Sokunk számára ismert, a Bibliában olvasható rész Jézus elfogásáról, arról amikor a Getszemáni-kertben a római katonák megjelentek Júdással, az áruló tanítvánnyal.
Jézus elfogása előtt virrasztott és imádkozott, erre kérte tanítványait is. Majd az Emberfiának azzal kellett szembesülnie, hogy szeretett tanítványai alszanak. Hányszor alszunk mi is, amikor virrasztanunk kéne, hányszor süppedünk bele a kényelembe? Amikor hív minket és szólít a csöndben, amit már nem is nagyon ismerünk. A csönd, ami távol szállt tőlünk, ebben a felgyorsult világban, ahol a káosz és hangzavar uralkodik. Mi pedig restek vagyunk megállni, elcsendesedni, és figyelni, megkeresni és meghallani az Úr szavát.
Pedig ott van körülöttünk, de mi feltekerjük a hangerőt az autóban, fülünkbe helyezzük a fülhallgatót és megyünk, olykor céltalanul.
Barsi Balázs atya szinte minden egyes homíliájában elmondja, hogy eltávolodtunk Istentől.
Valóban látszik az eltávolodás, a világban zajló háborúk, az üldöztetések, kegyetlen gyilkosságok és támadások. A híradóban már szinte mást sem látunk, csak azt a sok rosszat, ami körül vesz bennünket, mi pedig nem állunk meg, nem csöndesedünk el, nem virrasztunk.
A tizenkettő között is megtalálható volt mindenféle embertípus. Volt köztük vámszedő, zélóta, áruló és olyan is, aki később megtagadta. Minden fajta és féle ember, mint amilyenek mi is vagyunk. Gyarlók, bűnösök, tele hibákkal és gyengeségekkel. Megijedünk a bajtól és rossztól, a nehézségeket látva pedig inkább elfutunk, minthogy szembenéznénk vele. Nem virrasztunk. Pedig megannyi példát tárnak elénk a könyvek könyvében olvasható, több, mint tanulságos történetek! Kis dolgokra fecséreljük időnket, felesleges rohanásban élünk, földi javakat hajszolva.
Aztán jön a szégyen és a lelkiismeretfurdalás. Amikor később, persze csak utólag, rájövünk, hogy mit és hogyan kellett volna tenni és cselekedni. Mindig csak utólag, mert akkor, abban a pillanatban, amikor kellett volna, nem figyeltünk, nem virrasztottunk és nem imádkoztunk. Nem voltunk résen, mert ilyenek vagyunk. Alva talál minket is, mint az apostolokat és felteszi a kérdést nekünk is: Még egy órát sem tudtál virrasztani velem? Valóban nem tudtam, mert minden mást fontosabbnak találtam.
Virrasszunk hát és imádkozzunk! Ne áruljuk el Őt, aki a mi bűneinkért halt meg a kereszten! Ne áruljuk el sem pénzért, sem haszonért, sem pozícióért, sem semmi más földi javakért! Ha meg is botlik lábunk, ha hibázunk és bűnt követünk el, tudjuk őszintén megbánni, mint Simon Péter. Aki háromszor tagadta meg, pedig előtte bizonygatta Jézusnak, hogy ő ugyan soha nem tenne ilyet, aztán mégis belecsúszott. A kakas megszólalása után pedig zokogni kezdett, megszólalt a lelkiismerete, és szégyellni kezdte magát. Amikor földi életünkben megszólal a kakas, akkor tudjunk lelkiismeretvizsgálatot tartani és megbánni bűneinket! Péterhez hasonlóan
nézzünk mélyen magunkba, hogy ne elszakadjunk Istentől, hanem visszataláljunk Hozzá.
Életünk nehéz és kevésbé könnyű helyzeteiben is, akkor is, amikor nem annyira derűs és nem annyira boldog.
A mi keresztünk az a kereszt, amelynek hordozásában cirénei Simon segített Jézusnak. Törekedjünk cirénei Simon példájához hasonlóan vinni a keresztet, életünk keresztjét, ami hol könnyebb, hol pedig nehezebb, de a mienk.
Ha pedig ezen az úton tudunk járni, akkor vissza tudunk találni Istenhez ebben a nehéz világban. A háborúk és nehézségek közepette ne fussunk el! Kísérjük végig a szenvedőt, mint János. Álljunk ott az utolsó pillanatig, legyünk végig mellette. Legyünk végig a bajbajutott, nehézségekkel küzdő, szenvedő, beteg, rászoruló, éhező, szomjazó mellett. Legyünk ébren, virrasszunk és imádkozzunk!
Habodász István
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
