Keresztény szülőkkel szemben indítottak eljárást az Egyesült Királyságban, mivel a szülők nem akarják engedélyezni, hogy 14 éves lányuk nemet változtasson.

Keresztény szülőkkel szemben indítottak eljárást az Egyesült Királyságban, mivel a szülők nem akarják engedélyezni, hogy 14 éves lányuk nemet változtasson.

Nemrég volt Budapesten a Városmisszió. Jó volt látni, ahogy különböző közösségek, szervezetek összefogva, együtt vittük ki az evangéliumot Budapest utcáira. Ennél is nagyszerűbb volt megtapasztalni azt, hogy Isten mennyire megáldotta ezeket a napokat. Hálás vagyok neki, amiért tanúja lehettem ezeknek a csodáknak! Mert micsoda nagy ünnep az, amikor egy elveszett ember rátalál Jézusra!

Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1956 november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és leverték a magyar forradalmat és szabadságharcot. Az elesett hősök emlékére buzdítunk arra, hogy ezt a fohászt mondd el!

Több mint háromezer koncert, Kossuth-díj, Liszt Ferenc-díj: Hegedűs Endre szinte mindent elért, amit egy zongoraművész elérhet, azonban ő továbbra sem dől hátra. Nemrég a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermét töltötte meg hálás közönsége, akik nemcsak virtuóz játékát, de az est elején elmondott lélekemelő gondolatait is meghallgathatták. Beszélgetés Istenről, hitről, zenéről.

Korábban már szerepelt Ákos a „Napi zene” rovatunkban, akkor az Igazán című dalát mutattuk meg nektek, ezúttal A katona imáján van a sor.

Ferenc pápa légi sajtótájékoztatót tartott, a katolikus egyházfő számtalan témát érintett a Svédországból Rómába tartó repülőút során, így többek között szóba kerültek a menekültek, a női papok és a szekularizáció is. A Vatikáni Rádió cikkéből idézünk.

A keresztényüldözés elítéléséről szóló határozati javaslat kerül a parlament elé, ami népirtásnak minősíti a folyamatot – jelentette be Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Levél érkezett a 777 virtuális postaládájába: egy kedves olvasónk írta le egyik emlékét Mindenszentekkel kapcsolatban. A levélíró névtelenségét kérte, így anonim módon tesszük közzé üzenetét!
