Az 1944 augusztusától októberig tartó Varsói Felkelés, a második világháború legnagyobb náci-ellenes erőfeszítése, a lengyel fővárosból indult el 73 évvel ezelőtt. A nemzeti méretű erőfeszítés részeként éppen a Szovjet Vörös Hadsereg érkezésére időzítették a felkelést, ugyanis az ellenállás a szovjetekben az akkori jobb megoldást látta.
A lengyel nép – katonák és civilek egyaránt – 63 napig harcolt, de a Szovjetek hirtelen megállították a város felé nyomulást és a segélykérő rádióhívásokra sem reagáltak. Így végül a nácik rendezték a soraikat, elfojtották az ellenállást és lerombolták a várost. Becslések szerint az ellenállás 16000 tagja vesztette életét és 6000-en szenvedtek sérülést. Ennél sokkal nagyobb árat fizetett a lengyel nép, a tömeges kivégzések 150000-200000 polgári áldozatot követeltek – köztük zsidókat és az őket bujtató lengyeleket.
A felkelésben nagyjából 150 katolikus pap vett részt, ők a felkelő csapatoknál szolgáltak káplánként. Számtalan másik pap végezte szolgálatát a polgári lakosságban, gyülekezetekben, melyek túlélték az inváziót, Varsói kiskertekben, alagsorokban vagy kórházakban, lelki megnyugvást nyújtottak a szenvedőknek, együtt voltak a haldoklókkal, meghallgatták a gyónásokat, a házasság és keresztség szentségeit szolgáltatták.
“Egy pap jelenléte felfokozta a lelki erőt, mind a harcvonalak mentén, mind a polgári lakosság körében és sok bátor pap kockáztatta az életét az ott végzett hitbeli szolgálatával. Gyakran kellett olyan nagy szükséget szenvedő helyekre vinni őket, amelyhez foghatót korábban nem ismertek. Olykor akarattal kellett őket rábírni erre, és bár telve voltak félelemmel, beleegyeztek, hogy menjenek … és lelkeket mentsenek.” (A felkelés egyik résztvevőjének, Andrzej Janickinek az emlékiratából)
hirdetésBoldog Michal Czartoryski
Michal Czartoryki atyának, egy dominikánus szerzetesnek, éppen 1944. augusztus elsejére volt időpontja egy szemspecialistához. A Felkelés kirobbanása lehetetlenné tette, hogy visszatérjen a Sluzew-i kolostorába, és a Honi Hadsereg zászlóaljának irányítása a város ezen részében nem rendelkezett még káplánnal, ezért az atya önként jelentkezett a szolgálatra. Szolgálatát a Powisle-i hadikórházban végezte. 1999-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta 108 második világháborús mártírtársával együtt.
Boldog Józef Stanek
Stanek atya, a pallottinus rend tagja, valamint egy másik boldoggá avatott pap. A felkelés kezdetén káplánként szolgált varsói Koszyn, a Hoza utcában. Ott töltötte augusztus első felét, lelki gondozóként szolgált, főként a felkelők kórházaiban. Ezután a Honi Hadsereg “Kryska”-egységébe hívták munkára, a Powisle-i harcokba. Felvette a “Rudy” (“Vörös”) fedőnevet. A pásztori kötelességei mellett – miséket tartott, gyóntatott, beszélgetett a lázadókkal és gyakran ellátogatott a hadikórházakba – a lázadók legmesszebb lévő előőrsét is elérte és sokakat megmentett a haláltól.
Amikor a katasztrófa során elérkezett az esélye, hogy a saját életét megmentse, ő nem akart átkelni egy kis csónakkal a Visztula folyón. Helyét egy sebesült katonának adta át, és a harcoló katonákkal és civilekkel maradt.
Mint a lázadók képviselője, tárgyalt a németekkel a megadásról. Őrizetben tartották túszként. A németek eldöntötték, hogy felakasztják Stanek atyát a Solec utcai raktár hátsó részében. Azt mondják, a saját stóláját használták huroknak. Miközben az akasztófa alatt várta a kivégzését, áldást mondott a civilekre és lázadókra, akik akkor már a német hadifogságba tartottak.
Tadeusz Burzynski
Tadeusz Burzynski atya volt az első káplán, aki a Varsói Felkelésben lelte halálát, mindössze félórával a W-óra után. Burzynski atya éppen előtte kezdte el az apácákkal az imádkozást az Oltáriszentség előtt, mikor az utcában lövöldözés tört ki. Valaki berontott a hírrel, hogy egy sebesült fekszik a Gesta utcában. Burzynski atya elővette a sekrestyéből a szentelt olajat és karingében és stólájában kifutott az utcára.
Egy pillanattal később a gránát felrobbant. Némi idővel ezután valaki a szomszédja udvarán fekve találta a sebesült papot. Abban a vérfoltos miseingében vitték a harctéri kórházba. A sebesülés olyan súlyos volt, hogy már nem maradt esély a túlélésre. Az ő boldoggá avatása szintén folyamatban van.
Antoni Czajkowski
Egy további eset is ismert, ahol egy pap harcolt némi ideig egy fegyverrel a kezében. Czajkowski atya a felkelés kitörése után a számára egy kijelölt hely felé ment, de közben egy főhadnagy által vezetett kisebb csoport megállította őt. Kérték, hogy csatlakozzon hozzájuk. Közülük egy katona, “Rola”, bemutatta a fegyverét a papnak, ami visszasült és nagyon súlyos sérülést okozott használójának.
A baleset olyannyira megdöbbentette az atyát, hogy a csapathoz való csatlakozás mellett döntött, a sérült katonát helyettesítve, akinek tiszteletére felvette a ‘Rola II’ álnevet is.
Czajkowski atya részt vett a Jeruzsálem sugárúti harcokban; bátor és leleményes volt és még az egység parancsnokhelyettesévé is emelkedett. Két héttel később azonban otthagyta a fegyveres harcot és egyedül a lelkigondozásnak szentelte magát a „Chobry II” zászlóaljba, ahol káplánként kísérte a lázadókat, egészen a fegyverletételig.
Józef Warszawski
Amikor a „Radoslaw” Csapat tagjai Czerniakówban védekeztek, Józed Warszawki jezsuita atya is elkísérte őket. Szeptember 16-án a parancsnok hívatta, és egy drámai kérdést intézett felé: “Atyám, bátorságot kell belénk öntenie.”Szükség van lelki táplálékra is. Az ember nem csak test. Találjon ki valamit atyám. Máskülönben nem tudunk kitartani.”
Az atya megértette, hogy egy szentmisét kell celebrálni a következő nap, mert, ahogy magát emésztette, tudatában volt, mennyire fontos ez a lázadóknak. Viszont volt egy komoly probléma: kifogytak a szent ostyákból és nem volt kenyér sem kéznél. Warszawski atya azt fontolgatta, hogy elmegy a Szentháromság Templom romjaihoz az éj leple alatt, hogy ott keressen ostyát. Akkor viszont egy súlyosan sérült katonához hívták, akinek a köpenyében találtak egy imakönyvet egy darab karácsonyi ostyával. A következő reggelen az atya, ezt az ostyát használva celebrálta az oltáriszentséget a lázadóknak. Ez volt az utolsó mise Czerniaków körzetében a felkelés alatt.
Jó pásztorok
Sok más pap is részt vett a Varsói Felkelésben, és az ő történeteik sem kevésbé említésre méltóak. Sokan közülük életüket adták a szabadságért, mások a felkelés végéig szolgáltak és sokan elkísérték a csapatukat a német fogságba is, míg mások a polgári lakossággal repültek el Varsóból. Olyan pásztoroknak bizonyultak, akik hűségesek Jézus szavaihoz:
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. (Jn 10, 11-1)
Forrás: Lukasz Kachnowicz, kép: Aleteia
Fordította: Berzai Péter Attila
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás