetben nagy ünnep tartására, de az imádság az nem maradhatott el. Bese Gergő atya gondolatai.

Itt a lehetőség arra, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk, hanem másokkal is. A családunkkal, a szeretteinkkel, a számunkra ismeretlenekkel. Rá kell jönnünk, hogy az élet nem csak rólunk szól, az egónk építéséről, a fogyasztásról, hanem az emberi kapcsolatokról. Ha ezt felismerjük, akkor hirtelen megvilágosodik előttünk Isten második legfontosabb parancsolata: szeresd felebarátodat, mint magadat.

Tíz olasz pap halt meg eddig a koronavírus járványban, és csak a cremonai egyházmegyében húsz papot kezelnek az orvosok. Közülük többen akkor kapták el a betegséget, amikor szentségeket szolgáltattak ki a kórházakban. Ambrózy Tamás móri plébános gondolatai a szomorú témában.

Elkényelmesedtünk. Az én generációm úgy nőtt fel, hogy nem élt át se háborút, se szocializmust, se járványt, se társadalmi szintű nélkülözést és létbizonytalanságot. Habár egyénileg, kisebb közösségben megtapasztalhattuk, hogy mit jelent spórolni hó végén, hogy milyen az, amikor apa munkanélküli, de tulajdonképpen mindig megvolt mindenünk.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk a 777-en, az evangélikusok és reformátusok után a római katolikusoknál is bejelentették, hogy a járványügyi helyzet miatt nem lesz istentisztelet, illetve szentmise. Bár várhatóak voltak ezek az intézkedések, mégis elsőre nehéz lehet elfogadni, hogy vasárnaptól egy ideig nem mehetünk misére.

Könnyen elképzelhető, hogy mire kimegy ez az írás, már aktualitását veszíti, hiszen gyorsan változik a helyzet az élet minden területén. Én mégis most fontosnak tartom megosztani tapasztalataimat és gondolataimat, hiszen a legutóbbi vasárnapon már szemmel láthatóan kevesebb ember volt a templomokban.
