2020. 04. 02.

Tizenöt éve hunyt el II. János Pál pápa

Április 2-án emlékezünk arra a szomorú estére, amikor 21:37-kor kialudtak a fények a pápai lakosztályban és megszólaltak a harangok. Az egész világ megrendült, mert II. János Pál pápa hosszú haláltusáját bevégezte.

Egyszerre csend és imádság borult a földre. Lengyelországban napok óta folyamatosan könyörögtek, virrasztottak a pápáért, de a halálhírre az utca népe egy pillanatra megállt és elindult a nyitott templomok felé.

Egységben voltunk hívők és nem hívők egyaránt, mert a szentéletű pápa átütötte az érdektelenség, közöny falát és eljutott azokhoz is, akik távol állnak az intézményesült Egyháztól. Az idő mintha megállt volna és szerető emberek imái ölelték át az elhunyt egyházfőt. Olyan volt ez, mint amikor az apát szerető gyermekei búcsúztatják.

Azon az estén árvának éreztük magunkat.

Ma ismét megtapasztaljuk az egység pillanatait, a 21. század legnagyobb kihívásakor. De most üres a Szent Péter tér, zárva vannak a templomok, az utcán sem találkozni bámészkodó járókelőkkel. Újra árvák lettünk, de nem vagyunk egyedül! Érezzük a vigasztaló, felemelő Isten jelenlétét: az imádságban, az egymás segítésében, a küzdelem helyszínein (kórház, online oktatás, betegszoba, ravatalozó, temető stb…). Egyre jobban érezzük, hogy szükségünk van egymásra! Talán újra felértékelődik az ember? Új értelmet nyer az emberek iránti szeretet?

A mai napon arra hívnak bennünket lengyel testvéreink, hogy 21 óra 37 perckor közösen imádkozzunk Szent II. János Pál pápa közbenjárásáért. Szálljon a mennybe a fohász és szabaduljunk a járványtól, a kétségbeeséstől!

Most nem a templomokban virrasztunk, hanem az otthoni szentélyben vagyunk, együtt azokkal akiket szeretünk.

Közösen így imádkozzunk:

„Mindenható Istenünk, az emberiséget sújtó világjárvánnyal szemben megújuló buzgósággal újítjuk meg Irgalmasságodnak való felajánlásunkat, melyet Szent II. János Pál is megtett. Neked ajánljuk, irgalmas Atyánk, az egész világ és minden ember sorsát.

Alázatosan kérünk Téged: áldd meg mindazokat, akik a betegek gyógyításán és az egészségesek fertőzés-megelőzésén fáradoznak. A betegségben érintetteknek adj mielőbbi gyógyulást, a karanténban élő embereknek türelmet, az elhunytakat pedig fogadd be atyai házadba. Az egészséges emberekben erősítsd az önmagukért és másokért vállalt felelősséget, hogy betartsák a szükséges korlátozásokat és segítséget nyújtsanak a rászorulóknak.

Újítsd meg hitünket, hogy a nehéz időket Krisztussal, a Te Fiaddal éljük meg, aki érettünk emberré lett, és minden nap velünk van. Áraszd ki Lelkedet nemzetünkre és az egész világra, hogy azok, akiket a betegség elleni küzdelem most egyesített, egyesüljenek a Te dicsőítésedben is, aki a világmindenség Teremtője vagy, és odaadóan küzdjenek a bűn vírusa ellen is, mely az emberi szívet teszi tönkre.

Örök Atya, Fiad fájdalmas szenvedéséért és feltámadásáért, irgalmazz nekünk és az egész világnak!

Mária, Irgalmasság Anyja, imádkozz érettünk. Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina és Istennek minden szentjei, imádkozzatok érettünk! Ámen.”

Bese Gergő

Kép: CNN

Bese Gergő Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás