Meghalt az erdőben hagyott újszülött baba – Egy nevelőszülő gondolatai a megrázó eset után

Meghalt egy újszülött baba az erdőben. Elképesztő drámaian hangzik. Ha nem egy tökéletesen megbízható mentéssel foglalkozó oldalon olvasom, azt hiszem kacsa, csak egy kattintásvadász cím. De nem az.

Drámai dolgokat hallani mostanában. Kezdve a koronavírus történéseinél, folytatva a háborúval és akkor a mindennapok küzdelmeiről nem is beszéltünk. A daganattal küzdő gyermekekről, a bántalmazást szenvedőkről, a mélyszegénységben tengődő emberekről. Csak fel kell menni az internetre, be kell kapcsolni a tévét és megszámlálhatatlan dráma, haláleset híre zúdul ránk. Én már egészen minimalizáltam ezeket a hírforrásokat, de ma egyenesen szíven szúrt ez a hír. Egy horvát nő valahol egy magyar erdőben életet adott gyermekének, majd magára hagyta. A rendőrök nagy erőkkel keresték az ellentmondásos információk ellenére a babát, majd végül élve meg is találták és átadták a mentőknek. Amíg csak a szerencsés kimenetelről tudtam, már akkor is teljesen letaglózott a hír, de idő közben sajnos a baba meg is halt.

Álltam a konyhában, kevergettem a spenótot, miközben a hírt futólag elolvastam. Egyetlen mondat kiabált a fejemben a felháborodott döbbenet mellett: „Ezért lettem nevelőszülő, hogy ne kelljen ilyen dolgoknak megtörténniük.”

hirdetés

Bő egy éve vagyok nevelőszülő és gondozok olyan gyermekeket, akik valami miatt nem élhetnek a szüleikkel. Már ez is drámai élethelyzet, de ők kaptak esélyt az életre.

Családba kerültek, bár nem a sajátjukba, de szerető közeg veszi körül őket, növekedhetnek, fejlődhetnek. Megtanulhatnak majd biciklizni, barátokat szerezhetnek, játszhatnak önfeledten a homokozóban, kacaghatnak a hintán lengve. Ők élhetnek. És bár tudom, hogy nem minden gyermek kerül családba, csak nevelőotthonokba, de még úgy is esélyt kapnak az életre, hogy kihozzák magukból a legjobbat, és a döcögős életkezdés után bakancslistát írjanak és boldogok legyenek.

Nem szeretnék ítélkezni a nő fölött. Sajnos láttam, hallottam már sok történetet ahhoz, hogy legyenek elképzeléseim, mi visz rá valakit arra, hogy elhagyja a gyermekét. Sajnos nemcsak a regényekben vannak elképesztő történetek. Ugyanakkor nem lehet eltagadni Jézus azon mondatát, hogy „Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek” (Máté 25:40) Ezt általában pozitív kontextusban szoktuk emlegetni a jótettek kapcsán, de igaz a rossz dolgokra is. Istentől teljesen idegen ez a fajta magatartás és nem véletlenül tanította az apostolokat is arra, hogy a gyermekek mennyire közel állnak a szívéhez.

Még mindig kicsit sokkos állapotban vagyok a hírtől, hogy ilyesmi 2022-ben megtörténik Magyarországon.

Szeretném hinni, hogy vannak jó segélyszervezetek, de ha más nem inkubátorok, kórházak, ahol ott lehet hagyni a babákat, hogy legalább élhessenek. Talán egy évek óta babára váró házaspárhoz kerülnek majd, ahol ők lesznek a család szeme fénye, egy ajándék. Talán egy nevelőcsalád ad nekik szárnyakat az első időkben. Lehet, hogy nem működik tökéletesen a rendszer, de van. Van, ahol számon tartják a gyermekeket és ellátást kapnak, lehetőséget az életre. Reményük lehet a boldog életre!

Buzdítok mindenkit, hogy adjon hálát a szeretteiért, a gyermekeiért, a lehetőségeiért. Mondjunk el egy fohászt a babáért és az édesanyáért, aki ha eddig krízisben volt, most még komolyabb dolgokkal fog szembenézni. Járjunk nyitott szemmel, hogy meglássuk a környezetünkben krízisben, bajban lévő embereket. És vessünk számot a saját lehetőségeinkkel, imádkozzunk és merjünk igent mondani Istennek, ha olyan feladatra hív, ahol a legkisebbeken segítetünk.

Lábánné Hollai Kata 

hirdetés