Néha egy-egy szürreális szituációba keveredés kiránt a valóságból. Lehet ez egy a BKV-n bepróbálkozó hetven körüli hölgy szerelmi vallomása vagy éppen egy hatalmas beégés a színpad közepén egy OTDK konferencián. Mindegyikben volt részem és nem gondoltam, hogy ezeket bármi is felidézheti. De Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások című műve pont ezt teszi. Szarkasztikusan reflektál a mindennapok történéseire.
Kiránt a valóságból és megtöri a hétköznapokat, amikor olvasom. Az első találkozásom a szerzővel a Nagymamám azt üzeni, bocs c. könyv volt. Így miután befejeztem, rögvest kerestem a következő találkozási lehetőséget. Így akadt a kezembe ez a mű.
A szilveszter előtti nap teljesen normálisnak látszott a svéd kisvárosban. Leszámítva persze azt a néhány idiótát. Ki akarna ilyenkor bankot rabolni? Az még hagyján, de lakásbemutatót tartani? Pedig ez a két történés biztosan kellett ehhez a félresikerült túszdrámához. Persze ha ez nem történik meg, akkor hogyan ismernénk meg a két rendőr Jack és apja, Jim történetét? Jó, Jó nem csak velük találkozhatunk e műben. Van még jávorszarvas, béka, nyúl és sok-sok idióta. Na meg pizza. Rendeltem is egyet a könyv hatására.
E léleksimogatóan vicces könyv bemutatja a társadalmunk rétegeit, szorongásukkal, örömeikkel együtt.
A túszejtés során eltérő életutakat ismerhetünk meg, önmagunkkal, a szomszédunkkal, a kiállhatatlannak tartott, beképzelt főnökkel találkozhatunk. Izgalmas tükröt tart a társadalomnak és nekünk is. Az életek szövevényes módon építenek hidat egymáshoz. Néha csak futólag fedve fel önmagukat.
hirdetésA mű szereplői – akárcsak mi magunk – a legjobbra törekszenek. Próbálnak jó apák, anyák, nagyszülők, szerelmek, banki vezetők, emberek lenni. Ez számunkra is nagy küzdelem és jobbá válásunk számtalan szorongást hoz az életünkbe. Az ironikus és vicces történet telis-tele van életigazságokkal. A szerző jó érzékkel építette fel a karaktereket. Igazán életközeli az a megoldás is, ahogy az idegen emberek egymás előtt megnyílnak. Ezt már én is gyakran tapasztaltam a BKV-n, a vonaton és még számtalan random helyen.
A történetben esszenciák, életigazságok lapulnak és oldalról-oldalra épülnek belénk. Több gondolatot is kijegyzeteltem olvasás közben. Hányszor fordul elő, hogy első látásra vagy néhány cselekedet után rögtön megbélyegzünk valakit, ami csupán az idő múlásával kopik el? Az előítéletekből épített falaink szépen lassan, lapról lapra omlanak le.
A szerző arra inspirál sorain át, hogy ne ítélkezzünk első látásra.
„Egy ember a sok milliárdból, márpedig a legtöbb ember sosem lesz valaki a számunkra. Ők a mások. Idegenek vagyunk, elmegyünk egymás mellett, a te szorongásod egy pillanatra hozzáér az enyémhez, a kabátjaink szövetszálai egyetlen pillanatra összegabalyodnak valahol egy járdán, a tömegben. Sosem derül ki igazán, mit teszünk a másik ellen, a másikkal, a másikért.” – írja a könyvben Fredrik Backman.
A könyv végére az is világossá válik, hogy az idióták nem is annyira idióták. Inkább a félelmük kelepcéjébe zárt teljesen normális, hétköznapi emberek. A könyv rávilágít arra is, hogy emberi létünk hatalmas küzdelem, és teret ad arra, hogy néha megálljunk és megünnepeljük ezt. Mindannyiunknak számos nehézséggel kell szembenéznie, de az, hogy itt vagyunk, hogy vagyunk, az egy jó ok arra, hogy ünnepeljük magunkat. Itt vagyunk, küzdünk. Ehhez ad erőt és világít rá ennek a küzdelemnek az értékére.
Farkas Zolek
hirdetés
