221 nap, 3500 mérföld, 10 ország, rózsafüzérrel, gyalog – nem kis zarándoklatra vállalkozott ez a fiatal, de megcsinálta!

221 nap, 3500 mérföld, 10 ország, rózsafüzérrel, gyalog – nem kis zarándoklatra vállalkozott ez a fiatal, de megcsinálta!

Egyre nagyobb mértéket ölt az eutanázialiberalizáció a nyugati országokban. De milyen morális, vallási és orvosetikai következménye lehet ennek a folyamatnak és vajon a halálkultuszt vagy az egyén szabadságjogát építi az eutanázia? Az Ez itt a kérdés című műsor erről szóló adásából gyűjtöttünk össze 8 fontos gondolatot.

Három méter magasban állok egy rozoga létra tetején, fejlámpával a homlokomon, ágvágóval a kezemben, és egy évek óta nem gondozott barackfával viaskodom. Kedd este tizenegy óra van, és még nem vacsoráztam, nem tisztálkodtam, legalább egy óra, míg ágyba kerülök, pedig holnap kora reggel csörög az ébresztőórám, vár egy újabb munkanap. Nem ez volt a szabadidőm hasznos eltöltéséről alkotott vízióm, amikor nem is oly rég nagykörúti lakásunkban terveket szövögettünk feleségemmel a közös jövőnkről.

Tudtad, hogy Jézus többször megjelent feltámadása után, még mielőtt felment volna a mennybe? Íme az egyes látogatásainak listája a szentírási beszámolók alapján.

Ismételten egy mesét hoztunk nektek, méghozzá Varga Emese tollából. Még ősszel küldte el nekünk a „Mesék élni tanítanak” című meseíró pályázatunkra. Fogadjátok szeretettel ezt a kedves mesét a gyász feldolgozásáról.

„Ferenc pápa néhány dologban is különbözik elődeitől. Ő az első katolikus egyházfő a történelemben, aki az amerikai kontinensről származik, de mint jezsuita pápa is először képviseli a világegyházat. Közvetlensége, hétköznapi beszédstílusa, humora, egyszerűsége is rendhagyónak számít, és ez rendtársait is megérinti.” Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes mesélt Ferenc pápáról a Katolikus krónikában.

A Pontozó néptáncversenyt és találkozót 1975-ben rendezték meg először, amikor az Amerikai Egyesült Államok és Kanada magyar néptáncosai és néptáncegyüttesei mutatkoztak be csoportos koreográfiákkal, páros és egyéni táncokkal. A vándorjellegű fesztivál történetében volt egy tízéves szünet, majd 2016-ban a torontói Kodály Együttes újraindította és négy éven át vállalta a házigazda szerepet. A járvány miatt újabb szünet következett, és a szigorú kanadai szabályok miatt még idén sem tudják ott megrendezni, ezért most a New Jersey állambeli New Brunswick lesz a házigazda; ott ugyanis a covid alatt sem szűntek meg a néptáncos foglalkozások, sőt a tavalyi év folyamán egy helyi néptáncelőadást és négy táncházat is szerveztek. Az idei Pontozó szervezését Török Melinda, a Csűrdöngölő felnőtt együttes vezetője vállalta, akinek elsősorban Szanyó Gábor és Kovács Viola magyarországi néptáncosok segítenek a felkészülésben és lebonyolításban. Antal-Ferencz Ildikó a helyi cserkészet által szervezett Kodály Hétvébe szünetében, az eseményeknek helyszínt adó magyar klubban (Hungarian American Atlethic Club) beszélgetett velük.

Mit gondol egy jezsuita magazin a jezsuita egyházfőről? S mivel érdemes kezdeni az ismerkedést, ha Ferenc pápa saját gondolatait olvasnád inkább?
