Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász, a pátyi református gyülekezet presbitere, az Adj Életet Alapítvány kurátora adott interjút az életadásról, életvédelemről. A beszélgetés a Magyarországi Református Egyház oldalán olvasható.
Az életadás nemcsak a gyermek világra jövetelét jelenti, hanem azt is, amikor véradással vagy szervdonációval segítjük embertársunkat. Legyen az közeli hozzátartozó, barát, ismerős vagy ismeretlen személy. Az Adj Életet Alapítvány két pillérre helyezi a hangsúlyt:
a születésre – „adj életet, mint szülő„ –, és az újjászületésre – „adj, életet, mint donor”.
Dr. Balázs Bálint az interjú elején elmesélt egy történetet, amely a közeli barátaival történt. Egy ritka betegség miatt a férj művesekezelésre vagy transzplantációra szorult volna. A felesége azonban felajánlotta neki az egyik veséjét. A szervátültetés jól sikerült, sőt egy régi áhított vágyuk is beteljesedett, harmadik gyermekük is megérkezett a családjukba. Mint elmondta, ez mind a lelki teher letételével valósulhatott meg. Az Alapítvány létrehozásával tehát nemcsak az a céljuk, hogy a problémák testi részét megfigyeljék, hanem a lelki okokra is nagy hangsúlyt fektetnek.
„Azért hoztuk létre közösen az alapítványt, hogy egyrészt a kevésbé ismert élődonoros szervadományozásra, másrészt a családbarát szülészeti ellátásra irányítsuk a közvélemény figyelmét, és minden olyan testi-lelki kérdésben segítsük a családokat, amelyeknek egészségvédő hatása van” – mondta el Dr. Bálint Balázs.
Egy párkapcsolat esetében akár nehezített gyermekáldás, akár más egészségügyi probléma merül fel, a családi élet minőségére is kell figyelni. Ennek megfelelően elindították a Családok éjszakája című programsorozatot, amely a párválasztástól a házasságban felmerülő problémákon át a gyermekvállalásig érinti a lehetőségeket.
„Arról beszélgetünk a résztvevőkkel, hogy a legfontosabb pillérek – mint a tisztelet, a bizalom, az elköteleződés vagy például a szexualitás – a kellő helyén legyen egy kapcsolatban, de beszéltünk a szülővé válás során felmerülő nehézségekről is.”
Az interjúban kihangsúlyozta, hogy magának a házasság intézményének és a benne lévő együttlétnek mennyire fontos egészségügyi hatásai is vannak, hiszen a
stabil párkapcsolatnak köszönhetően nem kell egyedül cipelni a terheket, nem kell bizonytalanságban, ilyesfajta stresszben élni, ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek is ritkábban fordulnak elő.
Itt jogosan merül fel a kétség, amely abból fakad, hogy a mai világban egyre nehezebben találni párokat, akiknek a hűségi eskü szent és sérthetetlen, akik nem fordítanak hátat egymásnak a nehézségekben, hanem együtt oldják meg a problémákat. Ahogy a doktor úr is elmondja, a lila köd nem tart örökké, másfél-két év, amíg magas fokon izzik egy kapcsolat. Utána átalakul egy mély szeretetté, de ebben is vannak periódusok, például amikor a szokások idegesítővé válnak. Ezek elkerülhetetlenek, de fontos emlékezni arra, amiért beleszerettünk a társunkba, és ez hatással van a gyermekek életére is.
Ezért vallja Dr. Bálint Balázs a következőt:
„ha azt látják, hogy apa és anya (még ha olykor veszekednek is) szeretik egymást, biztonságban fogják magukat érezni, boldogabbak lesznek, és ezzel a mintával a gyermek későbbi felnőtt életét és egészségét alapozzuk meg”.
A kibeszéletlen problémák megoldásának a kérdése is felmerült. A doktor úr kifejtette, hogy sok lelki seb gyógyítására, trauma feldolgozására a pszichológia is kínál lehetőségeket. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem egyetlen lehetőségként kell kezelni ezeket a problémamegoldásokat:
„Ne felejtsük el, hogy az ima is egy lehetőség.
Mert az Úr nem úgy ad segítséget, hogy egyszer csak leesik elém a megoldás, hanem lehet, hogy egyszerűen küld egy olyan szakembert, aki pont olyan megoldást kínál, amit egyedül nem tudtam elérni. Ezek az emberek nem azért lettek szakemberek, mert az Istennek fáj, hanem mert – valószínűleg – az a tervnek a része.”
Dr. Bálint Balázs szívügye a nehezített fogantatásban érintett családok megsegítése is. A Keresztény Családi Centrum vezetőjeként így mesélt arról, hogy miben más ez, mint egy hagyományos reprodukciós klinika:
„A Budai Irgalmasrendi Kórházban 2018 óta működik a rekonstruktív reproduktív medicina ellátás, ahol átfogóan vizsgáljuk a hozzánk érkező kisbabára vágyó párokat: a nőgyógyászat mellett endokrinológia, hematológia, andrológia, immunológia és fogászat is működik nálunk, valamint pszichológus és komoly laborháttér is rendelkezésünkre áll, az egészet pedig egy igen jól szervezett koordinációs központ fogja össze, amely nagy segítség a pácienseknek.
A célunk, hogy ha mód van rá, akkor a lombikprogram helyett – ami igen megterhelő a szervezet számára – egyensúlyba hozva a testi-lelki működést, a lehető legrészletesebb kivizsgálással megtalálva a probléma kiváltó okát – és azt kezelve – elősegítsük, hogy úgy foganhasson meg egy kisbaba, ahogy a Jóisten eredetileg kitalálta.
A lombikprogrammal ellentétben semmi olyan beavatkozást nem végzünk, ami a természetestől eltér, mégis igen jó eredményeket érünk el. Sokszor több helyen is találunk eltéréseket mind a férfi, mind a női oldalon. Életmódváltásra szinte mindig szükség van, ezért ez a módszer időigényesebb, mint a lombikprogram. És
a jó hír az, hogy ez az ellátás már hazánkban is ingyenes, vagyis tb-finanszírozott.”
Végül arról kérdezték, hogy a fogantatással kapcsolatban felmerülő szexuális problémákról mi a véleménye? Válaszában kiemelte, hogy nehéz a kérdéssel foglalkozni, mert sokszor nem tudnak a fiatalok beszélni ezekről, nem kapnak választ kérdéseikre, így azok bennragadnak, kibeszéletlenül maradnak. Természetesen iskolai keretek között akadnak még olyan személyek, szakemberek, akikkel lehet erről a témáról beszélni, de nem mindig találják ők sem a közös hangot a választ keresőkkel. Épp ezért előfordul, hogy az okoseszközök felé fordulnak a fiatalok, onnan várnak válaszokat. Ez veszélyes lehet, hiszen sokszor olyan tartalmak kerülnek a szemük elé, amik nem fedik a valóságot. Ez hatással lehet későbbi párkapcsolatukra, házasságukra. Végül kiemelte, hogy
nemcsak a fiatalok, hanem párkapcsolatban élő felnőttek között is vetődnek fel tabunak számító témák.
„A Keresztény Családi Centrumba jelentkező házaspárok szexuális kérdésekben is fordulhatnak pszichológusainkhoz. Fontos, hogy a párok azt érzik, velük foglalkoznak végre. Előfordult, hogy már ez elég volt a gyermekáldáshoz, azelőtt megfogant a baba, mielőtt megnéztük volna a hormonszinteket.
A családok támogatása egyszerre orvosi, lelki és közösségi feladat – és mindháromban fontos szerepe lehet az egyházi közösségeknek is.”
Forrás: reformatus.hu









