2016. 11. 17.

Isten szemén keresztül – Az önismeret ajándéka

Sokszor találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy „valósítsd meg önmagad”. Az önismeretet, az identitást vagy a hiteles személyiséget általában elutasítjuk, mint divatos pszichológiai fogalmakat, noha mindhárom fontos szerepet játszik a „keresztény lelkiségből fakadó személyiségfejlődésben”. A lelki élet célja, az én átformálódása. Ennek érdekében az embernek meg kell ismernie önmagát és Istent egyaránt.  Erről szól David G. Benner könyve: Az önismeret ajándéka.

David G. Benner egy nemzetközileg elismert kanadai pszichológus, előadó, író és tanár. Mélylélektannal foglalkozik és több évtizedes pszichoterápiás tapasztalattal rendelkezik. Immáron 30 könyv szerzője és szerkesztője. Könyvei és tanításai középpontjában leggyakrabban a pszichológia és a spiritualitás áll.

„A valódi önismeret feltétele, hogy olyannak lássuk magunkat, amilyennek Isten lát minket. Az igaz istenismeret feltétele, hogy Istenről ne csupán elvont elképzeléseink vagy tényszerű fogalmaink legyenek, hanem életgyakorlatunk során szerzett személyes tapasztalatokkal is rendelkezzünk.” (David G. Benner)

Benner könyvében azt vallja, hogy az identitásunkat nem megalkotjuk, hanem felfedezzük, tehát az igazi önismeret Isten ajándéka. Valamint azt hangsúlyozza, hogy szorosan összefügg az önismeret és az istenismeret, mellyel azt a folyamatot tárja elénk, hogyan találhatunk rá Krisztusban valódi énünkre, és miképpen élhetünk ennek megfelelően. Ezért semmi sem fontosabb ennél, hiszen, ha megtaláljuk valódi énünket, akkor Istenre is rátalálunk, ha pedig rátalálunk Istenre, akkor a leghitelesebb énünkkel találkozunk.

hirdetés

Felhívja a figyelmet arra, hogy le kell lepleznünk álarcainkat, és hamis énünket, melyek időközben beépültek személyiségünkbe. Szerepeink mögött megbújik egy lehetséges én, mely egyedi és utánozhatatlan. Valamint arra mutat rá, ha bűneink ellenére Isten elfogad és szeret minket, mi miért nem vagyunk képesek erre? Külön kiemeli, hogy a változást mindig megelőzi önmagunk elfogadása.

Benner könyvében a tanítás mellett mélyen átélt tapasztalatait osztja meg olvasóival könnyen érthető megfogalmazásban. A változtatás iránt érdeklődőket remek gyakorlati tanácsokkal látja el művében, melyeket ha megpróbáljuk alkalmazni az életünkre, biztosan változni fogunk.

Építő és hasznos olvasmány lehet ez a könyv azoknak, akik szeretnék felfedezni önmagukat, mint egyszeri és megismételhetetlen személyt.

Ajánlom ezt a könyvet, ha szeretnéd felfedezni magadat Isten megismerésén keresztül és ajándékként megélni, hogy önmagad lehetsz. Ha szeretnéd Istent mélyebben megismerni, és ha szeretnéd kibontani az önismeret ajándékait.

Gergely Kinga

Könyvajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás