Mit tegyek, ha észreveszem, hogy a gyermekem valamiért más, mint a kortársai? Mi az a neurodiverzitás? Kik az atipikus gyerekek? Hogy segíthetjük az integrációjukat? A diagnózis megbélyegez? Mindezekre Antal-Valecsik Zsófia gyógypedagógus válaszolt a reformatus.hu-nak adott interjújában.
A belátás a legfontosabb a másság elfogadásában. Antal-Valecsik Zsófia gyógypedagógusként azt gondolja, ha a játszótéren egy gyermekével küszködő anyát látva nem ítélkeznénk, hanem tudnánk, hogy sok ilyen helyzet mögött nem nevelési hiba, hanem egy eltérő neurológiai fejlődés állhat, sokat segítene mindenkinek. A Református Pedagógiai Intézet (RPI), azaz a református köznevelési intézmények szakmai szolgáltatója évente konferenciát szervez Segítők és segítettek címmel az iskolai lemorzsolódás megelőzése érdekében. Ez most sem volt másképp, Zsófia az idei konferencia egyik előadója volt, az agyi fejlődés sokféleségéről és a nem tipikus módon fejlődő emberek társadalmat színesítő hatásáról beszélt.
Fotó: Magyaródi Milán
Nem betegség, nem megszüntethető
Mi is a eurodiverzitás? A szakember szerint fontos leszögezni, hogy nem betegség, mivel ez az élethosszig tartó állapot semmilyen terápiával nem megszüntethető, és a jelenlegi kutatások szerint megelőzni sem lehet. Ezen a széles spektrumon helyezkednek el mindazok, akiknek az agyi, idegrendszeri fejlődése születésüktől fogva másságot mutat:
hirdetésautizmus spektrumon, hiperaktivitással vagy figyelemzavarral, különböző tanulási nehézségekkel vagy éppen Tourette-szindrómával élők.
Ahogy a gyógytornász elmondta, bár a neurodiverzitás régebb óta létező fogalom, mostanában került előtérbe, melynek oka, hogy felnőttként egyre többen szembesülnek érintettségükkel. „Kisebbségnek nevezhető csoport, mégis rengetegen színesítik a társadalmat:
mára tízből minimum egy-két ember neurodivergens fejlődést mutat.”
Mi segíthet?
A gyermekkor meghatározó jelentőségű e tekintetben is. Ha támogató, értő közegben nőnek fel az érintett gyerekek, nagyszerű eredményeket lehet elérni náluk, „boldog önmaguk lehetnek”. Ellenben a gyermekkori támogatás hiánya nehéz út elé kényszeríti őket felnőttként is.
„Természetesen máshogy kezelendők azok az autizmusban érintett gyerekek, akik értelmi sérültek is: nem feltétlenül mindenkinek az integrálásban van a helye, ahogyan ezt a szakszolgálatok is tudják és a szülők is érzik. Habár egyik állapot sem megelőzhető vagy megszüntethető, azt tudjuk, hogyan lehet jól támogatni, fejleszteni ezeket a gyerekeket, és ebben milyen eszközök működnek”- vallja Antal-Valecsik Zsófia.
Nem elég a szeretet – tudás is kell!
Hogy mit szeretnének a neurodivergens gyerekek? Megértést, elfogadást és értést. Zsófia szerint persze értékelendő, hogy sok pedagógus szeretettel fordul feléjük, azonban ezen a területen nem elég a szeretet: a tudás is nagyon fontos.
Tudatosítanunk kell, hogy mi, akik neurotipikus aggyal működünk, teljesen más nyelvet beszélünk, mint ők.
Meg kell érteni, hogy ezek a gyerekek miért csinálnak dolgokat eltérően, és reagál máshogy, mint amit elvárnánk, vagy ahogy megszoktuk.
A felnőttek felelőssége hatalmas
Ha a fent említett alapokkal rendelkezünk, az segít könnyebben ráhangolódni a gyerekekre, és segíteni is egyszerűbb lesz nekik. „Olyan ez, mint két kultúra kommunikációja, azonban amíg felnőttek esetén mindkét fél felelőssége, hogy ez a kommunikáció kialakuljon, a gyerekek helyett nekünk kell kicsit többet alkalmazkodni.”
Edukálódnunk kell
Szakemberként és családtagként eszközöket kell keresnünk az érintett gyerekekkel való foglalkozáshoz. A gyógypedagógus szerint, mivel ma már minden csoportban van ilyen gyermek, elkerülhetetlen a tudásbővítés és a szemléletformálás. „Pedagógusként gyakran érezhetjük, hogy sem elég kompetenciánk nincs hozzájuk, hiszen nem tanultuk, sem eszköztárunk. A szakembereknek azonban minden támogatást meg kell kapniuk a képzéseken való részvételhez, a szükséges eszközök beszerzéséhez, a terem átalakításához vagy éppen a pedagógiai asszisztens alkalmazásához egy-egy gyermek mellé.” Emellett Zsófia kiemelte a kommunikáció fontosságát a szülőkkel, gyógypedagógusokkal és egyéb szakemberekkel, valamint a segítségkérés elengedhetetlen mozzanatát is hangsúlyozta.
Ha már bővítettük ismereteinket, akkor a következő lépésnek a környezet érzékenyítése jöhet, vagyis meg kell mutatni a többségi gyerekek szüleivel, hogy miért jó, ha befogadunk más gyerekeket.
„Sok jó példa áll előttünk, amikor a tanító nénik érzékenyítik a többségi gyerekeket a világ sokszínűségére, az integrációra. Megfigyelhető, hogy az érintett családokban általában húzódik egy ilyen genetikai vonal:
lehet, hogy a korábbi nemzedékekben is megjelentek például az autizmusra jellemző sajátosságok, csak nem rendelkeztek diagnózissal.
Előremutató, ha a családtagok ezt kiderítik, és felmérik, mi segíthet az érintetteknek, így aztán a gyermekeiknek is. A támogatás fontos formái a különböző szülőtréningek. A gyerekek nevelése egyébként sem könnyű feladat, de ha egy még kihívásosabb helyzetről van szó, akkor kedvező, ha kapunk támpontokat a támogatásukhoz. Ezért is hoztuk létre kolléganőmmel a SpektrumOKat. A szervezett képzések szükséges voltát pedig sok év szakmai gyakorlata igazolja vissza” – avatott be minket Zsófia.
Milyen korban és hogy vehetem észre, hogy más a gyermekem?
A szakember szerint ez a pontos diagnózistól függ: „az autizmus spektrumállapot kapcsán már pici korban, egyéves kor körül feltűnhet, hogy nem úgy figyel, nem úgy kommunikál, és a mozgásában, játékában is felfedezhetők eltérések. A hiperaktivitás és figyelemzavar felismerésében az okoz nehézséget, hogy sok tünete a pici gyerekeknél normális, iskolásként viszont már nem. Habár nagyjából ötéves kortól lehet megbízható diagnózist felállítani, sajnos gyakran ennél később kapnak igazi támpontot a családok ahhoz, hogy mi a baj: különösebb viselkedéses tünet nélkül csak 2–3. osztályban derül ki, hogy mekkora is a szakadék a többi gyerekkel.
Gyakran a szülők hamarabb észreveszik a másságot, mint a pedagógusok, de ha bárki elhessegeti vagy bagatellizálja a gyanút, sajnos sokáig elhúzódhat a diagnózis felállítása.
Amennyiben egy családnak bármilyen aggodalma van, érdemes komplex kivizsgálásra menni, hiszen iránymutatást jelent a továbbiakra nézve. Nagyjából fél év, mire minden vizsgálaton átesnek, de a diagnózishoz vezető út egyben lelkileg is elfogadáshoz vezet.”
Stigmatizáció
Sajnos nem alaptalan, hogy a diagnózis felállítása stigmatizálja az érintett gyereket a környezete által. „De ezek a gyerekek címkék nélkül is ott vannak az osztálytermekben, így
érdemes vállalni az egészségügyi diagnózist bármiről, hiszen akkor kapnak megfelelő segítséget, fejlesztést, külön időt.
Sok iskola vagy óvoda azért nem fogad sajátos nevelési igényű gyermekeket, mivel nem rendelkezik megfelelő segítői apparátussal. De azt is egyre többször látjuk, hogy szeretettel, tudással, értéssel fordulnak ezekhez a családokhoz. Az integrálás az életre készít fel, hiszen az életben is mindennek rengetegféle variációja van. A pedagógus kommunikálhatja, hogy amíg az egyik kisgyereknek előre kell ülni, mert szemüveges, a másik egy nagy labdán ülve és rugózva könnyebben figyel, a harmadiknak pedig néha el kell vonulnia egy csendes sarokba, hogy megnyugodjon. Tarthatnak érzékenyítő programokat, meghívhatnak olyan szakembereket, akik tudnak segíteni az iskolai zaklatás megelőzésében. Ugyanis ez az, ami megelőzhető.”
A konferenciáról bővebb információt és a tejes cikket ide kattintva érhetitek el.
hirdetés
