Több témát érintő nagyinterjút adott a Válasz Online-nak Erdő Péter bíboros, akit az oltásról, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megtartásáról – és egy régebb óta tartó pletykáról is kérdeztek.

Több témát érintő nagyinterjút adott a Válasz Online-nak Erdő Péter bíboros, akit az oltásról, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megtartásáról – és egy régebb óta tartó pletykáról is kérdeztek.

A Jelenések könyve nem feltétlenül a könnyen emészthető fejezetek közé tartozik a Bibliában, ám Révész Szilvi keresztény író és előadó posztjában rávilágít arra, miért fontos Jánosnak ez az írása. Ha elolvassuk, láthatjuk, hogy nem a bizonytalanra nézve hiszünk a jövőben, hanem tudjuk, hogy van egy trón, ahová tartunk, van egy könyv, amelybe be van írva a nevünk!

78 éves korában elhunyt Fabrizio Soccorsi, Ferenc pápa személyi orvosa, aki az elmúlt öt esztendőben látta el ezt a feladatot. Az ismert orvost rákkal kezelték, azonban halálának oka a koronavírus szövődményei voltak.

Kevesebb mint egy év alatt kétszáznál is több pap hunyt el Olaszországban a koronavírus-fertőzésben.

Szerencsésen meggyógyult a koronavírusból Böjte Csaba ferences szerzetes, aki az Info Rádiónak nyilatkozott állapotáról, magáról a járványról és az oltásról is.

Habár a Kettőskereszt első idei adásának témája a fogadalmak és az új év céljai voltak, Bese Gergő atya gondoskodott arról, hogy más témák is szóba kerüljenek. A jánoshalmai káplán szerint az idei évben rendezni kellene olyan kérdéseket, mint például a hétköznapi szentmisék elfogadását vasárnapi szertartásként. A cikk alján a teljes beszélgetés meghallgatható!

A fantáziánkat Isten alkotta és tud jó szolgálatot is tenni, azonban, ha nem figyelünk, elvihet egy teljesen rossz irányba is. Az Arrivera blog erről szóló, elgondolkodtató posztját szemlézzük.

Ahhoz, hogy Európa keresztény identitása erősödjön az kell, hogy keresztény lakosai komolyan vegyék a hitüket – hangsúlyozta Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára az M5 „Ez itt a kérdés” című műsorában. Az adás többek között a Hungary Helps programját mutatta be ,- Azbej Tristan államtitkárral és Kármán Krisztina igazgatóval – ebben a cikkben a lelkész legfontosabb gondolatait szemlézzük.
