Hányszor mondjuk magunknak azt egy teendőnkkel vagy éppen az imádkozással kapcsolatban, hogy „még van idő, ráér az”. Még ha ez igaz is, a halasztás helyett tegyük inkább első helyre Istent az életünkben, különösen az adventi előkészület alatt!
Sajnos hajlamos vagyok a hétköznapokban bizonyos dolgokat halasztani, háttérbe szorítani, és így van ez az imával is. Bár a napomat igyekszem Istennel kezdeni és zárni több, kevesebb sikerrel, napközben, a pörgésben könnyebben elfelejtem, hogy Ő mindig velem van és bármikor fordulhatok Hozzá. Ilyenkor sokszor arra gondolok, hogy „még van időm” és később is lesz erre lehetőségem. Aztán azon kapom magamat, hogy hirtelen vége is lett a napnak.
Kicsit az advent is hasonló tud lenni. Jobb esetben elhatározásokkal vágunk neki a karácsonyig tartó időszaknak, míg rosszabb esetben csak „beesünk” az adventbe és konstatáljuk, hogy elkezdődött, de mivel most sok a teendőnk, úgy vagyunk vele, hogy „még van időnk” arra, hogy felkészüljünk Jézus születésének az ünneplésére.
A kettő közül bármelyik is jellemző ránk, utána előfordulhat, hogy elérkezünk advent második vasárnapjához, és azt látjuk, hogy még semmit nem haladtunk a lelki készülődés útján. Ilyenkor megszólalhat bennünk egy hang, hogy nem baj, „még van időnk”, és azzal a lendülettel túl is lépünk ezen. Aztán már csak arra leszünk figyelmesek, hogy elérkezett a Szenteste és akkor már nincs időnk bepótolni azt, ami elmúlt.
Advent második vasárnapján még azt mondhatjuk, hogy van időnk ahhoz, hogy jobban odafigyeljünk a lelki előkészületekre, ha ez az első hétben nem sikerült volna. De
fontos, hogy a „még van időnk” kifejezés ne megnyugtasson minket, hanem inkább hívja fel a figyelmünket arra, hogy most cselekedjünk, és Istennel közösen készülődjünk a szent ünnepre!
Hortobágyi Tibor
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás