2017.05.17.

Itt a hivatalos vatikáni jelentés Medjugorjéról

A 2010-ben még XVI. Benedek pápa által, Camillo Ruini bíboros elnökletével felállított bizottság feladata az volt, hogy megállapítsa: valóban a kezdetektől a mai napig megjelenik, illetve “látnokokon” keresztül üzen a Szűzanya a boszniai kisvárosban?

 A több éves kutatómunkát végző csoportban teológusok és kánonjogászok mellett pszichológusok és egy antropológus is dolgozott. A most nyilvánosságra hozott jelentés tartalma röviden:

hirdetés

Az 1981. június 24. és július 3. közötti (első) jelenéseknek volt természetfölötti eredete, a többinek nem.

A napokban Fatimából Rómába repülve Ferenc pápa a gépen tartott sajtótájékoztatóján dícsérte a Ruini-jelentést és hangsúlyozta Medjugorje lelkiségének erejét. Emellett azonban kiemelte, hogy Máriát nem szereti valamiféle “postafőnökként”elképzelni, aki napról-napra egy meghatározott órában üzeneteket küldözget.

Ami a helyzet lelkipásztori oldalát illeti: a Szentatya Henryk Hoser, lengyel érseket jelölte ki arra, hogy felmérje a pasztorális igényeket és megvizsgálja miként lehetséges az évente zarándokok százezreit vonzó Medjugorjét a vizsgálat lezárultát követően is hitelesen megtartani az Istennel való találkozás helyeként. Hoser atyának nyárra kell visszatérnie Rómába beszámolni tapasztalatairól. Ezek az egyeztetések lehetnek az utolsók, utána várható Ferenc pápa döntése a kegyhely jövőjéről.

Bővebben az ügyről angolul itt, itt és itt.

Hírek
hirdetés