Az ember sokszor vágyik a nyugalomra és a lelki békére is. Sajnos én ezeket általában csak akkor találom meg, ha elhagyom a nagyváros forgatagát, mégis a cél az lenne, hogy a rohanós hétköznapokban is megleljem ezeket. Isten mindig vár rám, de nekem kell lépni felé, hogy találkozzak is Ő vele.
Régen viszonylag sok időt töltöttem a városon kívül vidéken is, amit nagyon szerettem, bár akkor még talán nem annyira értékeltem. Most már lassan tíz éve élek a fővárosban, eleinte az egyetem, majd a munka miatt. Ezért is, számomra az utóbbi időben már felértékelődtek a vidéken, a város zajától távol töltött órák, napok. Szeretünk a környéken is kirándulni, de ezúttal a gyerekkoromban is sokat látogatott mátrai falucskába vitt az utunk. Bár csak egynapos volt ez a kis kikapcsolódás, de mégis sokat számít egy most már a városi nyüzsgéshez szokott ember számára ez a kis idő is.
Jó volt megcsodálni a természetet, az erdőben erdei málnát szedni és közben gyönyörködni a tájban, Isten alkotásaiban. A faluban pedig a falusi életmóddal szembesülni, ami sokkal személyesebb, mint ahogy az utóbbi időben én is élek a nagyvárosban. Kicsit úgy éreztem, ez a kis kirándulás hasonlít az én imaéletemhez is.
Amikor élem a munka és egyéb elfoglaltságaim között a mindennapjaimat, sokszor sajnos kevésbé figyelek Istenre és az ő szavára. Ugyanúgy, ahogy a nagyvárosi életben is kevésszer figyelem meg a körülöttem lévő alkotásokat, a városi élet szépségeit. Erre egy jó példa, hogy nem is olyan rég történt meg velünk az alábbi kis történet. Feleségemmel éppen Budapest egyik forgalmas részén jártunk, ahol már rengetegszer megfordultunk korábban. Ezúttal viszont fentebb is szétnéztünk valamiért az épületeken és egy mesebeli várkastélyhoz hasonlító épületet láttunk magunk felett, ami nem akkor került oda, de előtte valamiért soha nem vettük észre. Apróság, de mégis olyan jó érzés volt rácsodálkozni erre a szép alkotásra.
Az imádkozásaim során is azt tapasztalom, hogy
amikor sikerül rászánnom az időt a Jóistenre, akkor az legbelül mindig megnyugvással tölt el.
A kirándulás során is nyitott szemmel jártam, és így volt lehetőségem felismerni a környező világban rejlő szépségeket. A cél természetesen az lenne, hogy ne csak akkor figyeljek környezetemre, amikor elhagyom a várost, valamint ne csak akkor koncentráljak az imaéletemre, amikor arra végre időt szakítok. Hanem amikor munkába megyek, akkor is találjak a már monotonnak hitt utakon is valami szépet, amire rácsodálkozom. Imáim során pedig a rohanós hétköznapokban is találjam meg az Istenre szánt időt, és ne csak rohanva találkozzak Ő vele, még akkor is, ha Ő mindig vár rám…
Hortobágyi Tibor
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás