Mi, keresztények sokkal gyakrabban esünk bele az ítélkezés bűnébe, mint gondolnánk. Látunk valakit, aki máshogy viselkedik; aki megkérdőjelezi az egyház tanítását; aki bizonytalan sok dologban, és rögtön pálcát törünk felette – holott nem ez lenne a dolgunk.
Az elmúlt időben rengetegszer láttam mind az interneten, mind személyesen hasonló viselkedést keresztény testvéreimtől. Én személy szerint azt gondolom, amikor Jézus azt mondta, „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába”, nem csupán a papokra, szerzetesekre, apácákra, és a többi egyházi személyre gondolt, hanem minden keresztény emberre. Rengetegen vannak, akiknek nem adatott meg az, ami például nekem, vagyis hogy csecsemőkorban már megismertettek Istennel. Még többen vannak, akiknek az évek alatt azt tanították, hogy a Szeretet Istene valójában nem szereti őket azért, mert mondjuk nincsenek megkeresztelve, vagy éppen elváltak. Csodálkozunk, ha ezek után az emberek szkeptikusan állnak Istenhez és az egyházhoz?
Mi vagyunk azok, akiken keresztül az emberek látják Istent,
elvégre ha a családjukban nincsenek vallásos emberek, akkor szinte biztos, hogy soha nem jutottak el misére vagy istentiszteletre. Mi marad hát? Mi, egyszerű, hétköznapi emberek, akik magunk is bűnösök, gyarlók, méltatlanok vagyunk, ám nekik az egyetlen kapocs Istenhez. És mi mit csinálunk? Ítélkezünk. Kegyetlenül, durván, sokszor már-már undorító módon.
Egy dolog megvédeni a hitünket, egy dolog kiállni Jézusért a világgal szemben; egy teljesen másik dolog viszont esélyt sem adni az embereknek arra, hogy megismerjék azt az Istent, aki szeret, elfogad, törődik velük. Sokszor azt hisszük, különbek vagyunk nem-keresztény testvéreinktől. Ilyenkor eszembe jut a Chosen (A kiválasztottak) egyik legszebb jelenete, amikor is a római Gaius azt mondja Péternek és Máténak, hogy nem mehet oda Jézushoz, mert ő nem a kiválasztott nép tagja – Péter pedig azt válaszolja neki: „Az ilyen emberek a kedvencei”.
A Szentírás végig azt mutatja be az evangéliumokon keresztül, hogy Jézus mindenkit hív – a bűnösöket, a pogányokat, a betegeket. „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” A betegeknek, vagyis azoknak, akik még nem ismerik Istent, de akik a szívük mélyén ugyanúgy vágynak találkozni Vele. Mert
én hiszem, hogy mindannyiunkban benne van a vágy Isten után. Igen, azokban is, akik ateisták, akik gyűlölik Őt,
akik gyalázzák a nevét, akik megvetik Őt, akik nem is ismerik. Sőt, megkockáztatom, hogy bennük még erősebb is a vágy, mert a lelkük Isten hiányának terhét hordozzák. Ne ítélkezzünk hát, hanem szeressünk és imádkozzunk, hogy minél több testvérünk megtapasztalhassa Isten szeretetét – rajtunk keresztül is!
Pászti Anna
hirdetés
