Mostanában nagyjából minden családban, intézményben téma a halloween valamilyen kontextusban. A rajongó lelkesedéstől a merev elzárkózásig mindenféle reakciót kivált az emberekből. Annak ellenére, hogy mi a családunkban ezekben a napokban a mindenszenteket ünnepeljük és a halottainkra emlékezünk, ebben a világban élünk, és látjuk, hogy mennyire népszerű ez az „ünnep”. De vajon miért?
A napokban fogalmazódott meg bennem egy gondolat, amely talán egy válasz is lehet a sok közül erre a kérdésre. Azt a választ, amely a szellemi síkon keresendő, most nem is boncolgatnám, hiszen vékony jég a sátán elkeseredett harcáról beszélni, melyet az élet és a halál uralásáért folytat. Azon kezdtem gondolkodni, mi annyira vonzó a torz, sokszor nevetségesbe hajló, de inkább ijesztő, vértől csepegő jelmezek viselésében. Miért érzik azt nagyon sokan, hogy jó poén egy estére a félelmetesnek kiáltott dolgokat megtestesíteni, magukra ölteni, ráadásul még bulizni is ezekben a maskarákban?
Biztosan van ennek egy olyan vetülete, amit a mesékre vagy a kisgyermekek szerepjátékára szoktunk mondani: amit kimondunk, amit kijátszunk magunkból, attól már kevésbé félünk. Ez így is van. Jól látom a saját gyermekemen, hogy bizonyos dolgoktól való félelme kiválóan oldódik a mesék feloldása által. Helyre teszi az ovis eseményeket, ha otthon kijátszhatja magából, és a benne lévő frusztrációt áthelyezheti a játékbabájára. De én látok itt egy óriási különbséget:
hirdetésa halloween bagatellizálja a félelem tárgyát, nevetségessé teszi az ijesztő dolgokat – mint például a halált -, nem pedig feldolgozza.
A pszichológia korát éljük, ma már pontosan tudjuk, hogy a bagatellizálás, a kifigurázás legfeljebb átmenetileg könnyít a lelkünkön, de a feldolgozást nem segíti. Pláne olyan komoly témában, mint a halál.
Így inkább arra jutottam, hogy attól igazán népszerű ez a program (az ünnepre nagyon nem áll rá a szám), mert igazából nincs is kapcsolatunk a halállal. Már nem érezzük olyan mélyen a súlyát, mint régen, amikor az emberek a rokonaik körében hunytak el, amikor virrasztottak mellettük, majd felravatalozták és a koporsóban kísérték őket az utolsó útjukra. A halál ma is ijesztő, de amíg nem történik konkrét dráma, rendkívül könnyű elkerülni a mély szembesülést. Amíg nem hal meg egy közeli hozzátartozónk, vagy mi magunk nem kapunk egy súlyos diagnózist, addig a halál megfoghatatlan és kellően távoli dolog marad. Elvégre a videójátékokban akárhányszor feléledhetünk, az ismert emberek halálhírét az internetről tudjuk meg, de rögtön utána olvasunk tíz másik cikket cuki pingvinekről, virágzó kaktuszmezőkről és a Kamcsatkán született hatos ikrekről. A temetéseken is csak az urnát szoktuk látni, nagyon ritkán a lezárt koporsót. A városi ember még az állatok elhullásával is ritkán találkozik. Talán néha egy döglött galamb vagy egy kilapult béka hever az úttesten, de a háziállatokat rendre az állatorvosok altatják el, amikor már közel a vég. Ezt semmiképpen nem ítéletként mondom azok felett, akik így csinálják! Általános jelenség ez, és azt gondolom, ez is erősen hozzájárul ahhoz, hogy a halálból viccet csinál sok ember, közösség, intézmény halloweenkor.
Nem gondolom, hogy a halottak napjának gyászos feketeségben kell telnie.
Az elhunytainkra gondolhatunk örömmel, békével is, sőt! Hálát adhatunk az életükért, melyet reményeink szerint folytatnak az örökkévalóságban Isten színelátásában.
Nem kell rettegnünk a haláltól, hiszen meg vagyunk váltva. Nem kell félnünk kíséretetektől, visszatérő holtaktól, hiszen nem átjárható a kapu a halál előtti és utáni élet között. Nincs visszatérés a pokolból. A szellemvilág létezik, azon belül a démoni rossz oldal is, de nekünk erősebb Istenünk van. Neki van valódi hatalma élet és halál felett. Ebből a perspektívából nézve nincs szükségünk olyan módszerekre, mint a halloween, hogy a fellélegzés, megnyugvás vagy feldolgozás nevében nevetségessé tegyük a halált, amiben semmi vicces nincs. Elbagatellizáljuk a halált, ami nagyon is komoly és végleges dolog.
Persze, jól tudom, a legtöbb ember nem tulajdonít ekkora jelentőséget a halloweennek. Egyszerűen egy baráti jó mókát, közös kézműveskedést és egy kis kikapcsolódást lát benne a szürke hétköznapokból. De ezt megtehetjük úgy is, hogy nem tesszük ki mások gyermekét feleslegesen ijesztő dolgoknak, hogy nem tesszük mindezt trenddé, amelyből kimaradni gáz. Rengeteg jó ünnepünk van, melyek magyarságunkhoz, jeles napokhoz, egyházi eseményekhez kapcsolódnak. Tegyük inkább ezeket az eseményeket méltó ünneppé! Őrizzük meg inkább az ünnepek tisztaságát, felszabadító üzenetét, mely nem a félelmetes dolgok körül forog, hanem a barátság, szeretet, összefogás, hit és az önfeledt öröm körül.
hirdetés
