Az egymásért való imádság hitünk szerint a szeretet, az egység és a közbenjárás cselekedete, mely védelmet, lelki megerősítést és gyógyulást hoz. Ez nemcsak nehéz helyzetekben fontos, hanem a másokkal vállalt közösség és a felebaráti szeretet kifejezése is, melyben hordozzuk egymás terheit. Mindez hasonlóvá tesz minket Jézus imádságához.
Az elmúlt időszakban többször is sikerült megtapasztalnom, milyen csodálatos ereje van annak, amikor az emberek egymást hordozzák imáikban. Egy nehéz szakmai tárgyalás vagy éppen egy kemény vizsga előtt állva különleges megtartó erővel tud hatni, amikor az ember annak a tudatában áll ott, hogy lelki testvéreinek imája öleli körül.
Szent Pál így ír a galatáknak: „egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét” (Gal 6,2); ezzel rokon gondolat olvasható a Rómaiakhoz írt levélben is: „nekünk, erőseknek kötelességünk, hogy az erőtlenek gyöngeségeit hordozzuk, és ne a magunk tetszését keressük. Mindegyikünk keresse felebarátja tetszését annak javára és épülésére! Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste.” (Róm 15,1-3) A Római levél ezen részének címe is arra utal, hogy a közösség tagjainak hogyan kellene egymáshoz viszonyulni.
Sajnos manapság egészen apró dolgokban látom azt, hogy kevés esetben fordulunk szeretettel a másik felé. A közösségi közlekedésben, a volán mögött ülve, vagy épp bevásárlás közben számtalan szituáció árulkodik erről, a közösségi média kommentszekciójáról nem is beszélve. Jakab apostol levelében így int: „testvérek, ne panaszkodjatok egymásra, nehogy ítéletet vonjatok magatokra.” (Jak 5,9) Majd ugyanennek a levélnek a folytatásában ezt találjuk: „a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és
hirdetésimádkozzatok egymásért,
hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5, 15-16)
A másikhoz való viszonyulásainkon nagyon sokat tud változtatni az, ha imában hordozzuk egymást. Többször tapasztaltam már, milyen láthatatlan szeretet-hálózat tud kialakulni az emberek között az egymásért való imádság hatására. Ahogy fentebb említettem, én is kértem és kaptam drága lelki testvéreimtől háttérimát nehéz helyzeteimben, és nemegyszer fordult elő olyan, hogy kérés nélkül imádkozott értem kedves testvérem, mert megtudta, hogy fontos feladat előtt állok. Olyan helyzet is megtörtént már, hogy egymást nem ismerő emberek imádkoztak értem egymástól függetlenül, mégis az értem való imádságukban egy közösséget alkottak körülöttem. Különleges helye van a szívemben azoknak, akikkel ebben a formában is meg tudom élni a felebaráti szeretetet.
Nemrég egy különösen megható kérés is érkezett hozzám, egyik kedves lelki testvérem egy rövid üzenetben imáimba ajánlotta saját magát és az életében adódott nehézséget. Természetesen komolyan vettem, nap nap után hordtam őt imámban, szentmisét ajánlottam a szándékra, és túlzás nélkül állíthatom, hogy többet kaptam ettől a szolgálattól, mint amit adni tudtam. Valamiért engem igazán megindítanak ezek a láthatatlan, ugyanakkor alapvető fontosságú lelki kapcsolódások. Amikor valakire – rendszeresen vagy esetileg – imában gondolok,
idővel elkezdek egészen máshogy viszonyulni hozzá, a szeretetnek egy különleges finomságát érzékelve.
Minden ilyen esetben egy igazán erős – és mindeközben gyengéd – szeretetet érzek, mely nem tolakodik a másik ember életébe, mégis odafigyel a szükségeire és csendben, gyakran láthatatlanul próbál tenni érte. Isten elé vinni, rábízni, szeretetünkkel hordozni testvérünket – mi lehet ennél több? Persze ez nem jelenti azt, hogy ha mást is tehetünk, akkor elegendő a dolgot az imával „elintézni”. Az imában az Úr megmutatja az utat, hogy mi az, amit meg kell tennünk azokért, akikért imádkozunk, így az Ő gondoskodó szeretetét közvetíthetjük számukra.
Az egymáshoz való viszonyulás másik oldala, amikor nekem van szükségem háttérimára, és kérem az általam „őrangyalaimnak” nevezett embereket, hogy imádkozzanak értem, végtelen hála van a szívemben azért az odafigyelésért, amellyel segítenek viselni a terheimet. Miért ne lehetnénk egymás életében Cirenei Simonok, vagy éppen Veronikák? A keresztet nem tudjuk levenni a másik ember válláról, de miért ne segíthetnénk azt hordozni?
Meglepő ereje van a keresztet hordozó ember számára annak a tudatnak, hogy nincs egyedül.
Első ránézésre talán kissé ijesztőnek tűnhet, hogy más emberek terhét is segítsünk hordozni, amikor legtöbbünknek bőven van saját baja is. Ehhez csak egy szempontot mondanék: Krisztus mekkora terhet hordozott el értünk? Vállán vitte a keresztet, rajta összes bűnünk súlyát, és még haláltusájában is másokért imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23, 34) Senki nem várja el tőlünk, hogy a magunk erejéből tegyük ezt. Jézus erejével viszont, Vele együttműködve, a Lélek indítására előbb-utóbb azt vehetjük észre, hogy elkezdjük mások felé fordítani tekintetünket. Amikor imádkozunk azokért az emberekért, akikért adott esetben aggódunk, észre fogjuk venni, hogy csökken az aggodalom és a szorongás, az Úr kezébe adva saját vagy mások terheit oldódni tud a gyakran bénító félelem, mert úgy érezhetjük, már tettünk valamit.
Fotó: pexels.com
Nagyon fontos imában az Úr elé vinni különösen azokat az embertársainkat és az ő gondjaikat, akik épp olyan helyzetben vannak, hogy ezt nem tudják megtenni, vagy éppen nem is gondolnak rá, hogy imádságban kérjenek útmutatást. Imádkozó testvérünket is erősíthetjük azzal, hogy tudhatja: imádkozó szeretetünkkel ott állunk mellette. Ezt megtehetjük akkor is, ha éppen fizikailag nem tudunk mellette állni. Egymást ily módon imában hordozni igazán mély és nagy szeretetről árulkodik.
De mekkora szeretetről árulkodik az, ha valaki ellenségeiért imádkozik,
ahogy Jézus tette még halálküzdelme folyamán is? „Én viszont azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért.” (Mt 5,44)
Azokért az emberekért imádkozni, akik ártottak nekünk vagy bármilyen sérelmet okoztak, embertelenül nehéz. Azért érdemes mégis megpróbálkozni vele, mert egyrészt távol tartja a lelkünket attól, hogy a gyűlöletre gyűlölettel feleljünk, másrészt egy kicsit jobb hely lehetne a világ, ha ezeknek az embereknek a szívében a gonoszságot, rossz szándékot vagy pusztán azt, hogy a saját sérelmeikkel nem tudnak mit kezdeni, felváltaná a krisztusi lelkület, a megbocsátás, a béke és a szeretet. Nem erre vágyunk a szívünk mélyén mindannyian? Emlékezzünk Jézus szavaira: „ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalomra számíthattok? Nem ugyanezt teszik a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti legyetek hát tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5, 46-48)
Tulajdonképpen mi is történik akkor, amikor egymásért imádkozunk? A Katolikus Egyház Katekizmusa a közbenjáró imádságot úgy határozza meg mint „másokért való kérést”, mely „az Isten irgalmasságához hasonlóvá vált szív sajátja.” (KEK 2635) A közbenjárásról azonnal eszünkbe jut a Timóteusnak írt első levél: „hiszen egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember közt: az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2,5) Az emberi közbenjárás lényegét a Szűzanya vonatkozásában már korábban elemeztük, és tulajdonképpen a mi másik emberért való imádságunknak is ugyanaz a lényege, mint amit Máriáról mondtunk. A Katekizmus így fejezi ki: „a keresztény közbenjárás részesedik Krisztus közbenjárásában: a szentek közösségének kifejezése.” (KEK 2635)
„A közbenjárás olyan kérő imádság, mely hasonlóvá tesz bennünket Jézus imádságához.
Ő az egyetlen közbenjáró az Atyánál minden ember, de különösen a bűnösök érdekében.” (KEK 2634) Amikor a másik emberért imádkozunk, ebben is Jézust követjük és az Ő közbenjárásában részesedünk. Hisz Jézus is így imádkozott az egyházért az Atyához főpapi imájában: „de nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egy.” (Jn 17, 20-21), ebben is kifejezve szíve vágyát az emberek felé: uralkodjék közöttünk a szeretet egysége.
A Katekizmus végül egy igazán fontos kérdésre is rávilágít a másokért való ima vonatkozásában. „A közbenjárásban, aki imádkozik, »nem a maga javát keresi, hanem a másokét« (Fil 2,4).” (KEK 2635) Erről a megállapításról azonnal fülünkbe cseng a Szeretethimnuszként ismert első korinthusi levél, miszerint a szeretet „nem keresi a maga hasznát.” (1Kor 13,5) A másokért való imádság által kifejezett szeretet tehát a Pál apostol által kifejezett tökéletes isteni szeretetnek legalább egyik jellemzőjéhez közelíteni tud minket. Tulajdonképpen Jézus közbenjárásából részesedve így egy kicsit
mi is a munkatársaivá válunk abban, hogy kegyelmet esdjünk ki mások számára.
Érdekektől mentesen, tiszta szeretetből, megtapasztalva ezáltal a mennyország kis darabját már itt a földön. Ezt a fajta tökéletességet megközelíteni csak a Lélek erejéből, kegyelmi ajándékként lehet. Néha nem igazán tudjuk, hogyan imádkozzunk testvérünkért. Erre mondja Szent Pál: „gyöngeségünkben pedig segítségünkre siet a Lélek, mert nem tudjuk, miért és hogyan kellene imádkoznunk, ám maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.” (Róm 8,26) Engedjük, hogy imáinkban átjárjon minket a Szentlélek, különösen a testvéreinkért való imádságban kérjük az útmutatását!
Kissné Berta Rita
Borítókép – Fotó: dreamstime.com
hirdetés
