A pápa a június 22. és 26. között megrendezett Családok Világtalálkozóján üzent a házaspároknak, hangsúlyozva, hogy a házasság egy lendületes, kiszámíthatatlan és csodálatos utazás – akárcsak az Istennel való élet. A szülők számára kiemelte, hogy ahogy Isten nem aggodalmaskodó és túlféltő, úgy ők se védjék meg gyermekeiket a legkisebb nehézségektől, szenvedésektől. Ferenc pápa beszédét a katolikus.ma oldalról szemlézzük.
„Jézus követése azt jelenti, hogy kitesszük magunkat egy soha véget nem érő utazásnak Vele együtt, az élet eseményein keresztül. Mennyire igaz ez rátok, házastársakra! Elfogadva a házasságra és családra való elhívást, elhagyod te is a „fészket”, és egy utazásba kezdesz anélkül, hogy előzetesen tudnád, hová is vezet pontosan, és milyen új szituációk, váratlan események és néha fájdalmas meglepetések várnak esetleg rád. Ezt jelenti az Úrral való utazás; egy lendületes, kiszámíthatatlan és csodálatos felfedezőút. Emlékezzünk arra, hogy Jézus minden tanítványa megtalálhatja minden nap a saját megnyugvását, amikor teljesíti Isten akaratát, bárhová is vezessen.
Bátorság kell a házassághoz. Sok fiatalt láthatunk, akiknek nincs bátorságuk megházasodni, ugyanakkor az anyák gyakran mondják nekem: ,,Tegyél valamit, beszélj a fiammal, nem fog megnősülni, már 37 éves!’’ – ,,De hát asszonyom, ne vasalja ki az ingjeit, és bátorítsa arra, hogy eljárjon programokra, hogy így majd kirepüljön a fészekből.’”
Ferenc pápa külön szólt a szülőkhöz is: „Mennyire fontos az, hogy a szülők elmélkedjenek arról, hogyan is cselekszik Isten! Isten szereti a fiatalokat, de ez nem jelenti azt, hogy megóvja őket minden kockázattól, kihívástól és szenvedéstől. Isten nem aggodalmaskodó és túlféltő.
Gondolkozzatok el ezen:
Isten nem aggodalmaskodó és túlféltő, éppen ellenkezőleg!
Bízik a fiatalokban és arra hívja meg mindnyájukat, hogy kapaszkodjanak fel életük és küldetésük magaslataira. Gondoljunk csak a gyermek Sámuelre, a kamasz Dávidra vagy a fiatal Jeremiásra; és mindenekelőtt, gondoljunk arra a 16-17 éves lányra, aki megfoganta Jézust – Szűz Máriára. Isten megbízik egy fiatal lányban.
Kedves szülők! Isten szava megmutatja nekünk az utat: ne védjük meg gyermekeinket a legkisebb nehézségektől és szenvedéstől is, viszont próbáljuk meg átadni nekik az élet iránti szenvedélyt, keltsük fel bennük a vágyat, hogy felfedezzék a hivatásukat és elfogadják azt a nagyszerű küldetést, melyet Isten nekik szánt.Semmi sem ad több bátorítást a gyermekek számára, mint látni szüleiket
úgy megélni a házasságot és a családi életet, mint egy küldetést, amelyben hűséget és türelmet tanúsítanak a nehézségek, a szomorú pillanatok és a megpróbáltatások ellenére.”
A családtagok között megélt szeretetről is beszélt. „Kedves családok! Kérlek titeket, hogy ne ’nézzetek vissza’, ne hiányoljátok korábbi életeteket és szabadságotokat annak csalóka illúzióival együtt. Az élet akkor válik ’megkövesedetté’, amikor nem vagyunk nyitottak az Isten hívásából adódó újdonságra, és a múlt iránt sóvárgunk. Hiányzik a múlt, és nem vagyunk nyitottak azokra az újdonságokra, amelyeket Isten küld, hanem ’megkövesedünk’; így emberileg nem fejlődünk tovább. Amikor Jézus meghív – ebben az esetben a házasságra és a családi életre -, arra kér minket, hogy nézzünk előre, és Ő mindig előttünk jár ezen az úton. Ő a szeretetével és szolgálatával mindig elénk jön. És azok, akik követik Őt, sohasem lesznek elkeseredve.
A szeretet – melyet megosztotok másokkal – mindig legyen nyitott, irányuljon kifelé,
legyen képes „megérinteni” a gyengéket és a sebzetteket, a testben és lélekben törékenyeket és mindazokat, akikkel az út során találkozol. Mert a szeretet, így a családi szeretet is, mindig megtisztul és megerősödik, amikor másokkal megosztják. A családi szeretet szárnyalásra készteti a gyermekeket, és ösztönzi őket arra, hogy szárnyaljanak. A családi szeretet nem lehet birtokló: mindig a szabadságról szól. A nehézségek és a krízisek pillanataiban – mert minden családban vannak ilyenek –, kérlek titeket, ne válasszátok a könnyű utat. Lesznek nehéz és kemény pillanatok, ám mindig előre kell menni. Házastársadban megvan a szeretetnek az a szikrája, amit már az elején is éreztél: szabadítsd ki a bensőjéből és fedezzétek fel újra a szeretetet. Ez fog a kritikus pillanatokban segíteni.”
Forrás: katolikus.ma
hirdetés
2 hozzászólás
„A családi szeretet nem lehet birtokló: a szabadságról kell szólnia” Úgy gondolom,hogy Istennek mi vagyunk a családja,mi vagyunk a gyermekei. Ebből én azt gondolom,hogy teljes szabadságot élvezek,és Isten nem birtokol engem. De ezt a szabadságot nem én harcoltam ki,hanem ez a teljes és feltétel nélküli szabadság Isten adománya. Minden erőmmel törekszem arra,hogy ezt a szabadságot tovább adjam és szeretettel töltsem meg.
Meglepődtem volna, ha szivárog bele ebbe is egy kis libsi propaganda.
“a szeretet mindig irányuljon kifelé”, meg “a családi szeretet nem lehet birtokló, a szabadságról szól”
Ez veszélyes kétértelmű beszéd. A házastársak közötti szeretet (a szerelem) igenis egymás felé, és csak egymás felé irányulhat. Szó sem lehet kifelé való irányulásáról, legalábbis olyan értelemben, ahogyan az a világ fiai között szokásos. Innen már csak egy ugrás a “nyitott házasság” gondolata…
És ez a szeretet igenis birtokló. A házas felek egymást birtokolják. Ezért egy házasságban a szabadságról nagymértékben le kell mondaniuk annak érdekében, hogy a család család maradjon. A szabadságról (a világi értelemben vett szabadságról) való lemondás nélkül ugyanis semmiféle stabilitás nem lesz. És nem elég szeretni egymást, ha nincs eldöntve, hogy ki van alárendelve kinek, akkor egy folyamatos vita lesz az egész kapcsolat, és elvész bizalomnak még a lehetősége is.
Nyilván, a gyerekekre irányuló szeretet ne legyen birtokló, tehát lehet úgy is érteni az írást, hogy arra gondolt a költő, és akkor jobb a helyzet, de akkor sem szabadna úgy fogalmazni, hogy abba mindenféle liberális téveszmék beleképzelhetők legyenek. Mert látható, hogy sokan beleképzelik, és az ilyen fogalmazások megerősítik őket a tévedéseikben.
Csomó fiatal fiút ismerek például, aki fel van háborodva, hogy a barátnője megkérdezi tőle minden nap, hogy merre járt. “Mi köze hozzá” – kérdezik felháborodva. És lányok panaszkodnak, hogy a barátjuk nem engedi el őket buliba. “Hogy lehet ilyen féltékeny?” – mondják. És katolikus iskolákba járó, keresztény (nek mondott) családok fiairól és lányairól beszélek! Teljesen el vannak tájolódva, és akkor vajon az ilyen alattomosan félreérthetőre fogalmazott cikkeket hogyan fogják értelmezni? Nyilván úgy, hogy “lám, a pápa is megmondta, nem kell annyit féltékenykedni…”