2026.04.27.

„Nagyon szeretlek, hidd el!” – Jézus a barátainkon kersztül is szól hozzánk

„Barátaimnak mondalak titeteket…” – mondja Jézus a Szentírásban – és ha belegondolunk, nagyon értékes kapcsolatok a barátságok. Néha nem is érzékeljük, hogy mekkora ajándékok is Istentől az életünkben. Íme néhány gondolat, ami megfogalmazódott bennem azzal kapcsolatban, hogy keresztényként miért különleges, ha a hittel élem meg a barátságaimat is.

  1. A terhek közös cipelése

Bizony, nemegyszer fordult már elő velem az, hogy a családom mellett az Úr a barátaimon keresztül is vigasztalt. A The Chosen című sorozatban, a Lázár feltámasztásáról szóló részben Tamás eléggé viharos lelkiállapotban van, és Jézus azt mondja Lázárnak, amikor róla kérdez valamit, hogy: „most a testvérek hordozzák őt”. És ez mennyire igaz! Amikor láttam ezt a részt, én is ezt éltem meg, hogy annyi Cirenei Simont kapok az életembe az Úrtól… Segítenek Jézus mellett maradni és meglátni a nehézségekben is az örömöket. Hányszor nevettünk már közösen a barátnőimmel olyankor, amikor épp valami lelki bánatunk volt! Isten megáldja azt, hogyha szeretettel segítünk a másikon, mikor éppen nehezebb neki. És fordítva is,

a mi tapasztalatainkat felhasználja Jézus, és a kezeink által könnyeket töröl mások arcán!

Ami nekem egyszer fájt és Istennel már feldolgoztam, levontam belőle tanulságokat, az másnak később gyógyír lehet! Olyan szép, hogy kettesével küld minket utunkra, és épít minket a Szentlélek ajándékaival! Isten bennünk él és a barátainkon keresztül is ránk árasztja az Ő fényét és ránk mosolyog.

hirdetés
  1. A barátaimon keresztül meglátni Istent

Isten olyan, mint egy szivárvány, és ha csak egyedül nézem, akkor talán kevesebb nézőpontból látom Őt, mint ha másoktól is hallanék Róla. Annyira szeretem, amikor összeülünk és megosztjuk egymással, a barátokkal, hogy ki mit tapasztalt, ki milyen ajándékokat kapott a Jó Istentől az életébe, kit hogyan segített az adott időszakban. 

Nagyon sokszor egy közös imán keresztül is gyógyít Isten: amikor én valamilyen féligazság vagy hazugság miatt távolabb érzem magam az Ő szeretetétől, akkor

Jézus egy-egy barátomon keresztül is annyira sokszor szól, hogy: „Nagyon szeretlek, hidd el!

Még több tulajdonságát tudja megismertetni velem a Szentlélek, ha alázattal meghallgatom a barátaim beszámolóit Istenről. Bátorítok mindenkit, hogy imádkozzatok a barátaitokkal közösen, személyesen is, mert így is annyira sok áldást akar adni az Atya, amelyek mind-mind építik a személyes életünket, lelkünket, hitünket, illetve az emberi kapcsolatainkat is. ,,Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18:20)

  1. A szeretet parancsának tökéletes gyakorlási lehetősége

Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” (Jn 15: 12-14)

Hányszor voltunk már fáradtak, amikor egyszer csak írt vagy hívott egy barátunk és elkezdett mesélni valamiről? Előfordulhat, hogy éppen nekünk is nagyon nehéz, vagy sok a munka, vagy épp a családban kéne valakinek segíteni, de ha ilyen szituációkban is igent mondunk Jézus tervére, lemondunk a saját akaratunkról, és mégis találkozunk a másikkal, vagy csak egyszerűen meghallgatjuk, akkor tanúságot tehetünk Isten szeretetéről és hűségéről! Mert ezek nem a mi emberi szeretetünknek a gyümölcsei, hanem annak eredménye, ha

hagyjuk, hogy az Atya rajtunk keresztül szerethessen! És az valóban tartós szeretetkapcsolat lesz, amely a nehézségeket, a fáradt pillanatokat is kibírja, és ahol a felek gyakorolnak bocsánatot kérni és megbocsátani, meghallgatni és elmesélni, együtt nevetni és könnyeket törölni!

Annyira sok lehetőségünk van gyakorolni és életünket adni a barátainkért! Minden helyzetben, ahol lemondunk a saját akaratunkról és felfedezzük, hogy az Úr mire hív egy barátunkkal kapcsolatban, egyre szélesebbre tárjuk a lelkünk ajtaját Jézus szelíd és gyengéd szeretete előtt.

Jézus meghalt értünk a kereszten, ezért lássuk meg és szeressük Őt más emberekben is, ne csak akkor, amikor könnyű, ne csak néha és ne csak közeli barátokban!

Csodálatos pillanatokban lehet részünk, ha engedünk Isten szeretetének a barátságainkban is! A közös imádságok, beszélgetések, kirándulások, nevetések, a nehézségek utáni örömködések… mind olyan élmények, melyekért újra és újra hálát szeretnék adni a Jó Istennek, és amelyek rávilágítanak arra, hogy mennyire sokat kell még fejlődnöm, hogy akkor is legyek ott mások mellett, ha nekem fárasztó, hogy türelemmel hallgassam meg a mesélnivalóikat és tudjam ledönteni az egómat, hogy minél többször kérjek bocsánatot, ha hibáztam, és minél több dologban fejlődjek, amelyekre a barátaim által rávilágít az Atya!

Borítókép - Fotó: pexels.com/Chat GPT
Blog Papp Dorottya
hirdetés