Keresztényként mindig felkapom a fejem, ha hallom ezt a kifejezést: ez meg az “A BIBLIÁM”… Használják e profanizált formát szinte mindenre a különböző témájú könyveken keresztül a netes forrásokig, de mit is jelent igazából?
Kategória
Kunszabó Anna
Mikor tíz napra, három különböző programra elutaztunk, úgy éreztem költözünk. Meglepően sok tárgy került elő, olyan fiókokban kutakodtam, amiket hónapok óta ki sem nyitottam. Végiggondoltam, mire lesz szükségünk.
Amint arról már beszámoltunk nektek, ma kezdődött Vajtán a Katolikus Karizmatikus Megújulás ifjúsági tábora. Nyolcadik alkalommal veszek részt a Lelkes Napokon, végignéztem, hogyan nőtt egy harminc fős dinamikus nyári program egy több száz fiatalt megszólító országos szolgálattá. Ez a tábor egy csoda. Rengetegen tapasztalhatták itt meg Istent, kerülhettek közelebb Hozzá.
A napsütés és programhegyek közepette érdemes egy pillanatra megállni, hogy végiggondoljuk, lelkiekben milyen nyarunk is van/lesz/ volt eddig. Mivel sok kereszténytől hallom, a hétköznapi ritmushoz igazított lelki élet a legmelegebb évszakban egyensúlyát veszti, összeszedtem pár tippet.
Mikor a saját tervünk megbukott, jöhet a tartalékterv, ha az sem működik, nincs mit tenni, előhúzzuk az optimista keresztény esti mese szintjére lerángatott Gondviselés gondolatát. Sokszor üres fordulatként találkozhatunk vele. Tényleg ennyi lenne? Egy megnyugtató mese? Isten Gondviselése jobb esetben is a C-terv?
Az elmúlt időszakban többször hallottam a vallás kifejezést pejoratív értelemben keresztények szájából. Azt gondolom, ennek a szónak a presztízse komolyan kapcsolatban áll az egyházról alkotott általános képpel. Sokak számára a vallásos kiüresedett, szokások rabjaként tengődő látszatkereszténységet takar. Mindez egy végtelenül fájdalmas folyamat egyik mellékterméke, ennek a sebnek a begyógyításán Isten kegyelmében mi is munkálkodhatunk!
Fontos lépést tettem, mikor napi szinten olvasni kezdtem az Igét, rengeteget fejlődöm a Biblia által, ám aki szintén ezen az úton halad, tudja, hogy a Szentírás nem minden része ugyanolyan könnyen befogadható, olvasmányos, mint mondjuk az evangéliumok.
Ha az Evangélium hirdetésének erről a formájáról esik szó, általában mindenki húzza a száját. Az utcán tevékenykedő „térítőkről” szekták, akaratoskodó, kellemetlenkedő emberek jutnak az eszünkbe, akik láttán inkább úgy teszünk, mintha telefonálnánk. Valóban csak ez az útja az utcai evangelizációnak? Hogyan fogadjuk, ha minket szólítanak meg? Nekünk is meg kell jelennünk az utcán?