Sokszor előfordulhat velünk, hogy a körülöttünk lévő dolgok miatt nem tudunk kellően Jézusra figyelni. Vendégszerzőnk, Ambrus Betti tanúságtételét osztjuk meg most veletek.
Az idei nyár egyik legfőbb jellemzője: rendhagyó. Sok keresztény tábor elmaradt, vagy nem a hagyományos formában rendezték meg őket. Nem volt ez másképp a Nyolc Boldogság Közösség ifjúsági táborával, a Tábor Hegyi Napokkal sem. Az online platformon megtartott tábor idején sor került egy „offline” eseményre a kecskeméti Szentcsalád Plébánián közösségi tagokkal, püspöki szentmisével, imaesttel.
Mindez más volt, mint az eddigiek. Számomra a Tábor Hegyi Napok és Homokkomárom szorosan összekapcsolódik, viszont most nem a megszokott helyen voltunk. Ráadásul, mivel erre a plébániára járok, eleinte egyáltalán nem volt THN-érzésem. Azonban megérintett egy mondat, amit hallottam:
nem számít a hely. Az számít, hogy Isten itt is jelen van.
Nem a hegyen vagyunk, hanem a sík alföldön, de Isten számára ez nem akadály. Talán ez volt az a pillanat, amikor el tudtam engedni Homokkomáromhoz való ragaszkodásomat, és át tudtam magam adni a közös dicsőítésnek.
Sajátos szerepben voltam jelen az este során, ugyanis a zongora mögül szemléltem az eseményeket. Mivel háttal voltam az embereknek, nem láttam őket a dicsőítés során, amit sokáig negatívumként éltem meg. Csak Jézust láttam az oltáriszentségben. Utólag jöttem rá, milyen jelentőségteljes szimbolikája volt ennek az elrendezésnek: milyen jó lenne, ha mindig Jézusra tudnék figyelni, nem a körülöttem lévő dolgokra; ha a mindennapokban is rá tudnám szegezni a tekintetemet, miközben szüntelenül dicsőítem Őt.
Ambrus Betti
Ha te is örömmel osztanád meg gondolataidat, történetedet a 777 oldalán ezzel tanúságot téve a hitedről és az általad vallott értékekről, akkor írj nekünk a kapcsolat oldalon!
(A publikálás jogát fenntartjuk!)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás