Keresi az ember a megfelelő jelzőket, a magyar labdarúgó-válogatottra és már jómagam is sokadszorra kezdek neki a kezdő soroknak, miközben ablakom alatt karneváli hangulatban ünnepelnek az emberek, ismeretlenek ugranak egymás nyakába, mosolyognak egymásra, és skandálják a rigmusokat. Egyszerűen a jelzők kifogytak, marad a hála és a köszönet, valamint az a megállapítás, hogy ezektől a srácoktól nagyon sokat tanulhatunk.
A belvárosi templomban véget ér a prédikáció, ki örömmel, ki megkönnyebbülve ad hálát Istennek, miközben nagy igyekezettel ülésből feltápászkodik, hogy csak úgy belereccsennek a padok. Aki volt már misén tudja, hogy ezt követően jön a hitünk megvallása, itt erősítjük meg a mi legfontosabb értékeinket, gyönyörű és súlyos téttel bíró mondatokat elmondva.
Középkori, lejárt lemez, régi, letűnt, ósdi, idejétmúlt. Ha összeszámolnám, hányszor vágták már a fejemhez ezeket a jelzőket Istennel, valamint a kereszténységgel kapcsolatban, akkor lehet magam is sokkot kapnék.
Ahogy a 777 is beszámolt róla, magukat jogvédőnek és liberálisoknak valló provokátorok tüntettek Budapesten a lengyel kormány ellen, amely az abortusztörvény szigorítását tervezi. Bíborosnak öltöztek, abortusztablettával vicceltek: kevesen voltak és hangosak.
Ahogy beléptem a templom ajtaján rögtön észleltem, hogy itt bizony csak szerencsével foglalhatok majd helyet. Térdhajtást követően, az egyetlen üresen álló helyre leültem, amely történetesen a leghátsó pad legszélén volt. Csupán pár percet késtem a hétköznap esti Szentségimádásról, de már addigra így is rengetegen jöttek el az Isten házába. Akadt , aki kérni jött, más megköszönni, többen talán tanácsot kérni, vagy csak beszélgetni: én őszintén bevallva biztosra mentem és mindegyiket megtettem.
Női cipők kopogása töri meg a vasárnap esti csendet Budapest szívében: idősödő asszony siet kis lábaihoz képest nagy léptekkel. Szolid, de ünnepi ruhát vett fel a mai alkalomra, bárki kitalálhatja, hogy számára fontos találkozóra készül: lassan őszülő haját kontyba szedve, legszebb fülbevalóját felvéve. Másnak talán egyszerű bizsu, az ő anyagi lehetőségeihez képest a legnagyobb érték.