A 777 a szent napokon nem csak videók és képek formájában próbálja segíteni a felkészülést és az elmélyülést húsvétra, hanem cikkek formájában is. Ennek kimagasló része a Triduum, azaz egy három részes sorozat, amely nagycsütörtöktől egészen nagyszombat estig kísér bennnünket. Idén Nagy Péter János gútai (Felvidék) plébános tisztel meg bennünket azzal, hogy a Triduum szerzőjeként megosztja velünk lelkiségi gondolatait.
Nagypénteken a liturgia szinte mindentől megfosztva áll előttünk. Ez a szegénység nem külső díszlet, és nem valami ősi formákhoz való ragaszkodás. Teológiai beszéd. Az Egyház ezen a napon nem vesz körül bennünket azokkal a jelekkel, amelyek ünnepélyességükkel enyhítenék a kereszt botrányát. A megváltás órája a Fiú engedelmességének órája. „Megalázta magát, engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8).
Ebben az órában tárul fel a bűn súlya és az isteni szeretet komolysága.
A keresztet mindig fenyegeti az a veszély, hogy általános emberi jelkép lesz belőle. Ilyenkor csak a szenvedés képe marad meg, a tragédia, az együttérzés, az önfeláldozás szépsége. A keresztény hit itt mélyebbre lát. Krisztus keresztje megváltó áldozat. „Megsebesítették bűneinkért, összetörték gonoszságainkért, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,5) – imádkozza Izajás próféta a szenvedő szolga szavaival. Nagypénteken ez már nem prófétai távlat, hanem szemünk előtt beteljesülő, megrendítő valóság. A kereszt ezen mélységes titka leleplezi az ember önfelmentő könnyedségét. Nem engedi, hogy a bűnről könnyelmű szavakkal beszéljünk, mintha pusztán gyarlóság, tévedés vagy lelki elakadás volna. A kereszt előtt világossá válik, hogy a bűn Isten rendjének megsértése, az ember önmagába fordulása, elszakadás attól az igazságtól, amelyre teremtetett. A megfeszített Krisztusban az a szeretet tárul fel, amely sem a szenvedés, sem a halál küszöbén nem hátrál meg, hanem a végsőkig elmegy az emberért. H. V. Balthasar pontosan fogalmaz, amikor ezt írja: „A kereszt nem elszigetelt esemény, hanem Jézus egész élete erre az eseményre irányul, s életének egyéb eseményei ennek a fényében érthetők meg.” Ez nagyon lényeges. Nagypéntek nem egy tragikus végpont, amely kívülről rászakad Jézusra. Az egész földi élet ebbe az órába tart.
hirdetésMindaz, amit tanított, ahogyan szolgált és lehajolt az elesett emberhez, ahogyan az Atyának engedelmeskedett, itt nyeri el végső alakját.
A kereszt ugyanakkor nem pusztán ítélet. Helyreállítás is. Amit az első Ádám engedetlensége megbontott, azt a második Ádám engedelmessége helyreállítja. Ahogyan Szent Pál írja: „Amint ugyanis egy ember engedetlensége által sokan bűnössé lettek, úgy egynek engedelmessége által is sokan megigazulnak” (Róm 5,19). Krisztus nem egyszerűen elszenvedi a halált. Átadja magát. Ebben áll az áldozat lényege. Nagypéntek ezért nem egy igaz ember tragikus végzete, hanem a megváltás liturgikus órája. A kereszt oltár, ahol Krisztus egyszerre pap és áldozat. Amit Nagycsütörtökön szentségi módon adott, azt Nagypénteken történetileg és valóságosan beteljesíti. Innen érthető a szenvedő ember közelsége is a Megfeszítetthez. A betegágy, a kiszolgáltatottság, a mozdulatlanság, a test megalázottsága nem idegen tartomány Krisztus számára. Ott válik különösen nyilvánvalóvá, hogy az Úr a legmélyebb emberi tehetetlenséget sem hagyta érintetlenül.
A keresztény aszkézis is csak innen nyeri el igazi értelmét. A lemondás, az önfegyelem, az engedelmesség nem azért kap helyet a keresztény életben, mert a szenvedés önmagában tisztítana. Krisztus keresztje ad új formát az emberi életnek, és ebből a sebek között is megőrzött hűségből már valami húsvéti remény kezd felragyogni. Nagypénteknek ezért mindig van személyes éle. Nemcsak azt mutatja meg, mit tett értünk Krisztus, hanem azt is, meddig ragaszkodunk még ahhoz, amit nem akarunk odaadni.
„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, mindnyájunkért odaadta őt” (Róm 8,32). Ebben a mondatban az Atya irgalma a maga megrendítő komolyságában tárul fel. És amikor az evangéliumban felhangzik Krisztus szava, „Beteljesedett” (Jn 19,30), ez sem pusztán a vég órájának szava. Ebben a szóban a megváltás teljessége szólal meg. A kereszt előtt ezért elhallgatnak a könnyű magyarázatok. Ott válik nyilvánvalóvá, hogy az ember megváltásra szorul, és hogy Isten szeretete valóban a végsőkig elment érte.
Nagy Péter János atya
hirdetés
