Tizenkét éve hunyt el a szentéletű lengyel pápa, aki huszonhét éven át volt a katolikus egyház feje. Összegyűjtöttünk nektek pár idézetet, amelyeket elolvasva és megszívlelve garantáltan jól indul majd a hét!

Tizenkét éve hunyt el a szentéletű lengyel pápa, aki huszonhét éven át volt a katolikus egyház feje. Összegyűjtöttünk nektek pár idézetet, amelyeket elolvasva és megszívlelve garantáltan jól indul majd a hét!

A húsvét előtti három hétben szeretnénk benneteket végigvezetni egy úton, amelyen szembe tudunk nézni a bűneinkkel, hogy a végén, húsvértra, valóban megérkezhessünk Jézus lába elé. Az úton Balicza Iván evangélikus lelkész van a segítségünkre, aki négy részből álló sorozatában végigjárja a bűntől a bűnbocsánatig tartó utat. A második rész a számonkérésről szól, hiszen „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5,10)

Ma lenne 90 éves Puskás Ferenc futball-legenda, az Aranycsapat kapitánya. A jeles évfordulón egy tőle vett idézettel emlékezünk Öcsi bácsira, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgónkra.

1900 március 31-én született Szabó Lőrinc költő, a modern magyar líra egyik nagy alakja. Hazám, keresztény Európa című művével emlékezünk a miskolci születésű, Kossuth-díjas szerzőre.

Fábry Kornél atya kacifántos módon kapta meg hivatását, amelyről örömmel beszélt hétfőn a 777 OFFLINE eseményén.

A Relevant Magazine cikke rávilágít, hogy a szerelem nem lehet egyenlő a rajongással. Rendben, de mi köze ehhez a hitedhez? A cikkből ez is kiderül!

Nagyon sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy azt hisszük: akadályba ütköztünk, valami nehézség állja el utunkat. De általában a Jóistennek célja van mindennel, az Ő tökéletes tervének része minden ilyen akadály. Prohászka Ottokár verse is erről szól.

Kornél atya a legutóbbi 777 Offline-on mesélt Varga László atyáról, akit újonnan neveztek ki a Kaposvári Egyházmegye élére.
