Hétfő este 47 fiatal érkezett meg egy közösségi vezetővel a Móricz Zsigmond körtérre, ahol a Szentlélek erejével tanúságot tettek az Atya szeretetéről és Jézus örömhíréről. Hogy kik ők, mit is csináltak pontosan, és miért fontos a misszió? A cikkből megtudhatjátok!
Azokat, akik hétfő este a Móricz felé jártak, érdekes látvány fogadta. Több mint negyven fiatal – az Új Jeruzsálem Katolikus Közösségből – dicsérte az Urat énekkel, majd kettesével nekiindultak, hogy beszélgessenek és tanúságot tegyenek Jézus Krisztusról.
Hogyan éltem meg ezt én, az egyik résztvevő fiatal?
Őszinte leszek, az elején, amikor ott álltunk és énekeltünk, izgultam, és közben fohászkodtam Istenhez. Aztán, amikor a velem párban lévő lánnyal nekiindultunk, még mindig félénken álldogáltunk a téren, hogy mégis kit szólítsunk meg elsőként. Azért az ember lánya nem mindennap megy missziózni a Móriczra… De ekkor jött a csodás gondolat, hogy imádkozzunk a Szentlélekhez bátorságért. Úgyhogy életem egyik aranyos és elég gyermekire sikerült imáját mondtam el, kérve a Jó Istent, hogy töltsön el minket bátorsággal, mert eléggé izgulunk. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki fél bemenni egy ismeretlen helyiségbe, ismeretlen emberek közé, és segítséget kér a szülőtől. Na ezután, hogy a Lélek erejét kértük, kezdetét vette a kaland!
A szó nagyon szép értelmében tényleg kaland lett ez az este. Az első lányról, akihez odaléptünk, hogy húzna-e egy kártyát a beszélgetésindító cetlik közül, kiderült, hogy egyházi iskolába járt és
hirdetésbár van nehézség az életében, hisz abban, hogy Isten mindig velünk van!
A beszélgetés végén adtunk neki egy kártyát a közösségünkről és a kérügma 5 pontjáról egy rövid imával kiegészítve, majd – megköszönve a nyitottságát – elköszöntünk. Ezután szerintem elhittem, hogy ez igenis lehetséges!
Lehetséges ismeretlen emberekkel Istenről beszélgetni
– erről végül is Jézus már 2000 évvel ezelőtt is beszélt, de kellett egy kis idő, hogy megérkezzen az üzenet. És ez még csak a kezdet volt!
Nem sokkal később egy nénihez léptünk oda, akivel kicsit beszélgettünk, majd imádkoztunk érte. Ima közben nagyon éreztem, hogy megmondjam neki: Mária nagyon szereti, de tétováztam. Majd a beszélgetés végénél még szólt, hogy mutatna valamit a telefonján, mire odanéztünk és azt láttuk, hogy a Mária Rádiót hallgatta, az volt a kijelzőn az értesítések között. Na, ezen felbuzdulva gyorsan átadtam neki az üzenetet. Véletlenek tényleg nincsenek!
Fotó: Veress Csaba
Számomra mégis az egyik legkülönlegesebb élmény egy idősebb házaspárhoz kötődik. A hölgy azt a kérdést húzta ki, amely azzal volt kapcsolatos, hogy számára mit jelent a remény. Erre rögtön azt mondta, hogy most épp reményvesztett időszakban van. Beszélgettünk velük, és a férje megkérdezte, hogy milyen vallásúak vagyunk, mire mondtuk, hogy katolikusok. Visszakérdezett, hogy: Tényleg?, illetve hogy az egyházhoz tartozunk-e? Igennel válaszoltunk, majd rávágta, hogy: Épp ideje volt! Ezt arra értette, hogy jól tettük, hogy kijöttünk a templomajtón kívülre. A felesége kapcsán azt éreztem, Isten arra hív, hogy imádkozzunk érte is, úgyhogy így tettünk. Becsuktam a szemem és csak mondtam, amire a Szentlélek indított, majd amikor újra ránéztem, láttam, hogy könnyes a szeme. Az egész ima üzenete az volt, hogy Isten mennyire szereti őket. Megható volt, ahogyan az Úr arra hívott minket, hogy szólítsuk meg őket séta közben, és így
lehetőséget adtunk Jézusnak magot vetni mások szívében!
Nagyon örült és meghatódott a hölgy, majd adtunk talán nekik is egy lapot és továbbindultak. De immár úgy, hogy Isten szeretetét megérezte a néni, aki a reménytelenségében rátalált a Reményre!
A misszió során volt több különleges beszélgetésünk is, és nagyon jó volt megélni a missziós párommal való egységet is. A lány, akivel voltam, már csinált ehhez hasonló missziót az ÉlesztŐ közösséggel, és szép volt, ahogy Isten mindkettőnk személyiségét felhasználta a beszélgetések során. Nagyon hálás vagyok, hogy vele kerültem párba!
Volt beszélgetés, ahol nem került szóba Isten, de a feltétel nélküli szeretet igen, volt, amikor mások egy 10 éve depresszióban szenvedő fiatal lányért imádkoztak és hívták el a nyílt közinapunkra, egy másik alkalommal meg egy 20 év körüli lányról derült ki, hogy bibliakörre jár.
Egy másik pár egy tolószékes bácsiért imádkozott, aki végül átadta az életét Jézusnak!
Volt egy fiatal nő, aki szimplán annyit válaszolt arra a kérdésre, hogy ki számára Jézus, hogy: „egy Jó fej Srác , akit nem ért a világ”.
Hogy mennyire készíti számunkra az utat Jézus, az abból is kiderült, hogy egy nő és az anyukája séta közben megálltak és kiderült, hogy a gyerekkori hittanok óta a fiatalabb hölgy nem igazán élt vallásosan. Viszont két hónapja, édesapja halála óta újra nyitottabbak.
Visszaérve a térre körbeálltunk és dicsőítésbe kezdtünk. Már nem annyira érdekelt, hogy ki néz minket és mit gondol. Azt éreztem, hogy ezt kell csinálnunk, mert az embereknek szüksége van Jézusra! És mennyire elképesztő és
csodálatos, hogy néhány fiatal – akik tanulnak, dolgoznak, nevetnek, küzdenek néhány dologgal – kimegy másokat is meghívni arra, hogy kövessék Jézust!
Ez nem a mi érdemünk, hanem egyedül Isten dicsősége, hiszen az én erőmből arra futotta, amit az elején említettem: mint egy gyerek, álltam és izgultam. Az este tanulsága számomra tényleg az, hogy Istennel nincs lehetetlen, és hogy amit mondott Jézus, az igaz és elérhető mindenki számára a Szentlélek erejéből.
Fotó: Veress Csaba
„Aztán így szólt hozzájuk: „menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. (…) Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.” (Mk 16, 15-20)
hirdetés
