Sokunkban felmerülhet a kérdés – miután szinte minden kirakatban szembe jön velünk egy Black Friday felirat, ráadásul már nem csak egy konkrét napon, hanem az év különböző időszakaiban –, hogy vajon engem is beszippant-e a vásárlási láz. A Ferences Rendtartomány központi alapítványa második alkalommal hirdeti meg válaszként a Brown Fridayt.
Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet egyértelműen jó vagy rossz választ sem adni. Ilyen a címben foglalt kérdés is, hiszen mindenki maga érzi, hogy tud a legjobban imádkozni. Viszont néha érdemes kicsit megállnunk és elgondolkodunk, hogy jól működik-e az imaéletünk, vagy esetleg érdemes jobban odafigyelnünk rá?
Elmondása szerint egy „vicc miatt” lett pap – legalábbis a legelején, amikor felmerült benne a papi hivatás gondolata –, de azóta nagyon komolyan gondolja a hivatását. Debreczeni András görögkatolikus atyával beszélgettünk többek között a hitről, a fiatalokról, a Csillagok háborújáról, de mivel lelkes szurkoló, a labdarúgás is szóba került.
A 2022-es téli olimpia egyik éremesélyese lehet a rövidpályás gyorskorcsolyázó, Alyson Charles. A fiatal kanadai számára azonban a sport mellett nagyon fontos szerepet tölt be az életében a hit is.
Különleges ereklyére leltek a kecskeméti református templom felújítása közben. Az időkapszulát egy tetődíszben találták meg a felújítást végző szakemberek.
Biztos sokunkkal előfordult már, hogy konkrét jelet kértünk az Úrtól hivatásunk kapcsán vagy döntéseink előtt és Ő valamilyen úton, egyértelmű választ adott kétségeinkre. Kinley Tshering bhutáni jezsuita pap is jelet kért, a választ pedig nem mástól, mint személyesen Teréz anyától kapta meg.
Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy mennyire személytelenné tudja tenni a közösségi média személyes kapcsolatainkat, ha nem figyelünk oda eléggé. Néha viszont érdemes egy hirtelen ötletet valóra váltani, és kilépni komfortzónánkból.
Bár valószínűleg az év többi napján is eszünkbe jutnak elhunyt szeretteink, de halottak napján külön is róluk emlékezünk. Ilyenkor saját földi pályánkon is elgondolkozhatunk, amire talán a sűrű hétköznapokban kevésbé jut időnk.
Blaszczykowski, Cuadrado, Lukaku… Közös bennük, hogy mindhárman sztárfocisták, valamint az is, hogy írtunk már róluk korábban a 777-en. Természetesen elsősorban nem a futballtudásuk keltette fel a figyelmünket, hanem, hogy felvállalják hitüket. Ebbe a sorozatba illik a Real Madrid fiatal tehetsége Rodrygo is, aki 133 percnyi játék után már két gólnál jár, és nem felejt el hálát adni sem sikereiért.
Természetesen sok olyan dolog van, amire Isten azt kéri, hogy mondj nemet, persze csak a saját érdekedben. Ezúttal viszont nem ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem a fentebbi mondat. Olyan is előfordul, hogy amikor segíteni szeretnél, akkor kéri Isten tőled, hogy használd a nem szót is néha.