A legendás történet, amikor Placid atya WC-ülőkébe keretezte Lenin és Sztálin fényképét

Olofsson Placid bencés szerzetes a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyarja: ártatlanul került szovjet munkatáborba, hogy ott másoknak erőt adjon, kitartásra buzdítson, társait hitében megerősítse. Tíz év gyötrelmet követően hazatért, hogy kényszerűségből civil pályára kerüljön – hiába akarta azonban az állam ellehetetleníteni, hite mindig erősebb volt a központi akaratnál és gyűlöletnél. Isten hosszú élettel ajándékozta meg, így a rendszerváltást követően több generáció is hallhatta fantasztikus történeteit. Még véletlenül sem rangsorolnánk, de alighanem kevesen keretezték be egy munkatáborban főnökük kérésére Sztálin és Lenin fényképét WC-ülőkékbe…

Ha megkérdezik Tőlünk, hogy mire vagyunk a legbüszkébbek a 777 elmúlt hat évéből, akkor minden kétséget kizárólag azt felelnénk, hogy a Placid atya parkra! 2017 januárjában Benesóczky Lászlóval azzal a kéréssel kerestük meg az Újbudai Önkormányzatot, hogy a legendás Olofsson Placid bencés szerzetesről, tanárról nevezzenek el közterületet a kerületben – ahol több évtizeden keresztül élt, tanított, alkotott. Nagy örömünkre pozitívan fogadták a kerületi politikusok az ötletünket, pártoktól függetlenül egyhangúlag szavazták meg a közterület elnevezését, így 2018 októberétől a Feneketlen tó Villányi úti oldalának a neve: Placid atya park!

Mindez úgy jutott ismételten az eszembe, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága egy rendkívül értékes színdarabot mutatott be a héten a “Magyar hősök” című könyv nyomán, amelyben a 20. század hat rendkívüli magyar személyiségét ismerhetjük meg – közöttük Olofsson Placid atyáét is. A fiatalokat jó érzékkel megcélzó, hiánypótló alkotásban a bencés szerzetes egy legendás történetét is felelevenítették a készítők, amely egyrészt megnevettet bennünket, másrészt megmutatja azt is, hogy Placid atya milyen ember volt. (Magáról az előadásról a Képmás újságírója, Jámbor-Miniska Zsejke írt kiváló cikket.) 

hirdetés

Placid atya tíz éven keresztül volt a hirhedt szovjet munkatábor, a Gulág foglya – emberi tartása, hite sok magyar társának adott reményt a legsötétebb években is. A törékeny szerzetest – negyven kiló(!) környékére fogyott le fogsága idején – egy idő után nem fizikai munkára fogták be, hanem – elmondása szerint tévedésből – portrékat kellett festenie. Ekkor kellett élete egyik legszürreálisabb feladatát teljesítenie: Lenin és Sztálin képét volt kénytelen a falra felakasztani – WC ülőkébe keretezve. 2009 októberében így mesélte el a történetet Placid atya a Polgárok Házában:

“Ekkoriban a főnököm egy hadnagy volt, aki a kultúrfelelős is volt. Négy esztendős kislánya volt, sosem láttam, mert gyermekbénulás miatt gipszágyban feküdt, papírból készítettem neki játékokat. Egyszercsak jött – ez 1952 tavaszán lehetett, még Sztálin életében – és a hóna alatt hozott két újságpapírba csomagolt tárgyat. Hivatott, én megálltam az íróasztala előtt. Elkezdte kicsomagolni, amit hozott és mondta, hogy egy német zsákmánynak az egyik szerelvényét tolták ide és kiderült, hogy WC-ülőkék voltak, amelyet a szovjetek nem ismertek, így ez 1945-től ’52-ig tekergett a Szovjetunióban – lehet, hogy még most is tekereg Oroszországban. A főnököm kettőt kilopott ebből a szállítmányból és kicsomagolta előttem, gondoltam magamban, hogy én már láttam ilyet… A baj akkor keletkezett, amikor kihúzta az íróasztala fiókját és kivett belőle egy Lenin – és egy Sztálin-képet, hogy én keretezzem be őket a WC-ülőkékkel és akasszam fel a kultúrszoba falára. 

Gondoltam magamban, hogy nem csak egy magyar, hanem egy cseh, lengyel, német rögtön látja, hogy ez micsoda. Rögtön látja, hogy ez nem egy díszes képkeret. De hát rab voltam, gondoltam meg kell csinálni, így felfüggesztettem szépen a kultúrszoba falára. Amikor a brigádok jöttek az erdőből, akkor kértem, hogy térjenek be a szobába: jöttek és nem jutottak szóhoz, amikor meglátták a két képet és hogy a saját helyükre kerültek a nagyurak! Kacagtak, kacagtak és kacagtak, majd megették a káposztalevesüket és visszajöttek kacagni!

Másnap úgy éreztem, hogy be kell mennem a főnökömhöz, azt mondtam neki, hogy nem akarok beleavatkozni a maga dolgába, de vegyük le ezt a két képet, mert ha ezt egy magasabb parancsnok észreveszi, akkor magácska idejön miközénk politikai rabnak. Csak egy napig volt fenn a két kép, de hogy akkor jóízűen nevettünk, az biztos!”

Az említett jelenetet a Magyar Hősök előadása is feleleveníti, így még könnyebben el tudjuk képzelni a szituációt:

Fotó: Youtube – Sütő András, a Placid atyát alakító színművész magasba tartja a két diktátort ábrázoló WC-deszkát a “Magyar hősök” című színdarabban.

Placid atya nem csak a rabtársainak adott erőt, hanem az őt fogva tartó embereknek is szívén viselte sorsát. Azáltal, hogy a kétségtelenül komikus szituációnak önmaga véget vetett, könnyen lehet, hogy a szovjet hadnagy életét is megmentette. Ha már életmentés: híressé vált négy szabálya a túléléshez, amelyek a nehéz mindennapok során segítettek számára, és amelyet a mi saját hétköznapjainkba is becsempészhetünk – hála Istennek nem kell ehhez munkatábor:

1. A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.
2.  Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit.
3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.
4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.

A bencés szerzetest nem véletlenül tisztelték és szerették nagyon sokan – és ez a tisztelet öt évvel ezelőtti halálát követően sem változott. Derűje, éleslátása és kifogyhatatlan szeretete példaképpé tette. Szívügye volt a fiatalság – és ha mással nem is, de legalább azzal tudtuk viszonozni tanításait és kedvességét, hogy budapestiek ezrei találkozhatnak minden nap a nevével. 

Martí Zoltán

hirdetés