Nemrégiben jelent meg egy cikk, amelyben az imádság erejét, gyógyító képességét vonták kétségbe. Számomra megdöbbentő volt e sorokat olvasni, hiszen már számtalanszor megtapasztaltam az ima gyógyító erejét. Ha őszintén tükörbe nézünk, nem lehet, hogy az imádság hiánya okozza életünk nehézségeit?
Nem kell ahhoz papnak lenni, hogy kétségbe vonjam a cikk írójának állításait és a felsorolt kísérleteket, amelyek az ima erejének kétségbe vételét voltak hivatottak bizonyítani.
Elsőként a hívő emberről kialakított képemet szeretném bemutatni. Élete egy szép rendszerbe illeszkedik, mely rendszer az ünnepkörök évről évre való visszatérésével keretet ad a mindennapoknak. A rendszeres szentmise/igeliturgia meghallgatása, pedig segíti a napok szürkeségének levetkőzését.
Ezek a keretek nem megfojtják, ellehetetlenítik a hívő embert, hanem éppen ellenkezőleg, segítik, hogy kiegyensúlyozottan éljen.
A ma embere éppen ettől szenved, nincs rend az életében. Nézzük meg ezt kicsit részletesebben. A 21. századi ember felriad az ébresztő zajára, persze kicentizve az idejét, rohan a munkahelyére, a munkahelyén beáll a mókuskerékbe és este kifacsarva hazaesik, beesik az ágyba és másnap minden kezdődik elölről. A szervezet azonban jelzi, ha nem bírja a tempót tovább. Előjönnek a pszichoszomatikus betegségek: magas vérnyomás, allergia, cukorbetegség, mozgásszervi betegségek, ízületi problémák, idegi rendellenességek.
Minden az önpusztító élethez vezethető vissza és persze arra, hogy az évszázadokon keresztül bevált módszereket (imádság, böjt, ünnepek, család stb..) kidobtuk az ablakon. Itt azonban szeretnék megállni és rámutatni, hogy az imádság gyógyít, még pedig preventív módon is. Azt tanítom a diákjaimnak, hogy reggel próbálják meg imádsággal kezdeni a napjukat. Az imában pedig foglalják össze mi minden vár rájuk az adott napon. A feladatokhoz, nehézségekhez pedig kérjék Isten segítségét. Este, pedig mielőtt elaludnának, gondolják végig, mi minden történt velük az adott napon és tudjanak köszönetet mondani a jó és rossz dolgokért. Ne idegesen, zsörtölődve, gyomorideggel térjenek nyugovóra.
Ha a napomat képes vagyok imával kezdeni, akkor a kezdet már jó, fontos azonban, hogy a közlekedéskor ne sodorjon el az ár. Ne a külső zajt válasszuk vagy erősítsük mi is, hanem próbáljuk őrizni a belső nyugalmat. Van, aki a metrón, vonaton a rózsafüzért imádkozza. Minden elmondott imádságot másért ajánl fel, így biztosan nem kalandozik el a gondolata. Van, aki lelki olvasmányokon keresztül tudja tovább folytatni a megkezdett imádságát. A Szentírás egy-egy mondatát kiválasztani a napom mottójának is lehetőség, hogy a transzcendenssel élő kapcsolatban lehessek.
Az imádkozó ember türelmesebb az átlagnál, nagyobb empátiával rendelkezik, így sokkal inkább be tud illeszkedni a közösségbe. A szenvedés felajánlása pedig segíti, hogy ne önmagát őrölje fel legbelül, hanem mint egy különleges ima formájában más szenvedőkért hordozza keresztjét.
A hívő, imádságos ember könnyebben meg tud bocsátani, könnyebben túl teszi magát az élet nagy pofonjain.
A hitét gyakorló ember könnyebben feldolgozza a váratlan eseményeket (haláleset, válás, természeti csapás stb.), mint egy hitetlen. Én ezt mind az imádság gyógyító eredményének tudom be. Mert a kiegyensúlyozott belső állapot tükröződik a külső életemen, akár a fizikai egészségemen is!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás