2023. 11. 15.

Harmadjára kezdek neki a teljes Bibliának

Nagyjából 5 éve olvastam el először a teljes Bibliát, ha nem is lineárisan az első laptól az utolsóig, de mind a 73 könyvet, a saját beosztásom szerint. Azt hiszem, függővé válhattam, mert 2 évvel később ismét belekezdtem, és – csiszolgatva kicsit az olvasási terven – ismét elolvastam a teljes Szentírást. Most, 3 év elteltével, ismét egyre erősebb lett bennem a késztetés erre.

Talán furcsán hangzik függőségről beszélni a Biblia kontextusában, de számomra mindkét alkalommal olyan doppingot jelentett a mindennapjaimra nézve, hogy újra és újra vágyakozva szoktam erre visszagondolni. És ez ugyebár nem egy káros szenvedély, ráadásul lassan három gyermek anyjaként nehéz túlzásba esni.

Első alkalommal azért kezdtem bele, mert egy ismerősöm arra panaszkodott, hogy lehetetlenség elolvasni munka és gyerek mellett az egészet, ez a nyugdíjasok és a szerzetesek sportja. Én erre feltűrtem az ingujjam, készítettem egy beosztást, és szűk 5 hónap alatt teljesítettem is. Ez napi nagyjából 1 órát jelentett, hétvégente kicsit kevesebbet. Igyekeztem megtartani az időrendet, de közben az Ó- és az Újszövetséget is felváltva olvastam, így jobban kirajzolódtak az utalások, összefüggések. Nekem ez a töménység is bevált. Könnyebben megmaradt a motivációm, hiszen haladtam, ráadásul szintén segített az összefüggések átlátásában.

Másodszor kicsit variáltam a beosztáson. Mivel a zsoltárokat nem tömbösítve, hanem napi leosztásban olvastam, úgy igyekeztem őket az igeszakaszokhoz rendezni, hogy aktuálisak legyenek. Például, amikor Dávid meneküléséről olvastam a Királyok könyvében, akkor olvastam az ehhez kapcsolódó Dávid-zsoltárt. Ez egészen különlegessé tette az olvasást. Most, harmadjára lassítok a tempón, majdnem 9 hónap alatt tervezem elolvasni a Szentírást. Várhatóan áldozatokat fog követelni a dolog, és elhatároztam, hogy nem leszek túl szigorú magammal, ha csúszok a tervezetthez képest. Elég tervezős, pipálgatós típus vagyok, így most a lazaságot kell gyakorolnom ebben. De már egyre izzik a parázs a szívemben, egyre nő a vágy bennem, hogy belekezdjek. Terveim szerint Instán fogok posztolni az aktuálisan olvasott igehelyekről, engem megérintő szakaszokról, amolyan tanúságtételként a nagyvilágnak. De ebben is igyekszem szabad maradni.

Miután először olvastam végig a teljes Bibliát, rádöbbentem, mennyi meddő asszony szerepel benne, ami akkor mérhetetlen aktualitással bírt számomra. Így született meg a Megszabadítottál szégyenemtől című könyvem. Ez kézzelfogható ajándék volt számomra a lelki fejlődésen, az Istenhez való kapcsolódáson túl. A második olvasásánál anya lettem, nevelőmamija egy csöpp kislánynak. Most, harmadjára várandósan fogok bele az olvasásba. Többet talán mondanom sem kell. Hatalmas várakozás van a szívemben.

 

Blog Lábánné Hollai Katalin
hirdetés