A hit nem számolja az éveket. A brazil José Lourenço da Silva 104 éves korában, június végén részesült a keresztségben, elsőáldozásban és bérmálásban plébániáján.

A hit nem számolja az éveket. A brazil José Lourenço da Silva 104 éves korában, június végén részesült a keresztségben, elsőáldozásban és bérmálásban plébániáján.

Az élet egy utazás, zarándoklat. A kifejezés latinul így hangzik: peregrinare, ami szó szerint idegen földön való áthaladást jelent. Úgy tűnik, a zarándoklás szinte ösztönös gyakorlat az emberiség számára, hiszen az évszázadok során mindenféle hitű és hagyományú ember elindult szent utazásokra és küldetésekre. Hogyan alakult ki a hitgyakorlás ezen módszere, és miért jó ma is zarándoklaton részt venni?

A holnapi naptól kezdetét veszi az Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) Portugáliában, melyen katolikus fiatalok tízezrei vesznek majd részt a világ minden tájáról. Az idei találkozó mottója – „Mária felkelt, és sietve útnak indult” – a himnusz szövegében is tükröződik. A dal igazán fiatalos és lelkesítő, ízelítőt ad a találkozó várhatóan öröm-és kegyelemteli hangulatából. Hallgasd meg te is!

Hogyan adhatok oda mindent Istennek? Én is talán adjam el, amim van, és úgy kövessem Őt?

Antal-Ferencz Ildikó már tavaly nyáron, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCsSz) éves vezetőképző (VK) táborában, Fillmore-ban (ami New York állam északi részén található) találkozott Katával, aki meggyőzte arról, hogy jövőre (vagyis idén) küldje el 10 éves kislányát a szövetség Magyar Iskolatáborába. Bár azóta kiderült, hogy a tábor elsősorban olyan Amerikában született magyar gyerekeknek szól, akik közelében nincs hétvégi magyar iskola. Ildikó kislánya nem tartozik ebbe a körbe, de a meghívást annyira komolyan vette, hogy nem lehetett lebeszélni róla. Édesanyja sajtómunkásként meglátogatta a tábort egy napra, hogy elbeszélgessen Katával, a tábor igazgatójával. Antal-Ferencz Ildikó helyszíni interjúja.

Vajon Isten ma is tesz csodákat, ma is cselekszik? Vagy csupán fent ül a Mennyekben, és a lábát lógatva néz le ránk? Egyáltalán, mit nevezhetünk csodának? Szilágyi Anna és Fekete Ági az Úton podcast legújabb adásában olyan történeteket osztanak meg az életükből, mikor Isten csodát tett, mikor az Ő szeretetét, gondviselését élhették át egy kilátástalannak tűnő helyzetben. Legyen szó munkáról, párkapcsolatról, mentális problémáról vagy anyagi nehézségről, de akár a legegyszerűbb vágyainkról, Isten számára életünk minden területe fontos.

A Jézusról és tanítványairól szóló népszerű keresztény tévésorozat, a The Chosen negyedik évadának forgatása folytatódhat, miután a szakszervezet felmentést adott a produkciónak a nagy hollywoodi stúdiók elleni sztrájk alól.

Nincs, gyakran nincs minden rendben. Még akkor sem, amikor úgy tűnik. Még akkor sem, amikor nagyon szeretnénk.
