Egy váratlan élet, egy nem tervezett várandósság hatalmas krízist jelenthet. Fábián Evelin szerkesztőségünknek megküldött vendégírásában azonban tanúságot tesz arról, Jézus hogyan mentette meg őt és kisbabáját az abortusz tragédiájától.
Evelin nagyon sokat gondolkodott, hogy megírja-e a történetét. A minap viszont, ahogy a telefonját görgette szembetalálkozott egy általunk közzétett képpel és úgy érezte, ennek kapcsán szeretné elmesélni a vele történteket. Így szól megindító tanúságtétele:
Két évvel ezelőtt történt. Szerettem volna Istennek tetsző életet élni, de a saját akartom szerint. Az akkor fellobbanó szerelmemből már élet fakadt bennem, még nem tudtam, de sejtettem. Nem sokkal azután, hogy kiderült, valóban várandós vagyok, a kapcsolat szalmaláng szerelméből semmi sem maradt.
Úgy éreztem, nincs menekülés, vagy hozzámegyek egy férfihez, akit életem végéig nem vagyok képes szeretni, vagy elvetetem a magzatom.
A környezetemből sokan reméltek és bíztattak az abortuszra, de ahogy közeledett a nap egyre nagyobb félelmet és fájdalmat éreztem. Egyedül éreztem magam, bár tudtam, mit tettem és azt is, hogy ennek vannak következményei. Amikor szülői nyomásra elmentem a klinikára időpontot egyeztetni, nem tudtam besétálni. Úgy éreztem, arra helyre húz a szívem, ahol minden krízisben megnyugvást talált: a számomra legkedvesebb templomba. Csak ültem az üres falak között és zokogtam, nem akartam igazán megtenni, így egy mondat hagyta el a számat akkor:
hirdetés„Jézusom, ha megtartom, segíts felnevelni”.
Kiléptem a templomból és hívtam a szüleim, hogy felmegyek a klinikára vizsgálatra, de nem vetetem el a gyermekem. Odaérve meglepetésemre, nem volt senki sem elutasító, sem lekezelő amikor megláttak a kérő papírt. A vizsgálaton is mondtam, hogy nyugodtan odafordíthatják a monitort, mert nem akarom elvetetni, szerettem volna látni azt a kicsiny életet, akit a szívem alatt hordtam.
Soha életemben nem éreztem még akkora nyugalmat és szeretet, mint akkor.
Amikor pár héttel később kiderült, hogy kisfiút várok, egy gondolat volt csak a fejemben: nincs is fiú névre elképzelésem. Kértem Istent, hogy mutassa meg, mit szán ennek az új kis léleknek. Jonatán lett a kisfiam neve.
Úgy éreztem, most már minden a helyén van. A szüleim támogattak mindenben és együtt vártuk a gyermek érkezését.
Bár szívem mélyén tudtam, hogy számomra mindig is különleges lesz a nap amikor megfoghatom, de a kicsi ráadásul szenteste éjjelén jött világra.
Azért írtam most ezt le, hogy tanúságot tegyek arról, hogy bűnös létemre a legnagyobb Irgalomban részesültem.
Azzal, hogy megtartottam a gyermekemet, úgy érzem visszatért az életem abba a mederbe, amelybe Isten szánta.
Ígéretem szerint igyekszem Neki tetsző életet élni és erre nevelni a kisfiamat is. Az pedig plusz kegyelem, hogy Krisztus Urunk születésnapján válhattam én is édesanyává.
Fábián Evelin
hirdetés
