Számtalanszor vagyok úgy, hogy nagyon erősnek érzem magam, és határozottan kijelentem, hogy nem hagyom el Istent, nem fogok a Sátánra hallgatni. Ilyenkor nem csak a tudatos végiggondolás segít, hanem az érzelmeim is. Olyan mintha egy modern kori kereszteslovag lennék. „A hit az én pajzsom, és az ige az én kardom…”
Néhány éve karácsony előtt egy gyárban dolgoztam, amikor az ott kihelyezett karácsonyfára pillantva először eszembe jutott, hogy vannak olyan emberek karácsonykor, akik nem otthon ülnek a meghitt családi légkörben, fogyasztva az édesanya által elkészített legfinomabb ételeket. Vannak benzinkutasok, mentősök, tűzoltók, rendőrök, ügyeletesek az erőművekben, kórházakban… „Karácsonykor sem állhat meg az élet” – mondhatja sokaknak a főnök. És sajnos igaza van.
Sokszor elgondolkodtam azon, legutóbb Márk evangéliumát olvasva, hogy Jézus a zsidók között tett csodatettei után majdnem mindig megparancsolja, hogy ne szóljanak senkinek a dologról, mégis mindig elmondják. Sőt, a démonok is, akiket kiűz, megvallják, hogy Jézus az Isten fia.