Keresztényként felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk más vallások követőihez, ha a Szentírásban azt olvassuk és valljuk, hogy Jézus az út, az igazság és az élet, és hogy senki sem juthat el az Atyához, csak Őáltala. Ez a kérdés a napokban világszerte napirendre került keresztény körökben, mivel Ferenc pápa egy fiataloknak tartott vallásközi találkozón úgy nyilatkozott, hogy “minden vallás egy Istenhez vezető út”, és “a különböző vallások olyanok, mint a különböző nyelvek”. Hol van az igazság, ki juthat el Istenhez és majd élete végén a Mennyországba? Robert Barron amerikai püspök ide kapcsolódó beszédét szemlézzük most, melyben arra hívja fel a figyelmünket, hogy sem a vallási diadalmaskodás, sem a vallási relativizmus nem helyes irány.
„Ő (Jézus) az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” Péter apostol beszédét az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, mikor is azt magyarázza, milyen erővel, ki által gyógyított meg egy béna embert. Azt mondja, hogy
Jézus az egyetlen név, amely által üdvözülhetünk. Ez tehát azt jelentené, hogy csak a keresztények üdvözülhetnek?
Sem a buddhisták, sem a hinduk, sem a muszlimok, sem a zsidók, sem a nem hívő emberek, sem az ateisták nem juthatnak a Mennybe, mert Jézuson kívül nem adatott más név az ég alatt, amelyben üdvözülhetnénk? Ez a mondat elsőre úgy tűnik, mintha az ítélkezést és a vallási erőszakot táplálná. Egyfajta keresztény diadalmaskodás – mi bent vagyunk, ti kint. Kényszerítenünk kell titeket arra, hogy bent legyetek ebben a körben. Mindez a negativitás olyan, mintha Szent Péter eme kijelentéséből következne. De miről van itt valójában szó?
Először is hagyjuk, hogy Szent Péter fentebb idézett sorának radikalitása átjárjon bennünket: Jézus nem egy vallási alak a sok közül.
Jézus a bibliai olvasatban nem csak egy újabb filozófus, próféta, misztikus vagy tanító, hanem Isten megtestesült Fia.
Jézus Isten személyében beszél és cselekszik. Saját lényének erejével bevon bennünket Isten belső életébe. A bibliai olvasatban tehát nem arról van szó, hogy az Istenhez való közeledés olyan, mintha egy hegytetőhöz próbálnánk közelíteni, és nem számít, hogy melyik úton indulunk el és járunk, úgyis eljutunk a csúcsra – azaz nem számít, hogy melyik vallás követői vagyunk, mert végül úgyis Istenhez érünk el. Ez nem igaz. Ez a nézet nem tiszteli azt, ami igazán egyedülálló Jézusban. Szent Péternek van igaza – az üdvösség, vagyis az élet teljessége, amit Isten a népe számára elkészített, valóban csak Jézusban van felkínálva.
És itt jön a mondanivalóm második fele – mondja Barron püspök. Arra bátorítok mindenkit, hogy ne két véglet között gondolkodjunk, ne a kint és bent szavakat használjuk, hanem inkább a teljesség és részvétel szavakat. Csak Jézusban van meg az a teljesség, amit Isten az ő népe számára akar. Jézus nem egy tanító a sok közül, hanem magának az Istennek a megtestesült Fia.
Egyedül Krisztusban kapunk hozzáférést Isten életének teljességéhez – ez azonban nem jelenti azt, hogy más vallásokban és más utakon nem kínálnak részvételt ebben a teljességben.
A II. vatikáni zsinat világosan azt tanítja azt, hogy az üdvösség teljessége egyedül Jézusban kínálkozik, de más vallásokban, a hinduizmusban, a buddhizmusban, a judaizmusban és az iszlámban is vannak fénysugarak, jelen vannak az igazság elemei. “A kereszténység hitének alapja, hogy itt nem pusztán az ember istenkereséséről van szó, hanem alapvetően arról, hogy Isten keresett meg minket; nem mi találtuk ki Őt, hanem Ő mondta el magát nekünk. Ennek fényében nem feledkezik meg arról, amit Jézus mond: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (Jn 14,6). Ez azt jelenti, hogy
Jézus az emberi nem tökéletes útja Isten felé, Ő az Igazság teljessége, és csak Ő tud a végső válasza, élete lenni. Ezzel együtt a hívő ember tiszteletben tartja a többi vallást.
„Az Egyház a többi vallásokban elismeri, hogy »árnyékban és képekben« ugyan, de Istent keresik. Még nem ismerik Őt, de közel van hozzájuk, hiszen Ő ad mindenkinek életet […], és azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Így az Egyház mindent, ami a vallásokban igaz és jó, úgy tekint, »mint előkészületet az evangéliumra, és mint annak ajándékát, […] aki megvilágosít minden embert, hogy élete legyen«” (KEK 843).” A II. vatikáni zsinat még azt is kimondja, hogy
egy nem hívő ember, aki önhibáján kívül nem hívő, de őszintén követi a lelkiismeretét, üdvözülhet.
Nem azt mondja, hogy feltétlen a Mennybe jut, de van rá esélye, nincs kizárva onnan. Hogyan lehetséges ez? John Henry Newman úgy fogalmaz: a lelkiismeret „Krisztus őseredeti helytartója, próféta a közléseiben, pap az áldásaiban és az átkaiban.” Azaz, Krisztus alapvető képviselője minden ember lelkének mélyén a lelkiismeret. Így még egy nem hívő ember is, aki jóhiszeműen követi a lelkiismeretét, valójában Krisztus hangját követi, még ha ezt nem is tudja teljesen felismerni.
Nehéz a hangsúlyokat jól eltalálni ebben a kérdésben, mert van két nagyon egyszerű lehetőség – mondja a püspök. Az egyik opció, hogy nekünk van igazunk, neked nincs, mi keresztényként bent vagyunk, te kint vagy, csak Jézusban van üdvösség, és aki nem hisz benne, nem üdvözülhet. A másik opció pedig, ami manapság jóval elterjedtebb, az egyfajta vallási relativizmus vagy közömbösség. Végülis nem ugyanazt mondja minden vallás? Nem minden út egyformán érvényes? Egyik nézőpont vallói sem értik igazán a lényeget. A helyes hangsúlyozás annak megerősítése, amit Szent Péter mondott.
Igen, az üdvösség teljessége valóban egyedül Jézusban van felkínálva. Mindazonáltal vannak fénysugarak, vannak részvételi lehetőségek, vannak igazságelemek más vallási hagyományokban, sőt az őszinte lelkiismeret mélyén is.
Engedjük, hogy Péter beszéde felkavarjon minket! Ne hagyjuk figyelmen kívül a fent idézett sorát, ugyanakkor azt se hagyjuk, hogy ez a bibliai sor ürügy legyen bármiféle vallási erőszakra vagy vallási diadalmaskodásra. A Katolikus Egyház arra hív bennünket, hogy a két véglet között mozogjunk.
Forrás: Youtube.com/Bishop Robert Barron