Interjú

„Az őszinte öröm mások arcán többet jelent, mint az elért eredményeim” – interjú Siklósi Gergővel

Olimpiai ezüstérmes és világbajnok – pedig még csak 24 éves. Siklósi Gergő a magyar vívósport egyik legnagyobb tehetsége, aki az elmúlt években bizonyította, hogy nem retten meg a rá nehezedő nyomástól sem. Közel sem átlagos elitsportoló: az olimpia előtt egy kórházban oxigénpalackokat pakolt, a Sportszázadban őrmesterként szolgál, miközben azt vallja, hogy a vívásnál sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben – például az emberi kapcsolatok. Beszélgetés az ötkarikás játékok egyik legszimpatikusabb szereplőjével sikerről, a megható anyák napjáról, az elmagányosodott fiatalokról és hazaszeretetről.

Egy hónappal az olimpia után már van egy összehasonlítási alapod arról, hogy melyik hozott nagyobb változást az életedben: a két évvel ezelőtti világbajnoki győzelem vagy a mostani tokiói ezüstérem?

Ha az ismertséget nézem, akkor most – az olimpia után – érzem azt, hogy igazán megismertek engem az emberek. Ugyanakkor a világbajnoki győzelemmel léptem be az elitklubba, nem véletlen, hogy a világbajnokokat és az olimpiai bajnokokat egy kalap alá szokás venni, hiszen ez az élvonal. A vb-győzelem a személyiségemben nagyobb változás volt, mint az olimpia, kicsit meg is kellett békélnem magammal.

Milyen értelemben?

El kellett fogadnom, hogy én ennek a sportolói értelemben vett elitnek a tagja lettem, amivel nagy felelősség is jár. Akkor még csak a saját sportágamban, a vívásban kaptam meg ezt a felelősséget, de ez mégis nagy változással járt. Két éve a vívóközeg ismert meg igazán, most pedig Magyarország. Ez nyilván nagyobb felelősség, de valahol fel voltam már rá készülve, hiszen kicsiben már megtapasztalhattam, mi vár rám.

Az, hogy korábban már kicsiben megtapasztaltad a siker ízét, segít abban is, hogy most, olimpiai ezüstérmesként ne szállj el, hanem két lábon a földön maradj?

Aki nem ismer, az távolról azt is mondhatja, hogy beképzelt vagyok, pedig csak egy egészséges önbizalmam van. Ki tudom húzni magam, szemébe tudok nézni a másiknak és nemet tudok mondani. Tudom, hogy olyan időszakot élünk, amikor mindent el kell fogadni, de én nekem vannak fenntartásaim: van egy saját értékrendem, amely alapján meghozom a döntéseimet.

Ez egy nyomást is jelent: nem megfelelni mások elvárásainak, akik más értékeket tartanak fontosnak, mint te?

Ez egy állandó nyomás, hogy miről mit gondolsz, és milyen véleményt fogalmazol meg róla, főleg ha az ember véleményére odafigyelnek. De engem is befolyásol más véleménye, mivel az én világképem még kialakulóban van. Ezért van, hogy konfliktuskerülően nem is nyilatkozom róla, de amikor feljönnek ezek a kérdések, akkor nem tudom megkerülni. Nekem van egy sajátos hitem – ami tényleg sajátos, mert nem nagyon hiszek nagyobb erőkben, sorsban. A Képességben, szorgalomban, kitartásban hiszek.

Visszatérve a kérdésedre: nem tudom, hogy mire lehetnék beképzelt, mert ez csak egy sport, ráadásul a vívás egy rétegsport. Nincs benne sok pénz, ezért nincs is hatalmas verseny. Nehéz persze eredményt elérni, de leginkább azért, mert nemcsak arról szól, hogy hogyan vívsz, hanem arról is, hogy le tudod-e győzni önmagadat, hiszel-e eléggé magadban. Ezek nem olyan akadályok, mint az elszakadt az úszógatya, hanem belső kérdések. Nagyon sokat gondolkodom ezeken a kérdéseken, ezért sokat is tudok beszélni erről. (Nevet.)  Azért legyek beképzelt, mert egy a sportágamban „menő” vagyok?

Semmiképpen sem javaslom, hogy beképzelt legyél, ugyanakkor láttunk olyan rétegsportban eredményt elérő sportolót, aki úgy elszállt a sikerei után, hogy még most sem érkezett vissza…

De tényleg érdekel a véleményed, mi okom lenne beképzeltnek lenni?

Olimpiai ezüstérmes és világbajnok vagy.

Ha elfogadod magad és a csak az emberi értékekre figyelsz, akkor meglátod, hogy nagyon sok hozzád hasonló ember van, a siker pedig csak egy ritka kiváltság, amihez kell egy kis tehetség, kitartás, plusz egy adag szerencse is.

Fotó: Bodnár Patrícia/777

Azokat az értékeket, amelyeket vallasz és felvállalsz, azokat a tapolcai szülői házból hozod magaddal, vagy inkább időközben találtál rájuk?

Mindkettő igaz, az alapvető értékeimet otthonról hozom. A szüleim nagyon jól felneveltek minket, két héttel ezelőtt volt a testvérem esküvője, ahol én voltam a tanú. A két évvel idősebb nővérkém mögött álltam, tőlem jobbra voltak a szüleim, teljesen elérzékenyültem és csak arra gondoltam, hogy milyen jó „munkát” végeztek, ez mekkora öröm lehet számukra. Igyekeztem nem sírni, csak mosolygós maradni, de azért elakadt a hangom, mikor gratuláltam Encsinek. Kibírtam, hogy sírás nélkül, igyekszem megtartani az erős férfi képet, de az igazat megvallva rengetegszer elérzékenyülök.

Egy olimpiai éremtől nem tudok sírni, de az emberi kapcsolatok miatt igen, már sokkal többet jelentenek, mint fiatal tinédzserkoromban.

Mi az, amit te közvetíteni szeretnél magadról a páston?

Azt, hogy ez az egész csak egy sport, és hogy sokkal fontosabbak a barátságok, a szerelmek, a szülői kapcsolat, a őszinteség, minthogy én első vagy harminckettedik leszek. Persze szeretnénk legyőzni az egész világot, de ezek másodlagos dolgok.

Miközben életed első olimpiájára készültél, fontosnak érezted, hogy önkéntesként dolgozzál egy kórház COVID-osztályán. Miért?

Azért tartottam fontosnak, mert elolvastam egy kórházi dolgozó bejegyzését, amelyben leírta, hogy milyen nehéz a helyzet. Segíteni szerettem volna, csak azért mert sportolok és az olimpiára készülök, attól még egy világjárványban való védekezésben, ha tudok nekem is hozzá kell tennem a részem. Jó érzés volt ezt megtenni, de sajnos csak négy napra volt lehetőségem, szerettem volna többet segíteni.

Mivel lettél több, azáltal hogy segítettél?

Amikor pakolod az oxigénpalackokat és látod a betegeket, akkor egy olyan különbséget látsz a saját világod és a valóság között, amely nagyon erősen megérint. Élsportolóként azt hiszed, hogy te vagy a legjobb, csak a szépet látod és a „krémet”, de akkor tudod igazán értékelni ezt a helyzetet, ha közben látod a másik oldalát is az éremnek.

Ha már említetted, hogy fontosabb az eredményeidnél az a hatás, amit kiváltasz, akkor mit szólsz ahhoz, hogy sokan példaképként tekintenek rád?

Ezek az igazán megható érzések. Ha ilyen érzelmeket ki tudok váltani az emberekből és „hatni tudok rájuk”, az egészen nagyszerű dolog.

Fotó: Bodnár Patrícia/777

Az olimpián volt egy számomra emlékezetes jelenet: két asszó között, amikor az interjúhoz odaálltál, akkor mosolyogva azt mondtad, hogy kérdezhetlek bármiről, akár a kereszténységről is. Egyrészt zseniálisnak tartom, hogy annyira ott voltál fejben, hogy nemcsak az ellenfeleknek adtál tust, hanem a riporternek is oda tudtál szúrni, másrészt viszont tényleg érdekel, hogy mit gondolsz a kereszténységről.

Őszinte kérdésre őszinte választ tudok csak adni. Én azt gondolom, hogy az embereknek mindig kellett egy olyan kapaszkodó, iránymutatás, amely megmutatja, hogy mi a jó és a rossz. Erre felhúztak egy „Nagy Testvért”, aki figyel, ő az a kontroll, aki minden lát és. Mindent. hall. A Biblia gondolataival száz százalékban egyetértek, felismerések gyűjteményének tartom. Összességében az emberek szeretnének megfelelni egy elvárásnak, aminek a végén elnyerhetik az örök boldogságot – mennyország –, vagy büntetésben részesülnek. Tudom, hogy éles kritikának hangzik ez, nem annak szánom, csak válaszolok.

A szerencsének tudod be azokat a dolgokat, amelyek körülötted vannak?

Nagyrészt igen. De nem jelentem ki teljesen biztosra, hogy nincs Isten, csak én személy szerint nem hiszek benne. Nagyon sok időt töltök egyedül, rengeteget jár az agyam, sokszor ezeken a kérdéseken gondolkodom. Kevésbé érdekel az, hogy milyen ruhát vásároljak, vagy hogy kiteregessek, hanem ezeken elmélkedek. Tudom, hogy a jelenlegi fogyasztói társadalom nem ebbe az irányba halad, de megtaláltam magamnak azokat a barátaimat, akik hasonlóan gondolkodnak. Szeretném megváltoztatni az embereket, de nem azzal, hogy kritikát fogalmazok meg, hanem egy alternatívát megmutatva, hogy így is lehet. A közösségi média terén is vannak határok, amelyeket be lehetne tartani, mégis az tűnik sikereseknek, aki nem tartja be őket. Azért nem vagyok annyira ismert, mert nem vágok fel az Instagramon. Az interneten keressük a szeretetet, és nem a saját környezetünkben, ezért a fiatalok magányosak lesznek.

Ezt meg kell változtatni, de ehhez példát kell mutatni és beszélni kell róla.

Korábban egy interjúdban úgy fogalmaztál, hogy szeretnél tisztességes ember lenni. Szinte minden megnyilvánulásodban ott van a fair play tisztelete, mások megbecsülése. Miért ilyen fontos ez neked?

Szerintem édesanyámtól örököltem ezt, minden anyák napján, amikor elmondtam a verset, már közben sírt anyukám is, és mindkét nagymamám is – ők is, meg én is. Édesanyám egy szeretetbomba, édesapám pedig egy nagyon szerény ember. Villanyszerelő – szerintem az egyik legprofibb a szakmájában – rengeteget kereshetne, de ő inkább önzetlenül segít és nem a haszonszerzés motiválja.  A szüleim nagyon tisztességes emberek, én is szeretnék az lenni.

Az olimpia után sokan meghökkentek, hogy azt mondtad, nem tett volna még jót neked, ha megnyered a döntőt és aranyérmes leszel. Miért?

Nagyon korán elértem volna azt, amit egy fiatal sportoló álmodhat.

Kiégtél volna?

Nem, de nem lett volna jó hatással rám. Nagyobb hatást váltok ki így, hogy ezüstérmes lettem, mintha a pályafutásom elején mindent megnyernék. Én inkább azt szeretném, hogy ezeket az értékeket végigvihessem, és 2024-ben csapatban – nem egyéniben, hanem csapatban – olimpiai bajnokok legyünk. Szeretném, hogy lássák rajtam, én sokkal jobban örülök a társaimmal közös sikernek, mint csak a sajátomnak.

Még akkor is csak 26 éves leszel, de te lehetsz a vezéralakja annak a csapatnak. Mennyire motivál téged a vezető szerep?

Nagyon motivál, de nem az a része, hogy én ki vagyok, nem kell a vezetőnek folyamatosan elöl lennie. Viszont amikor azt érzem, hogy kellek, akkor határozottan előre kell lépnem és irányítanom kell a többieket – jó irányba. Sok jó példát látok, de sajnos nem az én korosztályomon belül.

Kicsit visszaugranék Tapolcára: az elmúlt hetekben rengeteg eseményen vettél részt, azonban a szülővárosodban lehetett az egyik legkülönlegesebb, amikor felkerült a neved a tapolcai olimpikonok közé. Ezen a táblán ott van a négy éve elhunyt nevelőedződ, Szalay Gyöngyi neve is. Milyen érzéssel töltött el, hogy egy táblára kerültél vele?

Érdekes, mert maga az a tény, hogy felkerültem egy táblára, nem jelent sokat. Az sokkal többet jelent, hogy szeretnek: amikor odajönnek a kis vívók és érzem, hogy én valamit tudtam nekik adni, az nagyon meg tud érinteni. Az őszinte öröm mások arcán többet jelent, mint az elért eredményeim.

Az a hatás, amit kiváltasz, többet jelent számodra, mint az általad elért siker.

Igen, ez így van. Szerintem önző dolog lenne úgy gondolkodni, hogy kerüljön fel a nevem egy táblára. Ha már a Gyöngyit szóba hoztad, fontosabb, hogy minden tettemmel meg tudjak felelni neki. Ez határokat szab meg számomra, hogy tudom, ő mit gondolna, mit tenne és képviselne. Olyan, mintha figyelne rám fentről, és minden tettemet látná, egy kontroll.

Ez azért érdekes, mert a beszélgetés elején azt mondtad, hogy nem hiszel nagyobb erőben.

Ez most nekem is egy felismerés. De ha nem is nagyobb erő, hanem „csak” megfelelési vágy, akkor is büszkén vállalom. (Nevet.)

A Sportszázad tagja vagy, őrmesteri fokozatod van. Mit ad a honvédelem a vívásnak, és fordítva: van-e olyan, amit a katonaságnál tudsz kamatoztatni és a vívásból jön?

A katonaságot azok az értékek alapozták meg, amelyeket a vívásban elsajátítottam. A fegyelmezettség, az alázat, a felső utasítás elfogadása.  Először a szüleimtől tanultam a fegyelmet, ezt követően jött vívás, majd a katonaság szigorú rendszere. Szerintem minden férfinak és nőnek jót tenne 2-3 hónap katonai alapfelkészítés. Segít a fegyelemben, abban, hogy kiállj magadért és felvállald azt, aki vagy és felelősséget vállalj a másikért.

A hazaszeretet mit jelent a számodra?

Őszintén bevallom, hogy sokáig nem volt jelen az életemben a hazaszeretet. Talán túlságosan éltek bennem azok a sztereotípiák, amelyeket hallottam magunkról. De amikor elkezdtem külföldi versenyekre járni, akkor láttam, hogy mi magyarok nagy megbecsülésnek örvendünk. A francia vívóknál láttam ezt a nemzeti büszkeséget és önbizalmat, amit én is fokozatosan elsajátítottam.

Amikor pástra lépek, büszkeség tölt el engem, hogy a hazámat képviselhetem.

Rengeteg országban jártam már, de mindig jó érzés hazajönni, Budapest pedig a legélhetőbb város, ahol eddig jártam.

Fotó: Bodnár Patrícia/777

Hamarosan újra párbajtőrt veszel a kezedbe és irány vissza a pást?

A következő hetekben még visszafogottan kezelem a vívást, most más a hivatásom: az, hogy átadjam az üzeneteimet, az értékeimet az embereknek. Decemberig szeretném kipihenni magam, megjelenni olyan helyeken, ahol átadhatom az üzenetet és változást indíthatok el. Ha olyan emberek, mint te meg én, nem állnak ki a nyilvánosság elé nem mondják azt, hogy megéri tisztességesnek lenni, akkor nem érünk el hatást. Persze a következő fél évben is fogok vívni, csak nem azé lesz a főszerep. Ugyanakkor van egy Európa-bajnokság és egy világkupa, szeretnénk csapatként jól szerepelni, de elképzelhető, hogy egyéniben nem indulok. Szeretném, ha másnak adhatnék esélyt, aki máskor nem lehetne ott, mert nekem nem jelentene ez annyit.

Ha három mondatban össze kéne foglalni azt, hogy mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az embereknek az elkövetkező hetekben, hogyan foglalnád össze?

Nagyon fontosnak érzem, hogy ne kifelé, hanem befelé figyeljünk, a saját értékeinkre összpontosítsunk, az önismeretre törekedjünk. Ne ítélkezzünk mások felett, hanem próbáljuk megérteni, hogy mit és miért csinál.

Végezetül, hogy mindennek a kulcsa és a megoldója a feltétel nélküli szeretet.

Ez az a három üzenet, amit szeretnék átadni.

Martí Zoltán

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás