Vannak olyan helyzetek az életben, amikor úgy érezzük, nincs tovább. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy Isten akkor is ott van velünk, tart minket, szeret minket, és arra vár, hogy Hozzá fussunk. Ő megbocsát, átölel, betölt minket kegyelmével. Ismerjétek meg a tékozló fiú történetét egy fiatal lány tanúságtételéből, akinek többszörös függőséggel, hazugságok hálójával és abortusszal terhelt múltját családja imái, a szentségek gyógyító ereje és elmélyült imaélete változtatta meg. Tanúsága mindannyiunk számára példa Isten végtelen, feltétel nélküli és állandó szeretetéről. Az Ingyen kaptuk! keresztény podcast epizódját szemléztük.
Panni hívő családból származik, azonban kamaszkorában a család egysége a szülők válása miatt felbomlott, mely mindannyiukat fájdalmasan érintett. Gimnáziumi évei alatt elkezdett alkoholt inni, szerette volna enyhíteni fájdalmát. Majd kiment dolgozni külföldre, mivel az anyagi jóléttől várta a boldogságot. Ott találkozott egy fiúval, ekkor kezdődött kapcsolatfüggősége és a fiú hatására gyógyszerfüggő lett. Ebben a kapcsolatban gyermek fogant, és az abortusz mellett döntött. Az abortusz után elkezdett drogokat használni, mert nem tudott megbirkózni a tettével. „A lejtőn onnan csak lefelé vezetett az út, onnan már nem volt felfelé. Ezzel a lépéssel a sátánnak nyitottam egy nagy kaput, onnantól már mindenben tudott engem irányítani, mert hagytam. Akkora fájdalmam volt, hogy csak azt kerestem, mi fogja kitölteni ezt az űrt, azt a nyomort, a bűntudatot, hogy elkövettem egy gyilkosságot. Tudatosítottam magamban, hogy ez a leghatalmasabb bűn, és nem tudtam, hogy ezzel mit fogok kezdeni. Elhittem, hogy ezzel már nem mehetek Isten közelébe, a sátán közelébe viszont nem akartam menni. A kettő között egyébként nincs út, de én azt gondoltam, hogy van. Ezen az úton mentem körülbelül tíz évig.”
Tanúságtételének fontos pontja, hogy nyíltan beszél tapasztalatairól, melyeket a sátán működéséről szerzett. Erről sok keresztény sem szeret igazán beszélni. Az abortusz utáni tíz évben azonban – utólag, a hit világosságánál így látja – a sátán nagyon erősen munkálkodott az életében, mert megengedte neki. „Ott volt a mindennapjaimban folyamatosan, mert nyomott mindenhogy. A depresszió démon, a szex démon, a pénz, folyamatosan ezeken forogtak a gondolataim. Sok mindenről tudtam, hogy nem kellene belemennem, például olyan pénzkereseti lehetőségbe, ami nem tisztességes, de sok pénz volt kevés munkáért. Ott erősen éreztem a sátáni lökést, és olyan embereknek is dolgoztam, akiken látszott a démoni jelenlét. Szemet hunytam felette, mert a pénz többet ért, és elfogadtam. […]
Tényleg a sátán kezében éltem, és amikor éreztem, hogy a sátán nyújtja a kezét, mindent elfogadtam.
Például az összes munkahelyemen rövid időn belül főnök lettem, mert gonosz tettekkel értem el a sikereket. És éltem vele, akkor ez normálisnak tűnt.”
Ahogy egyre mélyebbre sodródott a függőségekben és a gonosz tettekben, elkezdte érezni annak súlyát. „Nem akartam elfogadni, hogy ilyen gonosz vagyok, és hogy miket csinálok, ezért önsajnálatban kezdtem el fetrengeni, hogy rossz a világ, meg bántalmazó kapcsolatban vagyok, hogy nehogy tükörbe kelljen néznem. Amikor az ember ilyeneket csinál, szerintem egyáltalán nincs jó pillanata. És még több pénzt akartam és még több kábítószert.” Új kapcsolatot kezdett, egy szintén drogfüggő fiúval, a hazatérése előtti két évben még több drogot fogyasztott. „Ebben az időszakban nem emlékszem sok mindenre, nagyon durva volt, mert
ott tényleg úgy éreztem, hogy mindent a sátán mozgat bennem.
Nagyon sokszor nem emlékeztem a tetteimre, és rettenetesen hedonista életet éltem. Minden az élvezetekről szólt, már a családommal sem beszéltem.”
Hogyan tud az Isten belépni egy ilyen helyzetbe? Van-e a kiút? Tekintsünk most egy kicsit Panni családjára, akik mindeközben minden tőlük telhetőt megtettek Panniért. Édesanyjával már sajnos nem volt hajlandó beszélni, de húga rendszeresen hívta telefonon, neki szép lassan meg tudott nyílni és el tudta mondani, hogy haza akar menni. Édesanyja, keresztanyja és húga folyamatosan imádkoztak, és szentmisét ajánlottak fel érte. „Anya volt a csöndes háttérben, ő már nem hívott, viszont imádkozott. Én nem tudtam, hogy ennek ilyen ereje van. És az volt a durva, hogy nem tudtam megfogalmazni, mi történik. Miért van ez az erős húzás bennem, hogy haza akarok menni, hogy elég volt ebből az életmódból, már semmi nem elég, nagyon rosszul vagyok.” Hihetetlen hálás a családjának az érte indult imahadjáratért, nem is tudta, hogy Isten így működik. Korábban ugyanis folyamatosan az az érzés gyötörte, hogy ő annyira rossz, hogy a családja nem fogja visszafogadni.
Két hónapon belül végül hazaköltözött. Húga és anyukája várta őt, amikor érkezett. Nem tudta kifejezni az érzéseit, de tudta, hogy nagyon várták haza. Érezte családja törődését, és egyértelművé vált számára, hogy mindegy, miket csinált, ők akkor is szeretik. Családja gondoskodó ölelésében kezdett el gyógyulni.
Mivel látta édesanyja megtérését és annak folyamatát, tudta, hogy számára a gyógyuláshoz Isten az egyedüli megoldás.
Eleinte nem tudott bemenni a misére, nem tudott imádkozni, emésztette a bűntudat. Nem tudta, mit tegyen, tehetetlennek érezte magát.
„És akkor mondta anyukám, hogy menjek el életgyónásra. Kemény volt, nem akartam elmenni, vissza akartam fordulni. Végül bementem, az életgyónás aztán másfél órásra sikeredett. Végig az volt az érzésem, hogy végre nem hazudok, hogy mindig úgy akarok élni, ahogy ott, abban a másfél órában beszéltem. Mindig így akarok beszélni az emberekkel, hogy ne legyen hazugság-háló körülöttem. És amikor onnan kijöttem, úgy éreztem, mint akiből egy hatalmas tumort szedtek ki. Megszakadtam, hatalmas űr volt bennem, fájdalmas volt. Tudatosult bennem, hogy miben voltam, hogy ha meghaltam volna, a pokolra kerülök. […] Gyalogoltam haza és sírtam, hogy mennyire hálás vagyok Istennek, hogy itt vagyok, és hogy élek. És az összes rosszért hálás voltam.
Tudtam, hogy csak úgy tudom betölteni ezt az űrt, ha Istennel vagyok, ha imádkozom és misére megyek.
Másnap már akartam is misére menni, izgatott voltam, hogy belekezdek az új életbe. Először még nehéz volt a mise, nem tudtam imádkozni, a torkom olyan volt, mintha meg lennék szorítva.”
Hónapokig tartott ez az első lendület, folyamatos imádságban és szentmisén való részvétellel. Aztán arról számol be Panni, hogy egyszer csak alábbhagyott. „Megint mindennel bajom volt. Kicsit visszatértem az alkoholhoz is. A cigarettát akkor még szívtam. Nagyon rosszul voltam, lelkileg megint mélyponton éreztem magam, és úgy, hogy már Istennel volt kapcsolatom. Néha kértem őt, hogy mutassa meg, merre menjek, mit csináljak.”
Ekkor az Úr újra utat mutatott. Panni egy zarándoklat keretében eljutott Medjugorje-ba. „Úgy mentem Medjugorje-ba, hogy meg akarok szabadulni a cigarettától, és imádkozni szeretnék. Nagyon zavart az, hogy nem tudok imádkozni. Nagyon-nagyon akartam, ezt is akartam szívből, hogy tudjak kitartóan imádkozni, de nem ment. Ezt a kettőt kértem, mert azt gondoltam, hogy a gyógyulásom útjára visz, ha ezeket sikerül elérnem. Medjugorje-ban első nap elmentem gyónni, mert ez nekem egy fontos pont volt, hogy gyónás és utána mehetek áldozni. Ott is azt kértem, hogy Istenem, segíts, hogy meg tudjam gyónni azt, amire nem emlékszem. És minden előjött, olyan dolgok, amiken magam is csodálkoztam. És olyan örömmel jöttem ki a gyónás után! Ott minden nap megértettem az áldozás lényegét. A másik, hogy másnap már nem cigiztem.”
Panni elmesélte, hogy Medjugorje-ban történt vele egy különös Isten-élmény is. Annyira erős volt számára ez az élmény, hogy azóta benne van egyfajta megállíthatatlan tűz, mintha kicserélték volna. „Ott meghaltam és újjászülettem. Egy Szentségimádáson történt. Mindig probléma volt számomra a térdelés, a borzalmas egóm, meg gőgöm miatt nem voltam hajlandó térdelni a templomban sem. És ott szinte mindenki térdelt. Én ekkor sem akartam. És egyszer csak azt éreztem, hogy a vállamat finoman nyomja le két kéz, és a térdem összecsuklott. Nem tudtam ellene tenni, pedig akaratos természet vagyok. Egyszerűen összecsuklottam, éreztem, hogy hagyok most mindent. És ekkor minden kép előjött belőlem az életemből, rettenetesen elkezdtem sírni.
Azt éreztem, hogy belül megölel Isten, hogy szeret. Szeret, és mindegy, mit tettem. Hogy minden tettemet megbocsátja, és ne gyötörjem magam.
Iszonyú hála-érzésem volt. A bűntudatom elmúlt, pedig azzal nagyon szenvedtem. Olyan volt, mintha csak úgy kiszedte volna belőlem. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, és olyan boldog voltam, amit nem tudok mihez hasonlítani.”
Panniban a hazatérését és Isten felé fordulását követően csak hónapokkal később tudatosult, hogy elvonási tünetek, fizikai fájdalom és sóvárgás nélkül sikerült abbahagynia a drogokat. „Ekkor fogtam fel azt, hogy mit jelent az isteni kegyelem. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 10 évben is működött az életemben a kegyelem, Isten folyamatosan ott volt és vigyázott rám, és bizonyos dolgokba nem engedett bele.” A cigarettától való megszabadulás után a sóvárgás néha előjön nála, „de határozottan ellenállok, elfoglalom magam, vagy elkezdek imádkozni. Ez számomra imát jelez. Ha Isten megengedi, hogy sóvárogjak, akkor az azt jelenti, hogy imádkoznom kell. Mert tudom, hogy nincs más lehetőség. Mert régen, amikor szenvedtem, akkor droghoz folyamodtam, vagy a szexhez. De egyik sem segített. Mivel végigjártam az egész skálát, tudom, hogy semmitől nem lesz jobb. Csak attól, hogyha elkezdek imádkozni.” A medjugorje-i zarándoklat óta folyamatosan érzi Isten szeretetét. „Az első lendület már itt is elmúlt, de ez még jobban megerősített, hogy még többet imádkozzak, mert nem megyek vissza oda, ahol voltam. Tudom, hogy nincs stagnálás, vagy hátra, vagy előre. És vannak napjaim, amikor elszomorodom, hogy nem vagyok elég jó. Főleg a tanúságtételeim előtt, hogy ki vagyok én, hogy ilyenekről beszéljek, meg sem érdemlem ezt, és nagyon nehéz ezekről beszélni. Ilyenkor még többet imádkozom, mert nem engedem magam vissza oda, ahol voltam.”
„Vannak jobb időszakok, és nehezebb, lelkileg szárazabb időszakok. Igen, nem mindig megy egyformán. De úgy érzem, hogy nekem ez az egy kapcsom van most. Tudom, hogy Isten tárháza hatalmas. Most tanulom az imádkozást. Annyira erős vágyam van arra, hogy még jobban csinálni, szívem szerint egész nap a templomban ülnék. Nehéz néha a földi dolgokban lenni. Néha nem akarom, hogy bármi is visszazökkentsen. Itt a földön kell megtalálni a helyünket, de tudjuk, hogy nem ez a végső cél. És nekem ez még nehéz, és ezért is imádkozom, hogy vissza tudjak térni a földi életbe, de hadd maradjak Nála. Nem csillapodott a vágy, hogy folyamatosan Istennel akarok lenni.
Akkora boldogság ez, olyan szeretetet kaptam, amire mindig vágytam a szüleimtől is.
Az az önzetlen és tiszta szeretet, ami feltétel nélküli és folyamatos. Nem csillapodik, ha valami rosszat teszek, hanem az Isten szeretete állandó.”
„Korábban folyamatosan féltem attól, hogy egyedül maradok és nem szeret senki. Folyamatosan a szeretetet kerestem, azt akartam a legjobban érezni. Most már tudom, hogy Isten adja a legnagyobb szeretetet, amit ember nem tud adni. Nagyon szeretem a családomat és ők is engem, de az Isten-szeretet olyan, amire azt mondom, hogy <<ezt kerestem>>, mindig erre vágytam, és ki akartam sajtolni a kapcsolataimból ezt a szeretetet, de soha nem éreztem.”
Amikor tanúságot tesz a vele történtekről, és Isten gyógyító kegyelméről az életében, minden egyes alkalommal előtörnek a negatív érzések. Ez fájdalmas, viszont határozottan meghívást kapott arra, hogy beszéljen róla.
„Azt kellett tudatosítanom, hogy nem én döntök, hanem Isten. És ha odaadom magam Istennek, akkor már nem én irányítok, hanem Ő.”
Panni történetét hallgatva a tékozló fiú példabeszéde jutott eszembe. Több ponton is fedeztem fel párhuzamosságokat a két történet között. Elszakadt a szülői háztól, elment idegenbe, ott pazarló életet élet élt az élvezeteknek hódolva, aztán rosszra fordult sorsa. Folyamatosan emésztette a tudat, hogy sem Isten, sem a családja elé nem állhat már tettei miatt, végül mégis hazatért, ahol örömmel fogadta mind a család, mind Isten. Panni tanúságtétele példa mindannyiunk számára Isten megbocsátó, végtelen és feltétel nélküli szeretetéről. Bármilyen élethelyzetben is vagyunk, Panni élettörténetéből erőt merítve a tékozló fiúval együtt mi is mondhatjuk: „Atyámhoz megyek” (Lk 15,28), aki elénk siet, nyakukba borul és ünnepséget rendez számunkra, „mert ez a fiam halott volt, és újra életre kelt; elveszett, és megkerült!” (Lk 15,24)
Kissné Berta Rita
hirdetés
