Elsőre az imádkozás unalmas időtöltésnek tűnhet. A cselekedeteink legtöbbször rövid időn belül látható eredménnyel járnak. Na az imádság nem így működik.
Elsőéves gimnazistaként kezdtem el rózsafüzért imádkozni minden nap. A világbékéért imádkoztam. Még általános iskolában az Irgalmas Nővérektől tanultam a Fatimai Szűzanya arra vonatkozó utasításáról, hogy imádkozzuk a rózsafűzér öt titkát a világbékéért. „Ha tenni akarsz a békéért, imádkozz!” – bíztattam magam rendszeresen.
Így az első gimnáziumi évem tavaszán kezdtem az imafelajánlásomat, és már a harmadévet tapostam, amikor észrevettem bármiféle eredményt. Az életemet szemlélve ekkor jöttem rá, hogy
az imádság átformált engem, és már tudtam, hogy érdemes folytatni.
Motivációt találni az imádságra
Szükségünk van motivációra, hogy ki tudjunk tartani az imában, még akkor is, amikor hosszú ideig nincs semmilyen látható eredménye. Hinnünk kell, hogy Isten velünk van, meghallgat minket, és egy jobb, szentebb, boldogabb emberré tesz az ima által.
A szentek is bíztatnak minket az imára. Liguori Szent Alfonz szerint „aki imádkozik, biztosan üdvözül s aki nem imádkozik, biztosan elkárhozik”. (Liguori Szent Alfonz: Az örök igazságok – Az imádság) Erős szavak ezek az Egyháztanítótól.
Avilai Szent Terézt eleinte sokszor hihetetlenül untatta az imádság. Apácaként kötelessége volt a meditatív imádságok napi végzése, és megesett, hogy kifejezetten sajnálta rá az időt, kényszerítenie kellett magát, hogy imádkozzon. Egy idő után azt figyelte meg, hogy a kényszer alatt végzett imádság jobban esett neki, mint amikor saját felbuzdulásból imádkozott. Évekkel később azt írta, hogy amikor felhagyott az imádkozással, az olyan volt, mint „pokolra juttatni önmagát az ördög segítsége nélkül”.
Isten erőfeszítést kíván tőlünk az imádság terén, nem sikereket
Az imádságról szólva emlékezzünk arra, hogy Jézus arra kért minket, hogy vegyük fel keresztünket, ha követni akarjuk (Lukács 9:23). Ez a nem egyszerű feladat azt is magában foglalja, hogy ki kell alakítanunk egy erős imaéletet. Örömhír, hogy a szentek példája megmutatja: az imádság idővel könnyebbé válik, ha kitartunk benne.
Az igazság az, hogy bár gyakran kapunk vigasztalást az imáinkban, ami kellemes érzés, de ahogyan fejlődünk, hirtelen beleunhatunk az imádkozásba. Vagyis a vigasztalás is eltűnik. Sokan ezt annak a jelének hiszik, hogy valamit rosszul csináltak, pedig gyakran ennek pont az ellenkezője az igaz: jelezheti azt is, hogy előre léptünk az imádkozásban, hiszen minél nehezebb az imádságunk,annál üdvösebb.
Az Úr Jézus a következőket mondta Cortonai Szent Margitnak: „Leányom, te mindig belső vigaszság édességeivel táplálkoznál, de ez nem lehet így, mert te az én oldalamat erősítő leányom vagy, ahol vért, bánatot és fájdalmat kell vállalnod. És biztosíthatlak arról, hogy kitartásod a pusztaságokban engem jobban szolgál, és neked nagyobb érdem lesz, mert akkor nem azért szolgálsz nekem, hogy magadnak kedvet tegyél, hanem az én kedvemért.” Szalézi Szent Ferenc pedig a következőket írta: „Egy uncia szenvedés többet ér, mint egy font vigasztalás”.
Amikor arról hallunk valakit panaszkodni, hogy az imái már nem olyan hatékonyak, mint korábban voltak, jussanak eszünkbe Szalézi Szent Ferenc szavai: „Az eredmények kapcsán érzett nyugtalanság nélkül dolgozzunk.
Isten erőfeszítéseket vár el tőlünk, nem sikereket!”
Ha elkalandoznak a gondolataink ima közben
Mi a helyzet akkor, ha elkalandozunk imádság közben? Aggódjunk emiatt? Ne nagyon. A Katolikus Katekizmus a következőképpen ír erről:
„Imádságunk megszokott nehézsége a szórakozottság… Üldözőbe venni az elme elszórakozásait egyértelmű a csapdájukba eséssel, ugyanis elegendő lenne visszatérnünk a szívünkbe: a lélek elszórakozása föltárja ugyanis, hogy mihez kötődünk, és ennek alázatos tudatosítása Isten színe előtt növelni tudja az Iránta való szeretetünket, teljesen fölajánlván neki a szívünket, hogy Ő tisztítsa meg. Itt harc folyik, az Úr választása, akinek szolgálnunk kell”.
Jézus egyszer Avilai Szent Terézt bátorította a következő szavakkal „Légy türelmes, amíg csak élsz, az elme elkalandozásait nem lehet elkerülni…”
Tehát mindent egybevetve az imádság lehet esetenként nehéz, sőt, akár sivár, vigasztalás nélküli, de feltétlen szükséges folytatnunk ahhoz, hogy elérjünk Isten Országába, még ha néha el is kalandozunk menet közben.
Gyakorlati útmutató az életszentséghez vezető úton
Morrow atya 2023 februárjában a „Straight to Heaven: A Practical Guide for Growing in Holiness” címen angolul megjelent könyve segítséget nyújt az imádságban való fejlődésre és az életszentség felé vezető úton. Egyszerre villantja fel egy jól élt élet elemeit, és ad gyakorlati tanácsokat. Hiszen megszentelődnöd ma kell, hogy később a mennybe juthass, miközben elkerülöd a pokol csapdáit és fájdalmait.
Morrow atya elmagyarázza, hogy
a boldogság elérhető azoknak, akik élik az evangéliumot, hiszen ők a mennynek egy darabját hozzák el a földre,
míg akik elvetik az evangéliumot pokoli életre kárhoznak már a földön, és a haláluk után is.
Morrow atya azért írta ezt a könyvet, hogy segítsen minket abban, hogy egy gyakorlati terv alapján adhassuk át a teljes szívünket, elménket és lelkünket Isten szeretetének, ezzel pedig magunk is könyörületesebbé váljunk másokkal szemben.
Az imádság 5 formája
1.Az Úr áldása és imádása: / Elismerjük, hogy Isten kezében vagyunk.
2. Esdeklés: Fizikai vagy spirituális javak kérése Istentől
3. Közbenjárás: / Mások érdekében kérünk az Úrtól.
4. Hálaadás: Köszönetet mondunk Istennek mindenért, amit tesz értünk.
5. Dicsőítés: az Isten iránt érzett imádatunk kifejezése
Forrás: Thomas G. Morrow tiszteletes, Catholic-link.org
Fordította: Királyné Gosztonyi Csenge
hirdetés
